Ahogy mi megéltük: „A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Úgy hajnali két óra lehetett. Ültünk a kollégákkal az egykori ausztrál telepesek falujainak mintájára, kifejezetten az olimpiára megépített sydney-i médiafalu egyik szórakozóhelyének teraszán.Úgy hajnali két óra lehetett. Ültünk a kollégákkal az egykori ausztrál telepesek falujainak mintájára, kifejezetten az olimpiára megépített sydney-i médiafalu egyik szórakozóhelyének teraszán.

„Nyerhetnek?” – fordult felém L. Pap Pisti. Igaz, alanya nem volt a kérdésnek, ám enélkül is pontosan tudtam kikre gondol.

„Ezek után? Miért ne? Szerintem nyernek” – válaszoltam, mégpedig teljes meggyőződéssel. Ha ugyanezt a kérdést mondjuk két héttel korábban teszi fel, valószínűleg egészen más lett volna a válaszom, de azóta sok minden történt. A Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros remekelt a 2000-es nyári játékok asztalitenisz-versenyein, olyannyira, hogy az alapvetően ázsiai fennhatóságú sportágban a dél-koreai Rju Dzsi He, Kim Mu Kju duó elleni bronzmeccsre készült.

„Na, akkor meglesz a holnapi címlapsztorink” – mondtuk szinte egyszerre, s már léptünk is tovább. Volt még megbeszélni valónk bőven, el kellett osztanunk, hogy ezen a pénteken ki melyik eseményre megy. Némi alvás és a reggeli után szokás szerint a sajtóközpontban kezdtem, ahol már a bejáratnál elkapott régi ismerősöm, a német Manfred Schillings.

„Nyerhetnek?” – esett nekem szinte azonnal, amint meglátott. Alanya most sem volt a kérdésnek, de miként hajnali kettő tájban, ezúttal is pontosan tudtam, mire gondol: számos asztalitenisz eseményen, világ- és Európa-bajnokságon találkoztunk már, így aztán nem volt nehéz kitalálni, hogy Bátorfiékról beszél. Manfred is megkapta az optimista választ, nem sokkal később pedig indultam a csarnokba, amely a sajtóközponthoz képest az olimpiai park talán legtávolabbi pontján helyezkedett el. A lelátó tele volt, sok magyar hang is hallatszott, igaz az első két játszmában még csak visszafogottan, hiszen az ázsiaiak elhúztak 2:0-ra. Csilla és Kriszti azonban csodával határos módon visszakapaszkodott, sőt az ötödik szettben a térfélcserénél 10:7-re (akkor ugyebár még 21 pontig tartott egy játszma), majd 12:8-ra vezetettk. A dél-koreaiak összekapták magukat, 18:17-es vezetésüknél egy erősen vitatható ponttal (Kriszti hosszasan reklamált, mert szerinte Kimnél kettős érintés volt) kettőre növelték az előnyüket, de sikerült egyenlíteni. Egy kisebb ázsiai csoportot leszámítva az egész csarnok a mieinknek szurkolt, pingpongmeccsen ritkán van olyan hangulat, mint volt ott és akkor. A tombolás után a néma csend, a pattanásig feszülő idegek másodpercei következtek: Kriszti első szerváját Rju félelmetes gyorsasággal megkontrázta, a második utáni labdamenetet pedig Kim zárta le egy védhetetlen tenyeres pörgetéssel.

A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte. Kriszti a palánknak támaszkodva ült a földön és zokogott, s Csilla ugyan valamivel jobban tartotta magát, a sajtóhelyekről is csalhatatlanul látszott, hogy az ő szemében is megcsillant egy könnycsepp. Pontosan tudták, hogy ezzel a vereséggel életük egyik, s talán soha vissza nem térő lehetősége, az olimpiai érem úszott el.

Az internet akkoriban még gyerekcipőben járt, az online-közvetítésnek nyoma sem volt, s mivel az időeltolódás adott kilenc órányi előnyt, volt időm kiheverni a történteket, mielőtt nekiálltam, hogy megírjam addigi, több mint tízéves újságírói pályafutásom legnehezebb tudósítását.

„Milyen volt?” – fordult felém megint csak L. Pap Pisti, amikor a napot – nem felejtem el, szeptember 22. volt – lezárandó ismét beültünk a médiafalu szórakozóhelyére, hogy szokás szerint átbeszéljük, kivel mi történt, s mi várható szombaton.

„Nyerhettek volna” – mondtam, még mindig szomorúan.

„Attól ez még így is címlapsztori.”

Nem volt több kérdés.

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik.”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve