Bayern: Hoeness elbúcsúzott, egyelőre Flick marad az edző

Vágólapra másolva!
2019.11.15. 21:34
null
Uli Hoeness nem bírta könnyek nélkül (Fotó: AFP)
Pénteken hivatalosan is búcsút intett az elnöki posztnak Uli Hoeness, a Bayern München elnöke. Az éves közgyűlésen azt is bejelentették, hogy Hans-Dieter Flick marad a csapat vezetőedzője – egyelőre.

A játékosként világ- és Európa-bajnok Hoeness 27 évesen fejezte be játékos-pályafutását, 1979-től 2009-ig klubmenedzser, 2019-ig pedig klubelnök volt – kisebb megszakítással, amikor adócsalás miatt börtönbe kellett vonulnia.

Hoeness érzelmesen búcsúzott, a közgyűlés illusztris társaságában pedig ott volt többek között Arjen Robben és Franck Ribéry is, hogy csak a közelmúlt legendáit említsük. Az egyesület új elnöke Herbert Hainer, az Adidas korábbi vezérigazgatója lett.

Az eseményen a bajor klub azt is bejelentette, hogy Hans-Dieter Flick marad a csapat vezetőedzője – az év végéig biztos!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik