Edzősors: Pochettino már meg is egyezett új klubjával – sajtóhír

T. I.T. I.
2019.11.22. 09:59
null
Pochettino (jobbra) Niko Kovac utódjaként térhet vissza az Allianz Arénában (Fotó: AFP)
A Bild beszámolója szerint két nappal londoni menesztése után már meg is van Mauricio Pochettino új csapata. A Tottenhamtől öt év után távozó menedzser a Bayern München irányítását veszi át – igaz, csak 2020 nyarától.


Már Niko Kovac november eleji menesztésekor is a Bayern München jelöltjei között emlegették, a Tottenhamtől való távozása után pedig meg is született a megállapodás, Mauricio Pochettino lesz a bajorok új vezetőedzője – számolt be a Bild.

A lap úgy tudja, a felek mindennel megállapodtak egymással – igaz, arra nem tér ki, hogy szóbeli egyezségről van-e szó, vagy esetleg már előszerződés is köttetett –, így a 2020–2021-es idénynek már az argentin mester irányítása mellett vág neki a Bayern.

Kovac menesztése után – ideiglenes megoldásként – a horvát tréner segítőjét, a játékosként a Bayernben szintén megfordulóHans-Dieter Flicket nevezték ki, aki az első két meccsén két győzelmet ért el a csapattal, majd pedig a Bayern éves közgyűlésén úgy határoztak, hogy az idény végéig meghosszabbítják a megbízatását.

A német sajtóban Erik ten Hag és Massimiliano Allegri neve is szóba került, utóbbinak jelenleg nincs csapata. Egyes feltételezések szerint az Ajaxot irányító Ten Hag mutatna érdeklődést a Bayern iránt, azonban jelezte, hogy idény közben biztosan nem hagyja el az amszterdamiakat. Ralf Rangnick érkezését sem zárják ki a találgatók, bár a korábbi lipcsei tréner és sportigazgató jelenleg a „sport- és futballfejlesztési” részleg vezetője az osztrák Red Bull vállalatnál.

Egyesek Arsene Wenger és Miroslav Klose nevét is bedobták. Utóbbi napjainkban az U17-es csapatot irányítja a Bayernnél, ám még nincs meg a pro licence. A már említett neveken kívül lehet még hallani Mark van Bommelről (PSV), Thomas Tuchelről (PSG) és Ralph Hasenhüttlről (Southampton) is.

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38