Real Madrid: Ez k..va rossz – Ramos a szezonkezdetről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 15:00
null
Máris fejre állt a Real? Sergio Ramos sincs megelégedve a Madrid eddigi teljesítményével (Fotó: AFP)
Sergio Ramos, a Real Madrid labdarúgócsapatának sztárja sincs megelégedve csapata a blancók szezonkezdetével.

 

Mint ismert, a Real szerdán, hazai pályán 1–0-ra kikapott a Betistől a La Liga ötödik fordulójában, amivel a hátránya már most hét pont az ősi rivális Barcelonával szemben.

Sergio Ramos, a madridiak klasszis védője hangot is adott elégedetlenségének.

„Ez k...va rossz szezonkezdet – nem köntörfalazott a spanyol. – Bosszantó és egyben aggasztó, hogy hazai pályán így indítottuk az idényt, olyan csapatok ellen játszottunk ugyanis, amelyeket otthon alapesetben le kellene győznünk.”

A Bernabéu elátkozva – öt forduló után a Real 7 pontra van az éllovas Barcától

„Tovább kell lépnünk mindenesetre, magunkkal szemben önkritikusnak kell lennünk és már a következő mérkőzésekre kell koncentrálnunk. Ugyanazok a játékosok vagyunk, akik nem olyan rég még trófeákat nyertek. Fontos, hogy egységesek legyünk, csak magunkkal foglalkozzunk, ez ugyanis nagyszerű csapat, és nem lehetnek mentségek.”

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ

Real Madrid–Real Betis 0–1 (Sanabria 94.)

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 5 17–2 +15 15
2. Atlético Madrid 5 3 2 10–4 +6 11
3. Sevilla 4 3 1 6–1 +5 10
4. Valencia 5 2 3 9–3 +6 9
5. Real Sociedad 4 3 1 11–7 +4 9
6. Betis 5 3 2 6–7 –1 9
7. Real Madrid 5 2 2 1 9–5 +4 8
8. Athletic Bilbao 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Leganés 5 2 1 2 3–3 0 7
10. Villarreal 4 2 2 6–5 +1 6
11. Levante 4 1 3 5–4 +1 6
12. Las Palmas 4 2 2 5–7 –2 6
13. Eibar 5 2 3 3–10 –7 6
14. Girona 5 1 2 2 3–5 –2 5
15. Getafe 4 1 1 2 3–4 –1 4
16. Deportivo La Coruna 5 1 1 3 6–11 –5 4
17. Espanyol 4 1 1 2 3–8 –5 4
18. Celta Vigo 4 1 3 5–7 –2 3
19. Alavés 5 5 0–8 –8 0
20. Málaga 5 5 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
14 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
15 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
20 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik