Barca: „Szerencsések, hogy Messi megsérült”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.23. 18:39
Fabio Capello olasz edzőlegenda – aki legutóbb az orosz labdarúgó-válogatottat irányította – szerint jól jött a La Ligában szereplő Barcelonának, hogy megsérült klasszis támadója, az argentin Lionel Messi.

„A Barca szerencsés, hogy megsérült Messi, máskülönben nem emelkedhetett volna ki Neymar és Luis Suárez a csapatból. Rengeteget fejlődtek és hosszú utat tettek meg. Ezelőtt minden Messiről szólt” – nyilatkozta a szombati, Barcelona sikerét hozó el Clásico után Fabio Capello, aki pályafutása során kétszer volt a Real Madrid vezetőedzője.a szombati, Barcelona sikerét hozó el Clásico után Fabio Capello, aki pályafutása során kétszer volt a Real Madrid vezetőedzője.

Capello Luis Enriquével, a gránátvörös-kékek vezetőedzőjével kapcsolatosan elmondta, a 45 esztendős tréner hibázott, amikor az el Clásico 57. percében becserélte a térdsérüléséből visszatérő Lionel Messit.

„Olyan játékosokat erőltetett, akiknek nem pont a mostani lett volna a legjobb pillanat erre. Vegyük példának Messit, akit Luis Enrique becserélt, ám onnantól rosszabb lett a csapat. Ki kellene használni azt, aki jó formában van, aki jobban illik egy ilyen mérkőzésre.”

Capello kiemelte a brazil Neymart, aki a szakember szerint nagyon sokat változott az utóbbi időben.

„Még sosem láttam Neymart így futni. A válogatottban tizenöt métereket tesz meg, de itt ötvenet is végigsprintel. Ez nagy különbség.”

Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
10 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
23 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik