Mint arról hétfőn már írtunk, a korábban a Bayern Münchent és a Real Madridot is erősíti Toni Kroos testvéréve, Felix-szel beszélgetett a labdarúgás aktualitásáról, így például Alexander Isak nagy vihart kiváltó liverpooli átigazolásáról.
De a beszélgetés közben szóba került más téma, a német válogatott jelenlegi helyzete is. A vitát testvére indította el azzal a megjegyzéssel, hogy még sosem volt ilyen könnyű válogatott játékossá válni, mint manapság, a kerettagsághoz ugyanis három-négy jó meccs is elegendő: „Jelenleg nincs ötven nemzetközi szintű labdarúgónk. Ez az igazság, legyünk őszinték” – reagált testvére a kritikus megállapítására a korábbi világbajnok labdarúgó.
Toni Kroos ugyanakkor úgy látja, a válogatottnak nem kell aggódnia, a világbajnoki-selejtezőcsoportban – Szlovákia, Észak-Írország és Luxemburg társaságában – így is pofonegyszerű dolga van: „Ha megkérdeztél volna arról, hogy milyen játékosokat ismerek Észak-Írországból vagy Szlovákiából, akkor pontosan nullát tudtam volna mondani. Az ilyen csapatok ellen annak, amink van, elégnek kell lennie. Nagy szerencse, hogy egy olyan csoportba kerültünk, ahonnan gyakorlatilag nem lehet kiesni.”
„Nem szabad elfelejtenünk, hogy jelenleg nem tartozunk azok közé, akiknek nagy ambícióik lehetnek – folytatta a podcastadásban Toni Kroos. – Vannak más válogatottak, akik egyszerűen jobbak nálunk. Azt is gondolom viszont, hogy ha mindenki formában van, akkor azért vannak erősségeink.”
A visszavonulását 2024-ben bejelentő, még mindig csak 35 éves Kroos szerint jelenleg Németország fényévekre van egy esetleg világbajnoki címtől: „Az igaz, hogy jelenleg fényévekre vagyunk attól, hogy a világbajnoki cím megnyeréséről beszélhessünk. A tornát azonban nem idén, hanem csak a jövő nyáron rendezik meg. Jelenleg tényleg nem vagyunk jó formában, de várjuk meg, amíg a szükséges játékosok felépülnek nyárig” – summázta gondolatait az ötszörös Bajnokok Ligája-győztest futball-legenda, aki korábbi klubcsapatából is merített okot az optimizmusra: „A Real Madridnál sokszor szeptemberben, októberben is hallgattuk, hogy most nincs esélyünk megnyerni a Bajnokok Ligáját. Aztán májusban már egészen más volt a helyzet.”