Bayern: Kahn szerint visszaüthet Guardiola óvatossága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.15. 13:31
null
Oliver Kahn szerint a szezon hasonlít az 1999-es tavaszra – még a végén ugyanúgy zárul… (Fotó: Reuters, archív)
Oliver Kahn, a Bayern München és a német válogatott korábbi kapusa arra figyelmeztette Josep Guardiolát, a német bajnokcsapat spanyol vezetőedzőjét, hogy ha túl sokat pihenteti a játékosait a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő előtt, a nagy párharcra nem tudnak felpörögni a futballistái.

„Az 1998–1999-es szezonban is korán megszereztük a bajnoki címet, az utolsó három fordulóban már bajnokként léptünk pályára. Aztán három héttel később elveszítettük a Bajnokok Ligája döntőjét, majd a német kupadöntőt is – írta a ZDF televízió szakkommentátoraként is dolgozó Kahn a Bild hasábjain. – Érthető, hogy Guardiola néhány játékost pihentetni akar, és meg akarja óvni a sérülésektől, de ha kiesik a ritmusból egy-két kulcsjátékos, előfordulhat, hogy ha kell, nem tud felpörögni.”

Kahn szerint a március végén bebiztosított bajnoki cím valójában hátrányosan befolyásolja a BL-esélyeket.

Ez a jelenség gyakran előfordul az amerikai sportokban, amelyekben az alapszakaszt rájátszás követi, és amely csapatok korán bebiztosítják helyüket vagy jó kiemelésüket a playoffban, az edző hajlamos pihentetni egy-két hétig a kulcsembereit, és a kieséses szakaszban jön a kellemetlen meglepetés.

A Bayern a nagy rotáció közepette az Augsburgtól és Dortmundtól is kikapott bajnokin, s a Bild elemző cikkében rámutat, hogy a Bayern a bajnoki cím megnyerése óta a rotáció mellett a túl laza edzések és egy igazi vezér hiánya miatt is szenved.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44