HFL: döntőben a Farkasok, bajban a címvédő

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 21:19
null
Roczkó Iván hatpontosával döntőbe jutottak a Farkasok (Fotó: Bratincsák Péter)
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) utolsó játéknapjának első mérkőzésén Storcz András és Roczkó Iván vezérletével nyerni tudott a Docler Wolves és ezzel bejutott az Under Armour HFL-döntőbe. A másik oldalon hiába remekelt Bencsics Márk, innentől nem a saját kezében van a Budapest Hurricanes sorsa, hiszen ha 31 ponttal nyer az Újbuda Rebels a Győr Sharks ellen, akkor nem jut döntőbe a címvédő.

Már a találkozó előtt lehetett tudni, hogy aki ma nyer, az bejut a döntőbe, míg a másik csapat nehéz helyzetbe kerül. Ennek megfelelően nagy iramban kezdődött a mérkőzés és Bencsics Márk már az első negyed elején kiosztott két hatpontos átadást; a célpontok Tokaji Péter és Troy Rice voltak. (0–14) Ekkor azonban gyorsan észbe kapott a rekordbajnok és Storcz András elkapásával szépített, majd egy labdaszerzés után Wágner Olivér passzából ismét Storcz volt eredményes. (14–14)

A második játékrészben folytatódott az adok-kapok, előbb Bencsics találta meg Gecser Mátét a célterületen belül, majd Storcz szerezte meg a harmadik touchdownját. (21–21) A Wolves elkapója azonban nem sokkal a játék után megsérült, így nélküle kellett folytatniuk a mérkőzést a hazaiaknak, akik már így is nélkülözték elsőszámú futójátékosukat, Lenner Pétert. Lennert azonban sikerült eléggé jól helyettesíteni, hiszen a helyén játszó Roczkó Iván hatpontosával már a Farkasoknál volt az előny nem sokkal a szünet előtt. (28–21) A címvédőnek azonban volt még erre válasza: Bencsics előbb Ricenak adott egy újabb touchdown passzt, majd Hatlaczki Ádám labdaszerzése után Czirók Mártonnak dobott utolsó másodperces passzával átvette a vezetést a Hurricanes. (28–34)

Ugyan Storczot nélkülöznie kellett a Wolvesnak, a passzjátékról nem kellett lemondaniuk. Mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy Wágner negyedik kísérletre újabb hatpontos átadást osztott ki, az elkapó ezúttal Dorogi János volt. (35–34) A vendégeknek azonban ismételten volt erre válaszuk: ezúttal Bencsics nem a levegőn keresztül, hanem földön juttatta a labdát a célterületre. (35–41)

Hiába támadhatott a negyedik negyed elején újra a Hurricanes, nem tudták két labdabirtoklásnyira növelni az előnyüket. Ezt pedig megbosszulta a Wolves és egy nagyon hosszú támadássorozat végén, 14 másodperccel a találkozó vége előtt, Roczkó újabb hatpontosával visszavette a vezetést. (42–41) Ugyan próbálkozott még a hátralévő időben pontszerzéssel a címvédő, Deák Balázs labdaszerzése véget vetett a találkozónak.

Ezzel a győzelemmel a Docler Wolves kivívta a helyét a november 15-i Under Armour HFL-döntőben. A Hurricanesnek jóval bonyolultabb a helyzete, hiszen amennyiben az Újbuda Rebels vasárnap legalább 31 ponttal nyer az idén még nyeretlen Győr Sharks ellen, akkor véget ér a címvédő szezonja. Érdekesség, hogy a Győr az eddigi 12 HFL-mérkőzéséből csupán kettőt tudott megnyerni, de abból az egyiket a Rebels ellen 2013-ban...

„A Rebelsnek és a Hurricanesnek megvan az erőssége és a gyengesége, ugyanúgy, mint nekünk, úgyhogy nem igazán tudom kijelenteni, hogy lenne olyan egyesület, amelyikkel szívesebben játszanánk a döntőben – tekintett előre Kovács István, a Docler Wolves vezetőedzője. – Tavaly a döntőben megakasztott minket a sok sérülés – engem is – de ma túl tudtunk ezeken lépni és nyerni tudtunk."

„Tavalyhoz képest mi is gyengültünk és a mezőny is erősödött – tekintett vissza az alapszakaszra Kovács Zsolt a Hurricanes vezetőedzője. – Nagy veszteség, hogy a védelmünkből több kulcsjátékos is kiesett a tavalyi bajnoki döntő óta."

HFL 2014
6. FORDULÓ
Docler Wolves–Budapest Hurricanes 42–41
(14–14, 14–20, 7–7, 7–0)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
Docler Wolves 4 2 237–166
Budapest Hurricanes 4 2 227–188
Újbuda Rebels 3 2 124–115
Győr Sharks 5 80–199

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik