Serie A: Lukakuék megmentették Mourinho állását? Nyert a Roma!

P. K.P. K.
2023.10.01. 22:51
null
Romelu Lukaku szerezte a Roma első gólját a Frosinone ellen (Fotó: AFP)
Az AS Roma az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában, vasárnap este 2–0-ra győzött hazai pályán a Frosinone ellen.

 

 

Miután a Roma csütörtökön, a 6. fordulóban 4–1-re kikapott a Genoa vendégeként – története legrosszabb élvonalbeli rajtját produkálva ezzel, hiszen a 16. helyre csúszott a tabellán –, arra lehettek kíváncsiak a fővárosiak szimpatizánsai, hogy az újonc Frosinone ellen képes lesz-e újra életjeleket adni José Mourinho csapata, vagy marad a padlón.

Nos, a 18. percben Marvin Cuninak megvolt az esélye, hogy bevigyen egy újabb gyomrost az első félidő nagy részében továbbra is önmagát kereső Romának, ám az albán csatár hiába húzta el már Rui Patrício kapus mellett is a labdát, éles szögből az üres kapu mellé lőtt.

Ezután sérülés miatt le kellett cserélni a vendégvédelem oszlopát, Simone Romagnolit, majd a következő támadásnál Paulo Dybala nagyszerű indításából lefordult a védőjéről Romelu Lukaku, aki szép cselek után mesterien helyezett a kapuba. A nyáron szerződtetett belga csatár az ötödik bajnoki meccsén a harmadik gólját szerezte a Romában. 1–0

Az első félidő folytatásban azonban a Frosinone állt közelebb az újabb gólhoz, de a szünetig már nem változott az eredmény.

A második félidő közepén aztán a Romának sikerült lezárnia a meccs érdemi részét, ugyanis Dybala bal oldali, kapu elé csavart szabadrúgásából a hosszún érkező csapatkapitány, Lorenzo Pellegrinimegszerezte az idénybeli első bajnoki gólját. 2–0

A Roma tehát úgy is győzni tudott 2–0-ra, hogy nem játszott igazán jól, ez a győzelem pedig a gyenge bajnoki rajt ellenére esélyt ad a feltámadásra a csapatnak, esélyt ad José Mourinho vezetőedzőnek, hogy folytathassa a két éve megkezdett római építkezést...

OLASZ SERIE A

7. FORDULÓ
KORÁBBAN
Atalanta–Juventus 0–0
Bologna–Empoli 3–0 (Orsolini 21., 66., 90+2.)
Udinese–Genoa 2–2 (Lucca 23., Matturro 90+1. – öngól, ill. A. Gudmundsson 14., 41.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Internazionale 0–4 (Lautaro Martínez 62., 77., 85., 89. – a harmadikat 11-esből)
KORÁBBAN
Lecce–Napoli 0–4 (Östigard 16., Osimhen 51., Gaetano 88., Politano 90+5. – 11-esből)
Milan–Lazio 2–0 (Pulisic 60., Okafor 88.)

HÉTFŐN
18.30: Sassuolo–Monza (Tv:Sport2)
18.30: Torino–Verona
20.45: Fiorentina–Cagliari (Tv:Sport2)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 7 6 – 1 19–3 +16 18
2. Milan 7 6 – 1 15–8 +7 18
3. Napoli 7 4 2 1 16–6 +10 14
4. Juventus 7 4 2 1 12–6 +6 14
5. Atalanta 7 4 1 2 11–5 +6 13
6. Fiorentina 6 3 2 1 12–10 +2 11
7. Lecce 7 3 2 2 8–9 –1 11
8. Bologna 7 2 4 1 6–4 +2 10
9. Sassuolo 6 3 – 3 11–12 –1 9
10. Frosinone 7 2 3 2 9–10 –1 9
11. Roma 7 2 2 3 15–11 +4 8
12. Genoa 7 2 2 3 10–11 –1 8
13. Torino 6 2 2 2 6–7 –1 8
14. Verona 6 2 1 3 4–6 –2 7
15. Lazio 7 2 1 4 7–10 –3 7
16. Monza 6 1 3 2 4–7 –3 6
17. Udinese 7 – 4 3 4–12 –8 4
18. Salernitana 7 – 3 4 4–14 –10 3
19. Empoli 7 1 – 6 1–16 –15 3
20. Cagliari 6 – 2 4 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
2026.10.16. 22:46

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 12:03

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Az Inter fél óra alatt lerendezte a Parmát

Olasz labdarúgás
2026.10.10. 22:39