Serie A: Rafael Leao remekelt, két góllal verte a Milan a Laziót

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 20:00
null
Christian Pulisic megszerezte harmadik gólját az idényben (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulós rangadóján Rafael Leao Christian Pulisicnek és Noah Okafornak is kiosztott egy-egy gólpassz, a Milan 2–0-ra pedig legyőzte a Laziót.

 

Az első félidő kiegyenlített játékot és kevés helyzetet hozott. A legnagyobb lehetőség a hazai Milan előtt adódott: Olivier Giroud lövését védte Ivan Provedel, a kipattanóra Tijjani Reijnders érkezett, közeli lövésénél azonban a kapufa megmentette a Laziót.

A 60. percben viszont már vezetést szerzett a milánói csapat. Rafael Leao tálalta a labdát Christian Pulisic elé, aki közelről védhetetlenül kilőtte a bal alsó sarkot.

A folytatásban is a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Provedel Yunus Musah és Pulisic próbálkozásainál is hárított. A mérkőzés végén ismét Rafael Leao verte meg emberét, majd ezúttal Noah Okafort hozta ziccerbe, a svájci pedig a 88. percben eldöntötte a találkozót. Ugyan a hosszabbításban Pedro bombagóljával szépített a Lazio, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, így maradt a 2–0-s Milan-siker.

A Lazio hét forduló alatt már a negyedik vereségét szenvedte el, míg a Milan az Inter elleni kisiklást leszámítva minden mérkőzését megnyerte.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Milan–Lazio 2–0
(Pulisic 60., Okafor 88.)

KÉSŐBB
Salernitana–Internazionale 0–4 (Lautaro Martínez 62., 77., 85., 89. – a harmadikat 11-esből)

KORÁBBAN
Lecce–Napoli 0–4 (Ostigard 16., Osimhen 51., Gaetano 88., Politano 90+5. – 11-esből)

VASÁRNAP
12.30:Bologna–Empoli (Tv:Sport2)
15.00:Udinese–Genoa (Tv:Sport2)
18.00:Atalanta–Juventus (Tv:Sport2)
20.45:Roma–Frosinone (Tv:Sport2)

HÉTFŐN
18.30: Sassuolo–Monza (Tv:Sport2)
18.30: Torino–Verona
20.45: Fiorentina–Cagliari (Tv:Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 7 6 1 15–8 +7 18
2. Internazionale 6 5 1 15–3 +12 15
3. Napoli 7 4 2 1 16–6 +10 14
4. Juventus 6 4 1 1 12–6 +6 13
5. Atalanta 6 4 2 11–5 +6 12
6. Fiorentina 6 3 2 1 12–10 +2 11
7. Lecce 7 3 2 2 8–9 –1 11
8. Frosinone 6 2 3 1 9–8 +1 9
9. Sassuolo 6 3 3 11–12 –1 9
10. Torino 6 2 2 2 6–7 –1 8
11. Genoa 6 2 1 3 8–9 –1 7
12. Bologna 6 1 4 1 3–4 –1 7
13. Verona 6 2 1 3 4–6 –2 7
14. Lazio 7 2 1 4 7–10 –3 7
15. Monza 6 1 3 2 4–7 –3 6
16. Roma 6 1 2 3 13–11 +2 5
17. Salernitana 6 3 3 4–10 –6 3
18. Udinese 6 3 3 2–10 –8 3
19. Empoli 6 1 5 1–13 –12 3
20. Cagliari 6 2 4 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik