Guardiola áldás a Bayernnek, sosem látott színvonalat hozott

2014.03.28. 18:21
null
A Bayern már március végén megünnepelhette a bajnoki címet (Fotó: Reuters)
Karl-Heinz Rummenigge szerint Josep Guardiola vezetőedző áldás a Bayern München számára.

„Pep áldás a klub számára, soha nem látott magasságba emelte a játék színvonalát. Olyan futballt alkotott meg, amely nem létezett Németországban” – szögezte le a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető testületének elnöke a klub magazinjának előszavában a bajnoki cím megszerzését követően.

„Meghajolok az edző, ez előtt a rendkívüli ember és a kivételes csapat előtt” – folytatta Rummenigge, aki a 70-es évek második felében és a 80-as évek elején volt a bajor együttes sztárja.

Reményét fejezte ki, hogy a Bayern München meglovagolja a mostani sikerhullámot és további jó hírekkel szolgál Uli Hoenessnek, hogy „ezzel könnyítse helyzetét azután, ami történt”.

Hoenesst adókerülés miatt március 13-án három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ennek nyomán másnap lemondott a Bayern München egyesületnél és részvénytársaságnál betöltött tisztségeiről.

A Bayern München kedden, hét fordulóval a sorozat vége előtt biztosította be újabb bajnoki elsőségét, amivel a Bundesliga történetének legkorábbi diadalát aratta. Az eddigi csúcsot is a bajor klub tartotta azzal, hogy tavaly április 6-án, hat fordulóval az idényzárást megelőzően tett szert behozhatatlan előnyre.

Az NSO ajánlja: Valóban Rekordmeister a Bayern, de hol van még a vége? – a bajorok szenzációs idénye számokban

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
18 órája

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01