Kroos: Vini, nincs szükséged az ilyesmire!

V. H. L.V. H. L.
2025.11.20. 15:09
Vinícius Júnior és Toni Kroos a 2024-es BL-döntő után (Fotó: Getty Images)
Vinícius Júnior viselkedésével kapcsolatban sem tett lakatot a szájára a szókimondó Toni Kroos. A Real Madriddal ötszörös Bajnokok Ligája-győztes, Németországgal 2014-ben világbajnok egykori középpályás elmondta: a balhés brazil viselkedése gyakran okozott hátrányt a spanyol csapatnak.

A német válogatott és a Real Madrid egykori remek középpályása, Toni Kroos sosem arról volt híres, hogy túlzottan becsomagolná a mondanivalóját. Így történt ez most is, a tavaly visszavonult világbajnok őszintén vallott arról, hogyan tett kísérletet zabolátlan csapattársa, Vinícius Júnior megfékezésére.

A 35 éves exfutballista elmondta: a nemrégiben edzőjével, Xabi Alonsóval is összebalhézó brazil állandó reklamálása, az ellenfelek, a bírók és a közönség hergelése nagyon bosszantotta, ráadásul a csapatot is meglehetősen rossz fényben tüntette fel – írta a Mundo Deportivo.

„Mondtam neki, hogy fejezze be, mert a viselkedése az egész csapatra hatással van. Irritálhatja az ellenfeleket, a játékvezetőket és akár még a rivális szurkolóit is. A csapat is úgy érezte, hogy emiatt mindenki ellenünk fordul. Sokszor megpróbáltam megnyugtatni a pályán, hogy ne zökkenjen ki a ritmusból, mert néhányszor ilyesmi is megesett. Újra és újra mondtam neki: »Vini, te olyan jó vagy, hogy nincs szükséged az ilyesmire.«” – idézte fel az volt csapattárssal kapcsolatos emlékeket Kroos.

 

Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
6 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
18 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 18:19

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 10:21
Ezek is érdekelhetik