Ahogy mi megéltük: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 18:46
null
Az elődöntő előtt mindenki bulizik, szállnak a dalok, táncolnak a brazilok (Fotó: Marosi Gergely)
Új sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. Az ötödik részben Marosi Gergely kalauzolja el az olvasókat Brazíliába, ahol 2014-ben egy egész ország már a selecao világbajnoki címét ünnepelte volna, ha nincsenek a németek.

Az elődöntő előtt mindenki bulizik és mindenki Neymar. Szikrázik a nap Belo Horizonte-ban, a Mineirao körül tízezrek tombolnak, szolidaritásból szinte mindenkin Neymar-maszk, a házigazdák futballmágusát pár nappal korábban rúgta ki a kolumbiai Juan Zúniga a világbajnokságról. Szállnak a dalok, táncol mindenki, stábok küszködnek az euforikus tömegben, hogy megszólaltassanak pár embert.

Ez az ő vb-jük, az ő partijuk, az ő trófeájuk, Brazília hatodik világbajnoki címe csak formalitás, az jár a selecaónak, a világ többi részétől nagyon kedves, hogy eljött statisztálni.

Felállnak a csapatok. Himnuszok. A stadion megremeg. Ordítják a himnuszt a brazilok a pályán, és ordítják a lelátón, a hideg futkos a hátunkon. Ott áll tizenegy német, akiket ez a legkevésbé sem hat meg.

Elkezdik. Az első német gól után bosszankodik a tömeg, majd buzdítani kezd kettőzött erővel. A második után megrökönyödik. A harmadik után kétségbeesik, és zokog. A negyedik után zokog, és felháborodik. Az ötödik után tüntet. A második félidőre „átáll” a németekhez, ők legalább futballoznak, és egyébként is „Flamengo-mezben” vannak, az is valami. Joachim Löw csapata visszavesz. Így is hat. Hét. Állva tapsolják meg a németeket. A sajátjaikat kifütyülik, David Luiz kivételével.

Brazília–Németország 1–7. Világbajnoki elődöntőben. Ilyen nincs! Nem volt! Nem lesz! Sporttörténelmet láttunk! Azt beszéljük, ez olyan lehetett, mint élőben látni, ahogy Jesse Owens megnyeri az olimpiát Adolf Hitler szeme előtt Berlinben, vagy azt, ahogy Bob Beamon „kiugrik a világból” Mexikóvárosban.

Megyek át a másik elődöntőre, éjszakai busszal, mert repülőre képtelenség volt jegyet kapni. A hatalmas buszpályaudvaron kanárisárga minden. Szurkolók ezrei ülnek a csarnokban. Mint a zombik. Teljes a sokk, kifejezéstelen arccal, semmibe révedő szemmel ücsörögnek egymás mellett. Düh sincs, csak a totális megsemmisülés. Felejthetetlen. Szívbemarkoló.

A brazilokat ért sokk szimbóluma ez a kiégett busz (Fotó: Marosi Gergely)
A brazilokat ért sokk szimbóluma ez a kiégett busz (Fotó: Marosi Gergely)


Az önkiszolgáló étteremnél hosszú sor, mindenki csendben kanyarog. Egy idősebb asszony érkezik, udvariasan köszön. Utazott, és nem tudta hallgatni a mérkőzést, megmondanák, mennyi lett az eredmény?

Egy fej felé fordul. Még egy. Még egy. Még egy. Még egy.

„Hét!” – szakad ki egy srácból, arcára írva egy futballtragédia minden kínja.

Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében azahogymimegeltuk@gmail.come-mail címre várjuk!

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik