Real Madrid: Pepe odaszúrt korábbi csapata szurkolóinak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 21:53
Nem igazán lelkesek volt klubja, a Real Madrid szurkolói Pepe szerint, aki a nyáron szerződött a török bajnok Besiktas labdarúgócsapatához.

„Talán a Real-drukkereknek nem fog tetszeni, amit mondok, de úgy érzem, nem valami elhivatottak – jelentette ki a portugál hátvéd. – A Besiktas hívei valóban szenvedélyesek, mindig mellbe vág a zaj, amikor kimegyek a pályára.”„Talán a Real-drukkereknek nem fog tetszeni, amit mondok, de úgy érzem, nem valami elhivatottak – jelentette ki a portugál hátvéd. – A Besiktas hívei valóban szenvedélyesek, mindig mellbe vág a zaj, amikor kimegyek a pályára.”

A 34 éves játékos elmondta, Törökországban a sportért él mindenki, a futball a mindennapok része, és a meccsek után hajnalig ünnepelnek az emberek.

A Vodafone Arenában uralkodó hangulatot jellemzi, hogy egy szeptemberi Bajnokok Ligája-mérkőzésen az RB Leipziget erősítő Timo Werner azért kért cserét, mert szédült a pokoli hangzavar miatt.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Pepe – akit már érkezésekor mintegy száz rajongó várt a repülőtéren – két évre szerződött Isztambulba, és szezononként 3.35 millió eurót keres majd.

A hátvéd 2007-ben 30 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, melynek színeiben tíz év alatt három BL-t, három bajnoki címet és két Király Kupát nyert, a legutóbbi idény végén lejáró szerződését viszont nem hosszabbították meg, így a Besiktasnak nem kellett érte fizetnie.

A portugál válogatottban 86-szor lépett pályára, s tavaly Európa-bajnoki címet szerzett a csapattal.

 

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik