HFL: „farkasverés” 6000 néző előtt, először bajnok a Rebels!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 17:44
null
A 2014-es Hungarian Bowl győztese az Újbuda Rebels lett (Fotók: Bratincsák Péter)
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) 2014-es szezonjának döntőjében az Újbuda Rebels második félidei remeklésének köszönhetően 19–9-re legyőzte a Docler Wolvest, megszerezve története első bajnoki címét. A Lázadók sikere egyben azt jelenti, hogy a HFL harmadik kiírásában a harmadik bajnokot avatták. A mérkőzés legértékesebb játékosának Kocsis Pétert, az újbudaiak elkapóját választották meg.

 

Ideális futballidő és 6000 néző várta a csapatokat a BVSC stadionjában, ahol a kezdőrúgást nem kisebb személyiség végezte el, mint Dévényi Tibor. A szurkolótáborok fantasztikus hangulatot varázsoltak a pályára, így a mérkőzés végére már igencsak csípőssé váló idő sem zavarta a jelenlévőket.

Nagy utat tettek meg a Cowboyszal tavaly év végén egyesülő Lázadók, hiszen a szezon második fordulójában például még csak pontot sem tudtak szerezni a Farkasok ellen.


Ezt követően azonban alaposan belelendültek Váry Tamásék, és bár a címvédő Hurricanes ellen méghúszpontos előnybőlszoros meccsen kikaptak, a„visszavágón”már elkapták Bencsics Márkékat, sőt az utolsó előtti körbena Farkasoknak is visszavágtak.

MOST NEM ROMLOTT TOVÁBB, SIKERÜLT VISSZAJÖNNI

„Általában ha elromlik valami, az onnantól kezdve már csak tovább romlik, de ezúttal sikerül visszajönni – mondta az első félidei hátrányból történő fordítással kapcsolatban Karim Trabelsi, az újbudaiak mestere. – Bent a többieknek próbáltam elmagyarázni, hogy ez a meccs is olyan, mint a többi. Nem gondolkodtam irányítócserén a szünetben, azt mondtam, hogy ugyanazokat a kulcsokat kell figyelni, mint a videón.”

„Mindkét vereség fájó – mondta Kovács István, a Wolves edzője a két elbukott döntővel kapcsolatban. – Lenner nyilván nagyon hiányzott, de úgy gondolom, hogy jók voltak a játékhívások, csak mindig közbejött egy kis hiba, ami megakadályozta a sikeres végrehajtásokat.”

„Nyilván ez a jobb – felelte a döntő MVP-jének megválasztott Kocsis arra a felvetésre, hogy az előző szezonban a legtöbb elkapott TD-nal zárt, de nem jutott döntőbe csapatával, ezúttal viszont az alapszakaszbeli kevés touchdown ellenére fináléba kerültek, és bajnoki címet ünnepelhettek. – A második negyedben csodálkoztam volna, ha engem választanak meg a legértékesebb játékosnak, nem jöttek az elkapások, volt egy szabálytalanság is. Amit én csinálok, az már csak a végkifejlet, kell ehhez egy nagyon jó támadófal, irányító és játékhívás is. Az első félidőben kicsit túlpörögtünk, ezért hibáztam én is és a csapat is.”

A találkozó előtt az újbudaiak mestere Karim Trabelsi a speciális egység fontosságára hívta fel a csapata figyelmét, ehhez képest a Farkasok rögvest egy 50 yardos kezdőrúgás utáni visszahordással kezdtek. Az első pontokat így is a rövid Storcz András-punt után kedvező helyzetből induló Lázadók szerezték meg, Szentirmai Zoltán 24 yardos mezőnygóljával (3–0).

A Farkasok támadásai az alapszakaszban 11 TD-t futó Lenner Péter hiányában igencsak döcögtek, gyorsan újabb elrúgásra kényszerültek, de Németh Márton saját célterülete előtt elejtette a labdát, amelyet a Wolves szerzett vissza, és Wágner Olivér passzából Piros Krisztián meg is szerezte a találkozó első touchdownját (3–7).

