Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.08. 20:06
null
Toni Kroos nincs elájulva a Liverpool új szerzeményétől (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid tavaly visszavonult középpályása szerint sokan még nem is hallottak a Liverpoolba igazolt svéd csatárról, az érte kifizetett 145 millió eurót pedig nagyon sok pénznek tartja.

Nincs kibékülve Alexander Isak szerződtetésével Toni Kroos. A Real Madrid és a német válogatott tavaly visszavonult világbajnok középpályása a testvére, a korábban a német élvonalban futballozó Felix Kroos társaságában vitatta meg Isak Liverpoolba igazolását az Einfach mal Luppen című podcastben. Bár részletesen nem mentek bele a témába, az világosan kiderült, hogy az ötszörös BL-győztes labdarúgó nincs elragadtatva a svéd csatár eddigi játékától, és kételkedik abban, hogy megérte-e érte ennyi pénzt kifizetni. Mint ismert, a Pécsi Ármint, Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC a nyáron brit átigazolási rekordot jelentő 145 millió euróért szerződtette a svéd támadót a Newcastle Unitedtől.

„Ez nagyon sok pénz – mondta Toni Kroos. – Szerintem a hallgatóink fele még soha nem is hallott Isakról.”

A testvére, Felix erre annyit mondott, hogy a Dortmundnál töltött időszakánál azért sokan hallottak róla, de a Real Madrid egykori középpályása erre is ironikusan reagált.

„Dortmundban igen, de ott sem csinált semmi különöset” – tette hozzá.

Talán már kevesen emlékeznek rá, de a most 25 éves svéd támadó 2017 januárjában, 17 évesen igazolt az AIK-tól a Dortmundhoz, ahol 13 tétmérkőzésen egy gólt szerzett és adott egy gólpasszt. Később, a Real Sociedadban már sokkal jobban ment neki, s 2022 nyarán 77.5 millió euróért szerződtette őt a Newcastle United. Itt 109 tétmérkőzésen 62 gólt könyvelhetett el, ebből 54-et a Premier League-ben. Vagyis bár azzal lehet vitatkozni, hogy érdemes volt-e ennyi pénzt kifizetni érte, de azzal nem, hogy egy, a Premier League-et jól ismerő, gólerős csatárról van szó. Azt is fontos persze hozzátenni, hogy az említett podcast elsősorban a német hallgatóknak szól, ám ettől még nem gondolnánk, hogy az ottani futballkedvelők jelentős része még sosem hallott Isakról.

A svéd csatár vasárnap, a Burnley elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozhat be a Liverpoolban, de nagy valószínűséggel legfeljebb csak csereként kap lehetőséget. Amióta Angliába igazolt, többször bajlódott sérüléssel, és jóformán a teljen nyári felkészülést kihagyta. Arne Slot menedzser pedig érthető módon nem akarja megkockáztatni, hogy egyből az idény elején megsérüljön. 

Aztán idővel majd kiderül, igaza volt-e Toni Kroosnak.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
20 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
22 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:17

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:39

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 06:39

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Műszaki okok miatt késve érkeznek meg Szoboszlaiék a BL-meccsük helyszínére

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:13
Ezek is érdekelhetik