Barca: az előző vezetőség „hibája” miatt állítanák vissza De Jong szerződését

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 17:29
null
Frenkie de Jong jelenlegi szerződésében több szabálytalanságot fedezett fel az FC Barcelona, ezért visszaállítaná a középpályás 2019-es kontraktusát (Fotó: AFP)
Egybehangzó angol és spanyol lapértesülések szerint a spanyol FC Barcelona közölte holland középpályásával, hogy szeretné megszüntetni legújabb, 2026-ig szóló szerződését és visszaállítaná Frenkie de Jong eredeti, 2019-es megállapodását, mert még a Josep Maria Bartomeu által irányított vezetőség több szabálytalanságot is elkövetett a szerződésben. A korábbi elnök ugyanakkor kitart amellett, hogy a dokumentum megfelelő.

A The Athletic úgy tudja, az FC Barcelona még július közepén írt Frenkie de Jongnak, hogy 2020-ban megújított szerződésében bizonyítékokat talált bűncselekményekre. Az akkor két évvel megtoldott, 2026-ig szóló hosszabbítás szerint a középpályás belement, hogy a 2020–2021-es és a 2021–2022-es idényekre csökkentsék a fizetését, cserébe a további négy évben 18 millió eurót kap.

A Barca által a múlt hónapban De Jongnak küldött levélben azt írták, büntetőeljárást kezdeményezhetnek, hogy megállapítsák, mi történt a 2020-as szerződéssel és hogy megtalálják, ki a felelős a szabálytalanságért. Ez azt jelenti, hogy a klub szeretné megszüntetni De Jong jelenlegi szerződését és visszaállítani a 2019-es feltételeket. A The Athletic forrása azt is tudni véli, hogy a szabálytalan szerződésben nemcsak az előző igazgatótanács tagjai, hanem De Jong képviselői és maga a középpályás is benne lehettek.

A források megemlítik, hogy a holland játékosok szövetségének elnöke felvetette: De Jong zsarolás áldozata lett, melyet Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke tagadott, ugyanakkor a játékosok világszövetsége, a FIFPRO is figyelemmel kíséri a helyzetet.

Frenkie de Jong egyébként korábban kijelentette, hogy nem szeretne belemenni fizetésének csökkentésébe, melyre Laporta és Xavi is úgy reagált, a holland döntését tiszteletben kell tartani. A Manchester Uniteddel a nyáron többször hírbe hozott De Jong heti 560 ezer eurót keres a katalánoknál.

Mint megírtuk, az FC Barcelona egyelőre nem felel meg a La Liga pénzügyi követelményeinek, s több játékos eladása mellett a labdarúgók fizetését is csökkentenie kell, valamint plusz bevételekre kell szert tennie, hogy regisztrálhassa nyári szerzeményeit, Robert Lewandowskit, Raphinhát, Franck Kessiét, Andreas Christensent és Jules Koundét, valamint a szerződést hosszabbító két játékost, Ousmane Dembélét és Sergi Robertót is.


 

Legfrissebb hírek

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
7 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
2025.07.28. 11:08

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik