Real Madrid: „Ne hasonlítsuk Messihez Ödegaardot!”

2015.01.26. 15:52
Jan Age Fjörtoft korábbi norvég válogatott csatár – jelenleg a Sky Germany szakértője – hangsúlyozta, hogy az új Real Madrid-igazolástól, Martin Ödegaardtól nem szabad egyből olyan teljesítményt várni, mint Lionel Messitől.

A 16 éves játékos fiatal kora ellenére már háromszoros norvég válogatott, óriási tehetségnek tartják. Rengeteget nagy csapat (Bayern München, Dortmund, Barcelona, Arsenal, Liverpool, Ajax) állt érte sorban, ám végül a királyi gárdában kötött ki, miután a Real Madrid 3.4 millió eurót fizetett érte januárban a Strömsgodsetnek. Óriási a felhajtás körülötte, már Messihez is hasonlította őt a sajtó, amit Fjörtoft nem helyesel.

„Őrültség Messihez hasonlítani Ödegaardot. Az egyetlen hasonlóság kettejük között az, hogy el tudnak dönteni mérkőzéseket, de további párhuzamok vonása komolytalan – mondta ifjú honfitársáról Fjörtoft a goal.com-nak. – Martin mindössze 16 éves, hagyni kell, hogy a maga ütemében fejlődjön, nem pedig nyomást helyezni rá ilyenekkel.”

„Már megmutatta, hogy kész az új kihívásokra, fegyelemmel és kemény munkával kihozhatja magából, ami benne rejlik. A Real Madridban ehhez minden lehetőség adva van. A tartalékcsapatot Zinedine Zidane irányítja, egy középpályás nagyon örülhet neki, ha ilyen edzője van…”

Legfrissebb hírek

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
15 órája

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30
Ezek is érdekelhetik