Real: „Ronaldo szomorú, mert a klub nem tartotta a szavát”

2018.05.29. 18:42
null
Ronaldónak új szerződést és magasabb fizetést ígértek (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo alaposan felpezsdítette a távozásáról szóló pletykákat, amikor a Bajnokok Ligája döntőjét követően arról beszélt, hogy nagyszerű volt a Real Madridnál futballozni. Nuno Gomes, a játékos jó barátja szerint az aranylabdás sztár nem távozik a klubtól, ugyanakkor szomorú, mivel a királyi gárda nem tartja magát az ígéretéhez.

 

„Nagyszerű volt a Real Madridnál lenni! A következő pár napban majd bővebben beszélek még erről, most élveznünk kell a sikert. Az egyes játékosok jövője nem fontos, az a lényeg, hogy történelmet írtunk” – nyilatkozta a portugál szupersztár a Liverpool elleni 3–1-es győzelmet követően.

Cristiano Ronaldo szavai természetesen óriási vihart kavartak, sokan már kész tényként kezelik a távozását. CR aztán elmondta, talán nem a legjobbkor tett ilyen kétes megjegyzést, ám nem bánja.

„Akkor beszéltem, amikor talán nem kellett volna, ám valami történni fog. Talán nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat, de én csak őszinte voltam. A héten elárulok valamit, mert a szurkolók mindig támogattak, és a szívembe zártam őket. Nem beszélek sokat, ám amikor eljön az idő, akkor beszélni fogok.”

Addig is, amíg erre várunk, barátja, Nuno Gomes megosztotta gondolatait a Real Madrid sztárjának jövőjét illetően.

„Nem hiszem, hogy távozni fog, de zavarja, hogy bár azt mondták neki, megújítják a szerződését, az idő múlásával semmi nem történt ez ügyben” – mondta a CR távozását érintő felvetésekre az egykori kiváló csatár.

„A két fél meg fogja érteni egymást. Ronaldo a világ legjobb játékosa. Ha megnézzük a fizetését, azt láthatjuk, hogy rendkívül alulfizetett, és olyan megállapodást szeretne, mint amilyet a Barcelona kötött Xavival, Iniestával vagy Messivel. Folyamatosan újították meg a szerződéseket, ez teszi a játékosokat boldoggá” – tette hozzá a portugál, aki Ronaldo és Florentino Pérez kapcsolatára is kitért.

„Kicsit fagyos a viszony. Azt ígérték neki, hogy a klub hosszabbít vele és megemelik a fizetését. Amikor ezt kérte, azt mondták, hogy nincs ennek itt az ideje. Aztán a szezon véget ért, és mégsem történt semmi. Kicsit szomorú, mert nem tartották magukat az ígéretükhöz.”

De adja magát a kérdés, hogy ha mégsem a Real Madridban folytatja az ötszörös aranylabdás, akkor melyik csapat jöhet szóba.

„Túl korai erről beszélni, hiszen nincs jobb klub Cristiano számára a Real Madridnál. Szereti a várost. A PSG régóta a szerződtetéséről álmodozik, míg korábbi csapatát, a Manchester Unitedet nagyon szereti, Európán belül ez a két együttes jöhet szóba. Ugyanakkor maradni akar, nem lát jobb esélyt más gárdánál trófeákat és Aranylabdákat nyerni” – felelte Nuno Gomes.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55