A Real Madrid emberhátrányban lőtt parádés gólokat

2013.01.06. 19:04
null
Cristiano Ronaldo ezúttal sem maradt adós a gólokkal (Fotó: Reuters)
A Real Madrid Antonio Adán kapus kiállítását követően a 6. perctől emberhátrányban játszott a Real Sociedad ellen, de ennek ellenére remekül futballozva, szép gólokkal 4–3-ra győzött.

A Real Madrid–Real Sociedad mérkőzésen tíz perc alatt több minden történt, mint sok más meccsen kilencven alatt.

Karim Benzema már a 2. percben vezetést szerzett a Real Madridnak, Sami Khedira kiugratásból. Négy perccel később azonban tíz főre fogyatkozott a „királyi gárda", miután Antonio Adán kapus – akit a decemberi, Málaga elleni vereséget követően ismét a kezdőcsapatba állított José Mourinho – elütötte a kitörő Carlos Velát.

A piros lap után Iker Casillas átélhette azt, a pályafutása során meglehetősen ritka (még az is lehet, hogy példa nélküli) pillanatot, hogy csereként kellett pályára lépnie kiállított társa helyett. Xavier Prieto tizenegyesét azonban nem tudta hárítani.

CASILLAS NEM FOGADTA EL A CSAPATKAPITÁNYI KARSZALAGOT

C. RONALDO PIHEN EGY MECCSET
Cristiano Ronaldo biztosan kihagyja a Real következő bajnokiját (az Osasuna ellenit), mivel a Carlos Velával szemben elkövetett szabálytalanságáért sárgát kapott, ami az ötödik volt neki ebben az idényben.

A csapatok utána sem álltak le. A Real Madrid tíz emberrel is vezetést szerzett, köszönhetően a remekül játszó Khedirának, aki Ricardo Carvalho átlövésbe tette bele a lábát a kapunak háttal – a jobb külső lábfejéről került a labda a kapuba.

A baszk vendégek azonban tudtak válaszolni, Xabi Prieto a névrokontól, a madridi Xabi Alonsótól kapott ajándéklabdát küldte a kapuba a 40. percben.

A hazaiaknak még a szünet előtt volt két lehetőségük arra, hogy harmadszor is vezetést szerezzenek, de sem Cristiano Ronaldo megpattanó szabadrúgásából, sem Karim Benzema 17 méteres lövéséből nem született gól. Utóbbi a kapufára vágódott, a kipattanót pedig Khedira már nem tudta a kapura irányítani.

A második félidőben egy bő húszperces hatásszünet után folytatta a rohamozást a Real Madrid, és a kapitányi karszalagot (Casillas beállása után is) viselő Cristiano Ronaldo a góljaival eldöntötte a meccset.

A portugál előbb Karim Benzema védők mögé löbbölt labdájából volt eredményes hét méterről, majd közel húszról, a bal szélről csavart egy szabadrúgást a léc alá. Ezzel a duplával 16 találatnál jár a spanyol élvonalban ebben a szezonban.

A Real Sociedad a végén még szerzett egy gólt az üresen kilépő, harmadik gólját jegyző Prieto révén a 76. percben, de az egyenlítésre már nem volt esélye, főképp azt követően nem, hogy második sárga lapja után Daniel Estradát is kiállította a játékvezető.

A Real Madrid három nyeretlen tétmeccs után tudott újra győzni. A fővárosiak minden dicséretet megérdemelnek a San Sebastián-iak elleni teljesítményük után, mert tíz emberel is fölényben futballoztak, szép gólokat szereztek, és a helyzetek alapján több góllal is nyerhettek volna.

PRIMERA DIVISIÓN
18. FORDULÓ
Real Madrid–Real Sociedad 4–3 (Benzema 2., Khedira 35., C. Ronaldo 68., 70., ill. Prieto 9. – 11-esből, 40., 76.)
KÉSŐBB
19.00: Barcelona–Espanyol (tv: Sport1, élő)
21.00: Mallorca–Atlético Madrid (tv: Sport1, élő)
KORÁBBAN
Celta Vigo–Valladolid 3–1 (Aspas 9., 31. – a másodikat 11-esből, Á. López 52., ill. Bueno 12. – 11-esből)
Sevilla–Osasuna 1–0 (Spahic 83.)
Deportivo La Coruna–Málaga 1–0 (Pizzi 57.)
Granada–Valencia 1–2 (B. Angulo 50., ill. Jonas 59., Piatti 82.)
Levante–Athletic Bilbao 3–1 (Lell 26., Iborra 45., el-Zsar 69., ill. Aduriz 6.)
Zaragoza–Betis 1–2 (Montanés 77., ill. Castro 44., Jorge Molina 58.)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 17 16 1 57–19 +38 49
2. Atlético Madrid 17 13 1 3 37–17 +20 40
3. Real Madrid 18 11 3 4 45–20 +25 36
4. Málaga 18 9 4 5 28–13 +15 31
5. Betis 18 10 1 7 28–29 –1 31
6. Levante 18 9 3 6 24–25 –1 30
7. Valencia 18 8 3 7 25–27 –2 27
8. Real Sociedad 18 7 4 7 27–24 +3 25
9. Rayo Vallecano 17 8 1 8 22–32 –10 25
10. Getafe 17 7 3 7 21–25 –4 24
11. Valladolid 18 6 4 8 24–24 0 22
12. Sevilla 18 6 4 8 23–26 –3 22
13. Zaragoza 18 7 1 10 21–26 –5 22
14. Athletic Bilbao 18 6 3 9 22–37 –15 21
15. Celta Vigo 18 5 3 10 19–23 –4 18
16. Mallorca 17 4 4 9 16–29 –13 16
17. Granada 18 4 4 10 14–27 –13 16
18. Espanyol 17 3 6 8 19–26 –7 15
19. Deportivo La Coruna 18 3 6 9 22–39 –17 15
20. Osasuna 18 3 5 10 14–20 –6 14
Legfrissebb hírek

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:21

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18