Mexikói vezetőedzője lett a bajnok ETO FC-nek – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.06.17. 18:58
null
Efraín Juárez (Fotó: ETO FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC szerda este hivatalosan is bejelentette, hogy a mexikói Efraín Juárez lett a csapat új vezetőedzője.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az NB I legutóbbi bajnoka hamarosan bejelentheti a szakember érkezését, aki azért távozik a mexikói csapatától, mert szeretett volna egy európai együttest irányítani, a Bajnokok Ligája-indulás lehetőségét pedig különösen is vonzónak találta. Nos, az ETO FC közleménye valóban nem váratott sokat magára, a klub szerdán este hivatalos honlapján is bejelentette, hogy Efraín Juárez lett a csapat új vezetőedzője.

Mint a közleményben írták, Juárez játékosként a Pumas UNAM akadémiáján nevelkedett, majd később megfordult az FC Barcelona híres akadémiáján, a La Masíán is. Később visszatért Mexikóba, ahol 2009-ben bajnoki címet szerzett a csapatával. Szerepelt Európában is, a Celtic és a Zaragoza játékosa is volt, pályafutását pedig Norvégiában fejezte be, és játszott rövid ideig az MLS-ben is. A mexikói válogatottban 39-szer lépett pályára. 

Vezetőedzői pályafutása 2024-ben indult – azt követően, hogy előtte segédedzőként dolgozott az Egyesült Államokban és Belgiumban is – és ezzel együtt a sikerek sem kerülték el: Kolumbiában az Atlético Nacionalnál kapta meg először a karmesteri pálcát és néhány hónapon belül kupagyőztesnek és bajnoknak mondhatta magát. 2025-ben visszatért „otthonába”, a Pumas UNAM-ba vezetőedzőként.

A győriek honlapja úgy fogalmazott, hogy Juárez a Pumasnál energikus, szenvedélyes, erősen motiváló edzői stílust képviselt, és 2026-ban döntőbe vezette a nagy múltú csapatot a mexikói bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
16 órája

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

„Talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk” – Gert Remmel a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:15

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29