Ahogy mi megéltük: „Az éj leple alatt szöktettek ki otthonról”

Amikor 2004 zord decemberén megtörtént a Bajnokok Ligája sorsolása, azon mód a telefonom után kaptam. Bár kedvenc csapatomat, a Manchester Unitedet nem fogadta fortuna a kegyeibe, az „élmény a lényeg!” felkiáltással gyorsan lefoglaltam két jegyet a milánói San Siróba, a Milan elleni nyolcaddöntőre. Így, 15 év távlatából visszanézve, mintha két világválogatott várt volna egymásra: a Gattuso, Pirlo, Seedorf, Kaká középpályássor a C. Ronaldo, Keane, Scholes, Giggs négyessel szemben. A Milan Cafu, Nesta, Costacurta, Maldini kvartettjét nem lenne túlzás a Serie A történetének egyik legjobb hátvédsoraként aposztrofálni, végül, ha a két primadonnát Sevcsenkót és Rooneyt is idevesszük, nyugodtan kijelenthető, hogy nem semmi szereplőgárda várt ránk Milánó futball Scala-jában.

Már a mérkőzés felvezetése is tömény izgalomba fulladt, hisz aktuális párom nem volt túlságosan elragadtatva leendő kiruccanásomtól. Így a barátomnak kellett megszerveznie azt, hogy az éj leple alatt kiszöktetve otthonomból, szélsebesen Itália felé vegyük az irányt. A tudatos ruhaválasztás is akadályokba ütközött. A nagy dilemma ugyanis az volt, hogy kedvenc csapatunk mezében induljunk-e útnak, vagy beleolvadva a helyi forgatagba, valami semleges rucival parádézzunk a San Siro lelátóján. Az utóbbi mellett döntöttem, mert élesen emlékeztem még egy korábbi milánói derbin történtekre. A Giuseppe Meazza Stadion hangosbemondója megkérte az Inter ultráit, hogy aki eltulajdonította az egyik Milan-szurkoló robogóját, az szolgáltassa vissza. Néhány perc kellett csak ahhoz, hogy előkerüljön a „becsületes megtaláló” – aki egy jól irányzott dobással a kapu mögé hajította az eltűnt járgányt. Talán ez az apró kis „intermezzo” is az óvatosságra intett. Nem örültem volna annak ugyanis, hogyha életem első repülős élménye a San Siro felső karéjáról az alsóra történő átszállásban teljesedett volna ki…

Maga a mérkőzés csak annyiban érdemel említést, hogy akkor még úgy tűnt, ha az AC Milan bármiféle kapcsolatba is kerül Manchesterrel, akkor abból csak dögunalmas meccs sülhet ki.

Két évvel korábban ugyanis pont az Old Traffordon szerezte meg egy altatónak is beillő olasz házidöntőn a Milan a hatodik BEK/BL serlegét, és ez a milánói találkozó is legalább annyira egyoldalúan unalmasra sikeredett, mint anno a Juventus elleni darálás. Az 1–0 nem tükrözte hűen a két csapat közti különbséget és a csalódottságunkat. A kellemes kora tavaszi idő és a mérkőzés másnapján elfogyasztott mennyei pizza sem tudta velünk feledtetni, hogy az United simán zúgott ki Európa legjobb 16 csapata közül.

A sors azonban furcsa igazságot szolgáltatott néhány hónappal később. Angol nyelvvizsgámra készülvén körülbelül annyi esélyem volt a sikerre, mint az MU-nak a San Siróban, hiszen tanulás helyett inkább a Manchester Uniteddel kapcsolatos angol cikkeket és írásokat bújtam. A tétel húzásánál az esélytelenek nyugalmával nyúltam a fejjel lefelé fordított papírlaphoz. Megfordítása és a „Sport” szó olvasása legalább olyan katartikus élményt nyújtott, mint a Milánóban felcsendülő Bajnokok Ligája-himnusz. Azon melegében belekezdtem a néhány hónappal korábbi futballtúrám ecsetelésébe. Tanárom csodálkozóan csillogó szeme és a sikeres szóbeli valamit visszacsempészett a San Siróban elveszített eufóriából a szívembe.

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás:„Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Voleszák Gábor:„Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Somlóvári Dávid:„Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”

Pusztai Viola:„Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”

Rusznák György:„Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben

Rácz Péter:Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján

Marosi Gergely:„Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja

Kun Zoltán:Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával

Vincze Szabolcs:„Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”

Kocsmár-Tóth István: Hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!

Thury Gábor:Balczót kísérve megindult a domboldal

Szűcs Miklós:„Annál a kis papírdarabkánál nagyobb kincsem nem lehetett volna”

Borbély László:„Fater mondta, a végén úgyis a németek nyernek. Fogadtunk”

Vincze Szabolcs:„Olyan 2. félidőt magyar válogatottól még tévében sem láttam”

Borbély László:Még a macska is táncra perdült – minden idők legnagyobb fordítása!