El Clásico: Egy ilyen vereség után semmivel sem lehetek elégedett – Xavi

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 07:17
null
Xavi (balra) és Carlo Ancelotti a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid 3–1-re legyőzte a Barcelonát a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) vasárnapi rangadóján. Íme, az el Clásico rövid értékelése a két vezetőedzőtől!

Carlo ANCELOTTI, a Real Madrid vezetőedzője (Forrás: As)

– Mi volt a győzelem kulcsa?
– Az ilyen mérkőzéseket csak úgy lehet megnyerni, ha a játék minden elemében a maximumot nyújtjuk. Védekezésben és támadásban is jól teljesítettünk, és sokat számított, hogy korán megszereztük a vezetést. Utána a mi akaratunk érvényesült, irányítani tudtuk a találkozót.

– Szembetűnő volt, hogy Robert Lewandowski alig került helyzetbe.
– Egyértelmű volt, hogy Éder Militaónak végig nagyon figyelnie kell rá, de a középpályás védekezésünk is nagyon jól működött. Később a cseréink is lendületet adtak, olyan futballisták ülnek a padon, akik közül sokan megérdemelnék, hogy a kezdőcsapat tagjai legyenek.

– A találkozó előtt eszébe jutott a tavaszi vereség?
– Hogyne jutott volna eszembe! Ott kísérleteztem, próbáltam meglepni az ellenfelet, de tanultam belőle. Most mindenki a saját posztján játszott, és azt tette, ami a feladata. Ismét ki kell emelnem Luka Modricot, aki megint nagyszerűen futballozott a középpályán, de az egész csapatnak jár a dicséret.

XAVI Hernández, a Barcelona vezetőedzője (forrás: Marca)

– Úgy tűnik, gödörben van a csapat.
– Rossz passzban vagyunk, hiába próbálkoztunk, semmi sem sikerült, a Real Madrid pedig jól védekezett, és kihasználta a lehetőségeit. Nagyon csalódott vagyok, tudjuk, hogy rosszul játszottunk, sok mindenben javulnunk kell.

– Mi a legnagyobb probléma?
– Eddig jól teljesítettünk a bajnokságban, de többször hangsúlyoztam, hogy az erőnlétünkön javítanunk kell, és agresszívabban kell futballoznunk. Arról is sokat beszélgettünk a mérkőzés előtt, hogy nem hagyhatjuk kontrázni a Real Madridot, ehhez képest az első gólt így kaptuk. Önkritikusnak kell lenni, ilyen vereség után semmivel sem lehetek elégedett.

– Mennyire volt hatással a játékra a hétközi, Inter elleni döntetlen, amellyel szinte eldőlt, hogy nem jutnak tovább a BL csoportköréből?
– Nem gondolom, hogy ez befolyásolta a teljesítményünket. Megvoltak a lehetőségeink, volt, hogy beszorítottuk a Realt. Benne volt a meccsben a döntetlen, de a Bernabéu Stadionban nem lehet sokat hibázni, mert akkor ez a vége.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Real Madrid–Barcelona 3–1 (2–0)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion, 62 876 néző. V: Sánchez Martínez
REAL MADRID:
Lunyin – Carvajal (Rüdiger, 88.), Militao, Alaba, F. Mendy – Modric (Camavinga, 78.), Tchouaméni, Kroos – Valverde, Benzema (Asensio, 88.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 85.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: Ter Stegen – S. Roberto, Koundé, Eric García, A. Balde (Alba, 60.) – F. de Jong, Busquets (Gavi, 60.), Pedri (Kessié, 83.) – Raphinha (Ferran Torres, 60.), Lewandowski, O. Dembélé (Fati, 73.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Benzema (12.), Valverde (35.), Rodrygo (90+2. – 11-esből), ill. Ferran Torres (83.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 8 1 22–8 +14 25
2. Barcelona 9 7 1 1 21–4 +17 22
3. Atlético Madrid 9 6 1 2 15–7 +8 19
4. Betis 9 6 1 2 13–6 +7 19
5. Real Sociedad 9 6 1 2 15–12 +3 19
6. Athletic Bilbao 9 5 2 2 17–6 +11 17
7. Valencia 9 4 2 3 16–10 +6 14
8. Osasuna 8 4 1 3 9–8 +1 13
9. Villarreal 8 3 3 2 10–3 +7 12
10. Rayo Vallecano 9 3 2 4 10–12 –2 11
11. Celta Vigo 9 3 1 5 10–16 –6 10
12. Mallorca 9 2 3 4 7–10 –3 9
13. Espanyol 9 2 3 4 12–16 –4 9
14. Sevilla 9 2 3 4 9–14 –5 9
15. Girona 9 2 2 5 12–15 –3 8
16. Getafe 9 2 2 5 8–16 –8 8
17. Valladolid 9 2 2 5 6–14 –8 8
18. Almeria 9 2 1 6 8–15 –7 7
19. Cádiz 9 1 3 5 4–17 –13 6
20. Elche 9 3 6 6–21 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik