A Bernabéu elátkozva – öt forduló után a Real 7 pontra van az éllovas Barcától

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 13:47
null
A Real Madrid hátránya hét pont a Barcelonával szemben (Fotó: AFP)
Öt forduló elteltével a címvédő Real Madrid hátránya hét pontra duzzadt az éllovas Barcelonával szemben a spanyol bajnokságban, sőt legalább hat pozíció választja el a két csapatot egymástól a tabellán (a Villarreal és a Levante is megelőzheti csütörtök este a Realt). A királyi gárda a mostani bajnokságban hazai pályán hét pontot hullajtott el (néggyel kevesebbet, mint az előző szezonban összesen), s csupán három gólt szerzett a Santiago Bernabéuban. Alig lehet ráismerni a királyi gárdára, amely néhány hónapja megvédte címét a Bajnokok Ligájában, és magasba emelhette a La Liga megnyeréséért járó serleget is. Sorra jönnek az eltiltások és a sérülések, de Zidane nyugalomra intett mindenkit.

POCSÉK KEZDÉS, DE ZIDANE NYUGODT

A Real Madrid úgy kezdte a 2017–2018-as szezont, ahogy az azt megelőzőt abbahagyta – trófeákkal. Az európai és a Spanyol Szuperkupa elhódítása azt sugallta, a fővárosi alakulatot ezúttal is piszkosul nehéz lesz megállítani. Egy hónappal a Barca elleni diadal után azonban borús felhők gyülekeznek Madrid felett: a Real tetemes hátrányt szedett össze a ligában – igaz, a Bajnokok Ligájában hozta a kötelezőt a Sallai Rolandot is soraiban tudó ciprusi APOEL ellen (3–0).

Öt fordulót követően a legutóbbi évadban a 33. bajnoki címét kiérdemlő Real Madrid csupán nyolc pontot zsebelt be a megszerezhető tizenötből. Zinédine Zidane tanítványai idegenben mindkétszer győztek (a Deportivo La Coruna és a Real Sociedad ellen), a Santiago Bernabéuban azonban még nem sikerült nyerniük, és összesen hét pontot vesztettek el. A 2016–2017-es kiírásban a blancók 19 találkozón csak néggyel többet, tizenegy pontot hullajtottak el otthonukban.

QUIQUE SETIÉN, ZIDANE MUMUSA
A Betis 58 esztendős vezetőedzője az előző szezonban még a Las Palmas sikereiért dolgozott. A La Liga legutóbbi kiírásában hazai pályán és idegenben is döntetlent ért el csapatával a Real Madrid ellen, a Betis trénereként pedig három pontot szerzett a Santiago Bernabéuban. Nyugodtan kijelenthető, ő Zinédine Zidane Realjának mumusa – igaz, amikor először találkozott Zidane-nal ellenfélként, a Real 2–1-re nyert Gran Canarián, tehát a mérlege 1–2–1 Zidane ellen a bajnokságban. Azért így sem rossz…

Hazai pályán a két valenciai együttes (Valencia, Levante) ellen egyaránt ikszelt a Madrid, majd szerda este a Real Betistől 1–0-ra kikapott. A sevillai csapat ellen több mint 25 kapura lövése volt Cristiano Ronaldóéknak, ám a Realban nevelkedő Antonio Adán emberfeletti bravúrjai kifogtak rajtuk, a Betis pedig a 94. percben a Barcelonában is pallérozódó Antonio Sanabria góljával tőrt döfött a Real Madrid-szurkolók szívébe.

A Real Madrid legutóbb az 1995–1996-os idényben maradt nyeretlen első három hazai bajnokiján (egy döntetlen és két vereség volt a mérlege). A bajnokság végén az Atlético Madrid lett az aranyérmes, a Barca a harmadik, a Real pedig a hatodik.

„Rossz passzban vagyunk – mondta a lefújást követően Zinédine Zidane.Ilyen a futball, a labda sehogy sem akar bekerülni a kapuba, főleg a saját otthonunkban nem. Nyugalom, a szezon nagyon hosszú. Gyengén kezdtük a bajnokságot, el kell ismernünk. Nem gondoltuk, hogy így lesz, de ezen már nem tudunk változtatni. A következő hazai meccsen viszont mindent bele kell adnunk, hogy nyerjünk. Nem pánikolunk, az elnök is biztató szavakat intézett a játékosokhoz, erre van szükségük. Nincs ok aggodalomra. Higgyék el, mindig győzni akarunk!”

A REAL MADRID–REAL BETIS MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


A REAL MADRID UGYANANNYI GÓLT SZERZETT, MINT LIONEL MESSI

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk, a Real Madridnak leginkább gólokra lenne szüksége. Zidane csapata kilenc gólt szerzett öt forduló alatt – ez pont ugyanannyi, mint Lionel Messi góltermése a Barcában ugyanezen időszak alatt.

A gond az, hogy odahaza csak három gólra futotta eddig a fővárosiak erejéből: a Valencia ellen Marco Asensio duplázott, a Levante ellen pedig Lucas Vázquez egyenlített. Papíron egyikük sem számít alapembernek – ha mindenki egészséges. A Santiago Bernabéuban Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és Karim Benzema sem szerzett még gólt a mostani bajnokságban. Az As statisztikái szerint a madridiak a vizsgált három mérkőzésen 67-szer lőttek kapura, azaz csupán lövéseik 4.5 százalékából született gól.

A mérleg másik oldalán pedig a Madrid már öt kapott gólnál tart a bajnokságban. Keylor Navas az első fordulóban a Depor ellen lehúzta a rolót, azóta viszont egyszer sem (és Kiko Casillának sem sikerült a Levante ellen).