A Lázadók speciális egységbeli szenvedései a továbbiakban sem múltak el, egy punt során a visszahordó nélkül felálló Farkasok Horváth Péter révén blokkolták Szentirmai rúgását, safetyt elérve (3–9).

A támadósorok egyik oldalon sem villogtak, a Lázadóknak volt egy interceptionjük, a Farkasok pedig egy fumble után vesztettek labdát az első félidőben.

Lenner hiányában az ötszörös bajnok továbbra sem tudott építkezni, a sokadik, egyből rövidre zárt támadás után a korábbi „farkas” Cseperkáló Péter 40 yardos vágtája után Váry Kocsis Péternek adott 14 yardos TD-jával egyenlített a Rebels, fordítani az elrontott snap miatt nem tudott (9–9).

A Farkasok pedig teljesen megálltak, megint egyből lezavarták őket a Lázadók a pályáról, az ellentámadás végén pedig Váry 22 yardról maga futotta meg az újabb touchdownt (16–9).

A második félidőben Váry Tamás vezérletével fordított az Újbuda
A második félidőben Váry Tamás vezérletével fordított az Újbuda

A záró felvonásban mindkét csapat sikertelenül próbált meg negyedik kísérletből elsőt varázsolni, Cseperkáló pedig hiába mutatott be két óriási vágtát, szabálytalanságok miatt mindkettőt visszafújták a zebrák.

A mérkőzés hajrájában a Wolves még megállíthatta volna a Lesi Pétert is bevető Lázadókat, de a tight endként használt irányítót csak szabálytalanul tudták megakadályozni az elkapásban 4. és 3-nál, az újabb első kísérlet után pedig Szentirmai 31 yardos mezőnygóljával eldőlt a meccs (19–9).

A találkozót az első puntot kiejtő Németh Márton interceptionje zárta le, az Újbuda Rebels 19–9-re megnyerte a kilencedik Hungarian Bowlt, és története első bajnoki címét szerezte meg.

A döntő legértékesebb játékosának az elkapó Kocsis Pétert (Újbuda Rebels) választották meg.

HFL 2014
DÖNTŐ
Újbuda Rebels–Budapest Wolves 19–9(3–9, 0–0, 13–0, 3–0)
BVSC-stadion, 6000 néző

A HFL 2014-ES MENETRENDJE
Időpont Hazai csapat vendégcsapat Helyszín
2014. 09. 07. Budapest Hurricanes Docler Wolves 55–42
2014. 09. 07. Győr Sharks Újbuda Rebels 9–21
2014. 09. 14. Docler Wolves Újbuda Rebels 24–0
2014. 09. 14. Győr Sharks Budapest Hurricanes elhalasztották
2014. 09. 27. Újbuda Rebels Budapest Hurricanes 27–28
2014. 09. 27. Győr Sharks Docler Wolves 19–44
2014. 10. 04. Budapest Hurricanes Újbuda Rebels 27–44
2014. 10. 04. Docler Wolves Győr Sharks 58–19
2014. 10. 11. Győr Sharks Budapest Hurricanes 48–13
2014. 10. 19. Budapest Hurricanes Győr Sharks 28–20
2014. 10. 19. Újbuda Rebels Docler Wolves 32–27
2014. 10. 25. Docler Wolves Budapest Hurricanes 42–41
2014. 10. 26. Újbuda Rebels Győr Sharks 42–7
DÖNTŐ
2014. 11. 15.
Docler Wolves Újbuda Rebels 9–19
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Docler Wolves 6 4 2 237–166 0.667
2. Újbuda Rebels 6 4 2 166–122 0.667
3. Budapest Hurricanes 6 4 2 227–188 0.667
4. Győr Sharks 6 0 6 87–241 0.000
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik