Valóban Rekordmeister a Bayern, de hol van még a vége?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.26. 14:07
null
Manuel Neuer, Tom Starke és Dante a salátástál másolatával ünnepelt (Fotó: Reuters)
Tizennyolc hónapja, vagyis másfél éve nem kapott ki bajnoki mérkőzésen az immár 24-szeres Bundesliga-győztes Bayern München. Ez idő alatt sok minden történt a bajor klubnál: 2013-ban és az idén is aranyérmet szerzett az élvonalban, tavaly a triplázás (Bajnokok Ligája, bajnokság, Német Kupa) is sikerült neki, a nyáron pedig Pep Guardiola váltotta Jupp Heynckest a kispadon, miközben számos csúcsot állítottak fel Arjen Robbenék. Az Opta statisztikái alapján készült összeállításunkban megnéztük, milyen rekordokat döntött, illetve dönthet meg a szezonban a Pep Guardiola vezette együttes.

 

7 – A Bayern úgy nyerte meg az idén a Bundesligát, hogy a bajnokságból hét forduló még hátravan. A korábbi csúcs ezen a téren hat volt, amit az előző szezonban állítottak fel a bajorok – még Jupp Heynckesszel.

10 – A Bayern legutóbbi tíz idegenbeli bajnokiját megnyerte. Az előző rekord kilenc volt – természetesen a 2012–2013-as Bayern jóvoltából.

13 – Az Allianz Arénában eddig mind a 13 bajnokijukat megnyerték a bajorok. A Bundesliga történetében még sosem volt példa rá, hogy egy csapat százszázalékos hazai mérleget produkáljon egy idényben.

13 – Ennyi gólt kapott eddig a Bayern. Az előző idényben összesen 18-szor találtak az ellenfelek a kapujába, ami rekordnak számít. De vajon meddig?

19 – A bajorok legutóbbi 19 Bundesliga-mérkőzésüket megnyerték – átadva ezzel egy 2005-ben felállított, 15 meccsből álló rekordot. Naná, hogy ez is a München nevéhez fűződött.

19 – Legutóbbi 19 győzelmük során egyaránt legalább két-két gólt szereztek Guardiola tanítványai. Ez is új csúcs.

24 – Ez a Bayern 24. bajnoki címe, ami szintén rekord Németországban.

25 – Eddig 25 bajnokit nyert meg a Bayern München a mostani idényben. A csúcs 29 még a Heynckes-féle Bayern jóvoltából 2013-ból.

Március 25. – Ilyen korán még sohasem avattak Bundesliga-bajnokot. A Bayernnek tavaly április 6-ig kellett várnia az aranyéremre. Az idén „türelmetlenebbek” voltak Arjen Robbenék.

27 – Az eddig lezajlott 27 fordulóban egyszer sem kapott ki a müncheni együttes, ez is új csúcs. A korábbi rekordot (24) még a Bayer Leverkusen állította fel a 2009–2010-es idényben.

A BAYERN MÉRLEGE A 2013–2014-ES IDÉNYBEN
TétmeccsekGyőzelemDöntetlen
VereségGólkülönbség
423831122–22


27 – A nyáron kinevezett Pep Guardiola még nem szenvedett vereséget a bajnokságban, ami debütáló edzőtől bőven csúcs. A katalán 27 meccses veretlensége Karl-Heinz Feldkamp 14 mérkőzésből álló rekordját (1978–1979, Kaiserslautern) döntötte meg.

52 – Kettőezer-tizenkettő októberében kapott ki legutóbb a Bayern München bajnokin – akkor a Bayer Leverkusentől. Azóta 52 találkozón át nem talált legyőzőre a Bundesligában, ami jóval több, mint a korábbi csúcsot birtokló Hamburg 36 meccses szériája (1982–1983). Ha a Bayern nem kap ki a hátralévő hét játéknapon sem, akkor az olasz Milan 58 bajnokin át tartó veretlenségi sorozatát (1991–1993) is átadhatja a múltnak – amellett, hogy az első veretlenül megnyert Bundesliga-szezont is magáénak tudhatja.

64 – A Bayern 64 bajnoki óta mindig szerzett legalább egy gólt. Legutóbb 2012 áprilisában maradt gólképtelen a Bundesligában, a Mainz elleni 0–0 alkalmával.

77 – Jelenleg 77 pontja van a Bayernnek, ideális esetben az idén 98-at szerezhet, ami héttel több, mint a tavaly felállított rekord. Ehhez persze minden hátralévő bajnokit meg kell nyerni.

79
– Franck Ribéryék eddig 79 gólt szereztek a Bundesligában. A csúcsot az 1971–1972-es, Gerd Müller fémjelezte Bayern tartja, amely 101 találatig jutott. Ez a rekord is megdől?

81/77
– A Bundesligában még soha senki nem szerzett 77 pontot a lehetséges 81-ből 27 forduló alatt. Sőt, a bajnokság ezen szakaszában még soha senki nem vezetett legalább 25 ponttal. Tavaly a Bayern végül épp ennyivel végzett a Borussia Dortmund előtt.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 27 25 2 79–13 +66 77
2. Borussia Dortmund 27 16 4 7 59–29 +30 52
3. Schalke 27 15 6 6 51–37 +14 51
4. Bayer Leverkusen 26 14 2 10 43–32 +11 44
5. Wolfsburg 27 13 5 9 46–41 +5 44
6. Mönchengladbach 26 12 6 8 46–32 +14 42
7. Mainz 27 12 5 10 38–43 –5 41
8. Augsburg 26 11 6 9 39–37 +2 39
9. Hertha 27 10 6 11 36–37 –1 36
10. Hoffenheim 26 8 8 10 57–58 –1 32
11. Hannover 26 8 5 13 34–46 –12 29
12. Eintracht Frankfurt 26 7 8 11 33–46 –13 29
13. Werder Bremen 27 7 8 12 31–53 –22 29
14. Freiburg 26 6 7 13 29–47 –18 25
15. VfB Stuttgart 26 6 6 14 40–52 –12 24
16. Hamburg 26 6 5 15 41–55 –14 23
17. Nürnberg 26 4 11 11 30–49 –19 23
18. Braunschweig 27 5 6 16 24–49 –25 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik