B. A.
2023.09.30 22:38 Frissítve: 2023.09.30 22:54

Serie A: Lautaro Martínez csereként beállva négyet vágott, simán nyert az Inter

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában az Internazionale az első félidőben nem találta a fogást a Salernitánát, a második játékrészben azonban érkezett Lautaro Martínez, aki négy gólt is szerzett, így az Inter fölényes győzelmet aratott, és vezeti a táblázatot.

Lautaro Martínez csereként beállva is négy gólig jutott (Fotó: Getty Images)

 

Az Internazionale az eddigi három bajnokija közül csak egyszer tudott nyerni a Salernitana vendégeként. Az első félidőben ezúttal is a hazai csapat került közelebb a vezetés megszerzéséhez, azonban a számos próbálkozásból csak egyszer tudták eltalálni a milánói kaput.

A sok kihagyott helyzetet a csereként beálló Lautaro Martínez bosszulta meg. Marcus Thuram adott remek labdát az argentin csatárnak, aki a labdát a kijövő Guillermo Ochoa fölött átemelve volt eredményes a 62. percben. Nem sokkal később egyenlített a Salernitana, de Mateusz Legowski gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Ezt követően Lautaro Martínez eldöntötte a mérkőzést. Előbb Nicolo Barella passzát 11 méterről átvétel nélkül a kapu jobb oldalába lőtte, majd értékesítette a Thuram által kiharcolt tizenegyest is. Itt még azonban nem volt vége, ugyanis a 89. percben ismét betalált az argentin csatár, megszerezve idénybeli kilencedik gólját is.

Az Inter 4–0-ra nyert, némileg feledtetve a hétközi fordulóbeli, Sassuolo elleni vereséget, míg a Salernitana továbbra is nyeretlen.

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Salernitana–Internazionale 0–4
(Lautaro Martínez 62., 77., 85., 89. – a harmadikat 11-esből)
KORÁBBAN
Lecce–Napoli 0–4 (Ostigard 16., Osimhen 51., Gaetano 88., Politano 90+5. – 11-esből)
Milan–Lazio 2–0 (Pulisic 60., Okafor 88.)

VASÁRNAP
12.30: Bologna–Empoli (Tv: Sport2)
15.00: Udinese–Genoa (Tv: Sport2)
18.00: Atalanta–Juventus (Tv: Sport2)
20.45: Roma–Frosinone (Tv: Sport2)

HÉTFŐN
18.30: Sassuolo–Monza (Tv: Sport2)
18.30: Torino–Verona
20.45: Fiorentina–Cagliari (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 7 6 1 19–3 +16  18
2. Milan 7 6 1 15–8 +7  18
3. Napoli 7 4 2 1 16–6 +10  14
4. Juventus 6 4 1 1 12–6 +6  13
5. Atalanta 6 4 2 11–5 +6  12
6. Fiorentina 6 3 2 1 12–10 +2  11
7. Lecce 7 3 2 2 8–9 –1  11
8. Frosinone 6 2 3 1 9–8 +1  9
9. Sassuolo 6 3 3 11–12 –1  9
10. Torino 6 2 2 2 6–7 –1  8
11. Genoa 6 2 1 3 8–9 –1  7
12. Bologna 6 1 4 1 3–4 –1  7
13. Verona 6 2 1 3 4–6 –2  7
14. Lazio 7 2 1 4 7–10 –3  7
15. Monza 6 1 3 2 4–7 –3  6
16. Roma 6 1 2 3 13–11 +2  5
17. Udinese 6 3 3 2–10 –8  3
18. Salernitana 7 3 4 4–14 –10  3
19. Empoli 6 1 5 1–13 –12  3
20. Cagliari 6 2 4 2–9 –7  2
2023.11.26 16:30:28

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a második félidő csalódást keltő játékot hozott.

2023.10.28 19:44:26

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A Napoli grúz támadója, Kvarachelia a lefújás előtti másodpercekben meccslabdát rontott.

2023.10.22 10:03:29

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Csak éppen most a torinóiaknak szerezte meg a győzelmet – sokba került a piros lap a Milannak, nagyot lépett előre a Juve.

2023.10.12 13:01:03

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A 124 oldalas kötet stílusa éppen olyan, amilyen minden idők egyik legjobb védőjének játéka is volt.

2023.10.04 13:05:46

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Infografikánkból kiderül, hogy az olasz klasszis a különféle csúcsokkal sem bánt kesztyűs kézzel.