Pedig ha valamiben utánozhatatlan volt Zidane Realja, az a góllövés. A madridiak sorozatban 73 tétmérkőzésen szereztek legalább egy találatot. A szerdán bravúrok sorát bemutató Antonio Adán előtt legutóbb 2016 áprilisában, 512 nappal ezelőtt Joe Hart úszta meg kapott gól nélkül a Real Madrid elleni meccset (gól nélküli döntetlen született a Manchester City ellen a BL-ben).

Marcelo egy meccset kihagyott eltiltás miatt, most sérülés miatt hiányozhat (Fotó: AFP)
Marcelo egy meccset kihagyott eltiltás miatt, most sérülés miatt hiányozhat (Fotó: AFP)

ELTILTÁSOK, SÉRÜLÉSEK, ZIDANE

A most zajló bajnokságban Zidane egyszer sem ismételte meg kezdőcsapatát. Igaz, a keze jó néhány alkalommal meg volt kötve sérülések és eltiltások miatt.

Idén ősszel három piros lapnál jár a Real Madrid: Cristiano Ronaldo ötmeccses eltiltást kapott mert ellökte a játékvezetőt a Barcelona elleni szuperkupameccsen, Sergio Ramos egy meccsről maradt le a Valencia elleni könyöklése miatt, Marcelo pedig szintén egy bajnokit hagyott ki a Levante elleni kiállítása után (eredetileg kettőt kellett volna, de a klub fellebbezése után csökkentették a brazil balbekk eltiltását).

De ezúttal a sérülések sem kerülik el a királyi gárdát: a nyáron hazarendelt Jesús Vallejo még nem léphetett pályára, és Raphaël Varane meg Toni Kroos is hagyott ki mérkőzést sérülés miatt. Az együttes legutóbbi négy találkozóján pedig négyen dőltek ki a sorból. Karim Benzema, Mateo Kovacic, Theo Hernández és Marcelo játékára sem számíthat hosszabb vagy rövidebb ideig a francia mester.

KÁOSZ A REAL MADRIDNÁL
A Betis ellen Marcelo sérülését követően Zidane kettős cserére szánta el magát, ám Borja Mayoral azelőtt szaladt be a pályára, hogy Luka Modric lejött volna, így néhány másodpercig 12 emberrel volt a pályán a Madrid. Fotó!

Ugyanakkor amiért Zidane-t mindenki dicsérte az előző szezonban, azaz hogy kiváló érzékkel pihentette kulcsjátékosait – igaz, a „világ legjobb B-csapatával” ez nem volt nehéz –, most nem működik olyan olajozottan. A Levante ellen Casilla, Theo Hernánez, Lucas Vázquez és Marcos Llorente is kezdett, Isco pedig csak kispados volt, a később a Real Sociedad otthonában remekelő Borja Mayoral pedig a lelátóról nézte, amint csapata 1–1-es döntetlent játszik az újonccal. Szerdán a Betis ellen Zidane 0–0-s állásnál Iscót és Modricot is lecserélte (a megsérülő Marcelóval együtt), amit a spanyol szaksajtó rossz döntésként könyvelt el. Főleg a horvát játékmester volt elemében, a Real egyik legjobbja volt.

Felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy a Real Madrid számára elúszott a bajnokság, ám kétségkívül nehéz helyzetbe kerültek Zidane-ék. A Barcával még kétszer csapnak össze, ha hat pontot szereznek a katalánok ellen, minimálisra csökkenhet hátrányuk – feltéve, ha addig nem duzzad nagyobbra. A Real a szuperkupában megmutatta, képes oda-vissza legyőzni az ősi riválisát, ám a La Ligában a 2007–2008-as idény óta nem volt erre példa. Akkor Bernd Schusterék idegenben 1–0-ra, a Bernabéuban pedig 4–1-re nyertek Messiék ellen, s az idény végén nem mellesleg bajnoki címet ünnepelhettek. Akkor az első el Clásico a bajnokságban december 23-án volt, idén pedig először december 20-án találkoznak egymással a gigászok a ligában.

Ja, igen, még egy apróság: a Betis elleni zakóval Zidane-nak immár nyolc vesztes meccse van a Real trénereként. Ez eggyel több, mint ahány trófeát nyert az együttessel kinevezése, 2016 januárja óta.

Na, ez a tragédia…

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 5 17–2 +15 15
2. Atlético Madrid 5 3 2 10–4 +6 11
3. Sevilla 4 3 1 6–1 +5 10
4. Valencia 5 2 3 9–3 +6 9
5. Real Sociedad 4 3 1 11–7 +4 9
6. Betis 5 3 2 6–7 –1 9
7. Real Madrid 5 2 2 1 9–5 +4 8
8. Athletic Bilbao 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Leganés 5 2 1 2 3–3 0 7
10. Villarreal 4 2 2 6–5 +1 6
11. Levante 4 1 3 5–4 +1 6
12. Las Palmas 4 2 2 5–7 –2 6
13. Eibar 5 2 3 3–10 –7 6
14. Girona 5 1 2 2 3–5 –2 5
15. Getafe 4 1 1 2 3–4 –1 4
16. Deportivo La Coruna 5 1 1 3 6–11 –5 4
17. Espanyol 4 1 1 2 3–8 –5 4
18. Celta Vigo 4 1 3 5–7 –2 3
19. Alavés 5 5 0–8 –8 0
20. Málaga 5 5 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik