
Utánpótlássport
2025.10.29. 18:59
Kosár: „Fontos, hogy legyen stílusa a női szakágnak” – Meszler Balázs
Az újonnan kinevezett Meszler Balázs vezetésével megkezdte a közös felkészülést az U16-os leány kosárlabda-válogatott, amely már túl is van az első összetartásán. Az ott tapasztaltakról, illetve a tervekről beszélgettünk a 39 éves pécsi szakvezetővel.

Utánpótlássport
2025.10.29. 09:06
Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?
A legtöbb beszédtémát talán a futballban szolgáltatja, azonban más látványsportokban is létezik az úgynevezett fiatalszabály a felnőtt első osztályú bajnokságokban. Arra voltunk kíváncsiak, milyen utánpótláskorúakra vonatkozó rendelkezéseket, illetve ajánlásokat tartalmaznak az egyes csapatsportágakban az élvonal versenykiírásai.

Utánpótlássport
2025.10.26. 19:02
Kosárlabda: „Beteljesült álom a válogatottat vezetni” – Sipos Péter
Az U18-as fiú kosárlabda-válogatott nemrég kinevezett szövetségi edzőjével, Sipos Péterrel beszélgettünk arról, hogy milyen tervekkel, elképzelésekkel vág neki az új feladatkörének. A Budapesti Honvéd 30 éves trénerének története igazán felemelő, hiszen fiatal korában le kellett vágni az egyik karját, így játékosként kettétört a karrierje, viszont ezután edzőként rengeteg munkával eljutott most egészen a korosztályos válogatott vezetőedzői posztjáig.
42
/
942












