Barcelona: Messi mindig felel a kritikákra - Iniesta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.10. 13:15
Az Atlético Madrid meglepetésszerű veresége után a Barcelona 4–1-es sevillai sikerével a katalán csapat visszavette a vezetést a spanyol bajnokságban.
A házigazda az első negyedóra végén ugyan megszerezte a vezetést, de a két gólig és egy gólpasszig jutó Lionel Messi vezérletével végül a vendégek simán nyertek.„Fontos volt, hogy ismét az élre álljunk. A körülmények talán nem voltak a legmegfelelőbbek, de a végére megnyertük a meccset – vélekedett a találkozó után Andrés Iniesta. – Amikor lehetőséget van, élned kell vele. Úgy gondolom, ez a győzelem erőt ad a szerdai meccs előtt, és az azt követőkre is.”

Messit a múlt héten korábbi edzője kritizálta, úgy vélte, hogy az argentin játékos beleunt a futballba. Messi két góllal felelt, ezzel pedig már 334-nél jár a Barcelonában, ennél többet pedig senki nem szerzett egy spanyol csapatban tétmérkőzésen.

„Messi mindig válaszol. Soha nem ront, és pillanatok alatt képes megváltoztatni a mérkőzés alakulását. Nagyszerű játékos – tette hozzá a Barcelona középpályása. – A végsőkig fogunk küzdeni. Fontos, hogy ne veszítsünk sok pontot, és csapatként fejlődjünk.”
Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
22 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:37

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik