BODNÁR ZALÁN 2020.05.01 19:20 Frissítve: 2020.05.01 20:29

Ahogy mi megéltük: könnyes búcsú Tottitól Rómában

Sorozatunkban személyes élmények alapján idézünk fel emlékezetes mérkőzéseket, eseményeket. A 20. részben Bodnár Zalán meséli el, milyen volt Rómában szemtanúja lenni Francesco Totti búcsúmeccsének.  

2017, május 28-án Rómában minden Francesco Tottiról szólt (Fotó: Bodnár Zalán)

Francesco Totti volt számomra az eszményi futballista. Voltak nála gyorsabbak, jobban cselezők, sikeresebbek pláne, de olyan, akiért jobban tudtam volna rajongani, senki. Igazi szerelem volt, olyan, akiért elhagytam gyerekkori kedvenc csapatomat, a Milant is, és a Roma hívévé lettem, miután láttam őt játszani a 2000-es Eb-n és a 2000–2001-es olasz bajnoki idényben. Olyan stílusban játszott, olyan volt a testtartása, úgy nézett ki, és úgy élt, ahogy szerintem egy futballistának kell. Hogy magamtól idézzek:

„Amikor a 2000-es Eb-elődöntőben alálöbbölt a labdának, vagy amikor a 2001-es bajnokság utolsó fordulójában betalált a Parmának, és a reklámtábla átugrása közben a mezét is letépve, lobogó hajjal rohant a futballtörténelembe, mindenki azonnal megérezte, hogy őrá vártunk, ő az igazi. Az új évezred hajnalán azt a futballistastílust képviselte, amely miatt az előző évezredben megszerettük ezt a játékot. Maga volt a szellemesség, az elegancia, a stílus, a szenvedély. Nem volt tökéletes, távolról sem, rengeteg korlátja volt. Mégis, Diego Maradona óta nem volt futballista, aki úgy tudta volna megérinteni a futballszurkoló lelkét, mint Totti. Nincs rá magyarázat, nem is lehet. Olyan ez, mint amikor meglátsz egy nőt, aki nem a legszebb és nem is a legokosabb, de az első pillanatban tudod, hogy elvesztél benne. Kedvenc klubjukat hagyták el Tottiért az emberek, hogy őt kövessék. Az olasz fővároson kívül alig akad olyan Roma-drukker, aki ne miatta vált volna azzá. Ma az AS Roma világbrand, és ez Tottinak köszönhető. A sors, a történelem, a tér és az idő arra predesztinálta, hogy uralkodjon a városon, amely egykor a világot uralta.”

Bodnár Zalánnak Francesco Totti volt az eszményi futballista

Úgy szerettem Tottit, hogy amikor 2006. június 8-án sok ezer sorstársammal együtt a miskolci vízmérgezés áldozata lettem, és úgy kiszáradtam, hogy kórházba kerültem, az infúzión az első szavam az volt az orvoshoz, hogy most nem halhatok meg, holnap kezdődik a vb, amelyen Totti világbajnok lesz (azóta is úgy érzem, ezzel a „keresztvállalással” volt benne egy kis részem, hogy tényleg így történt, és felért a csúcsra – szívesen, Francesco...)

A munkámnak köszönhetően, az évek alatt számtalan legendás stadionba eljutottam a világban, de valahogy úgy alakult, hogy Rómában nem láttam játszani Tottit, ezért amikor egyre valószínűbbé vált, hogy 2017. május 28-án, a Serie A utolsó fordulójában esedékes Roma–Genoa mérkőzés egyben Totti búcsúmeccse is lesz, nyilvánvaló volt, hogy nincs mire várnom tovább, és aznap ott kell lennem az Olimpicóban.

Kételyek kísértek azonban utamon, hiszen úgy hírlett: Luciano Spalletti vezetőedző – aki minden jel szerint lényegében kikényszerítette az akkor már a negyvenegyedik évében járó csapatkapitány visszavonulását, aki már meglehetősen lassú volt, de még játszani akart volna, ám másik csapatba úgy sem ment, hogy nevelőegyesülete már nem számított rá igazán – nem is játszatja, miután úgy alakult, hogy ez a meccs a Bajnokok Ligája-indulásról is dönt, és a Romának ahhoz muszáj volt megszereznie mind a három pontot, és Tottit akkoriban már a legtöbbször csak a kispadra ültette.

A meccs előtti napon érkeztem, és már a Budapest–Róma járaton is minden második ember bordó-sárgában virított, így nem volt nehéz új barátokra szert tenni, akikkel aztán közösen a nyakunkba vettük az örök várost, végigjárva a kultikus római helyszíneket, ahol Tottit ábrázoló ember nagyságú, vagy olykor tízméteres falfestmények hirdetik, hogy a futballcsillag immár úgy összeforrott az egykori világbirodalom központjával, mint Julius Ceasar, Szent Péter apostol vagy éppen Lucrezia Borgia.

Tottit ábrázoló ember nagyságú, vagy olykor tízméteres falfestmények hirdetik, hogy a futballcsillag összeforrott Rómával (Fotó: Bodnár Zalán)

A vacsorát egy AS Roma-pizzériában költöttük el, és az est fénypontjaként felhangzott a hangszórókból a klubhimnusz, amelyet közösen énekeltünk, majd utána percekig ültünk némán, magunk elé meredve. Mindannyian tudták, hogy másnap bekövetkezik. Szombat volt, de nagycsütörtök-hangulat: tudtuk, éreztük, hogy elkövetkezik az, amitől évek óta rettegtünk, de most már menthetetlenül be kell következnie. Ki kellett innunk a keserű poharat, mielőtt az emberfia megnyilatkozik a világnak. Elnézést a vallási párhuzamért, de ahogy leszállóban volt az este, biblikus atmoszféra lengte be a várost, azok az őskeresztények érezhettek hasonlót, akik szemtanúi voltak Péter és Pál apostol római vértanúságának.

Másnap, a búcsúmeccs napján Róma bordó-sárgába borult. De szó szerint. Az volt az ember érzése, hogy Lazio-szurkolók nem is léteznek a városban, vagy jobbnak látták aznap, ha elő sem bújnak a lakásaikból. Több százezer ember járta a várost 10-es Totti-mezben, olyanok is nyilván, akiknek esélyük sem volt bejutni a stadionba aznap. Noha érezhető volt, hogy Tottinak kierőszakolt visszavonulás jutott, a búcsú napján Róma mégis méltón kifejezte hódolatát. Az utcai futballereklye-árusoknál csak elvétve lehetett olyan szuvenírt találni, amelyről nem az egykori Bimbo d'Oro, az Aranyifjú köszönt vissza ránk. Volt olyan televíziós társaság, amely 24 órával a Genoa-meccs előtt már csak Tottival volt hajlandó foglalkozni. Olyan sportújságot nem lehetett találni, amelynek címlapját ne teljes egészében Totti töltötte volna meg. A Corriere dello Sport 32 oldalas Totti-melléklettel jelentkezett, és a stadion körül féltucatnyi Totti-viaszszobrot állított fel, amelyekkel szelfizni lehetett. De lépten-nyomon osztogatták az ingyenes, csak róla szóló kiadványokat is.

Lépten-nyomom Tottiról szóló, ingyenes kiadványokat osztogattak Rómában, az újságok is róla cikkeztek (Fotó: Bodnár Zalán)


Úgy alakult, hogy Szöllősi György főszerkesztő-barátom épp Rómában nyaralt a családjával, és bár ő soha nem érezte a Totti-varázst, ezt a meccset ő sem akarta kihagyni. A mérkőzés 18 órakor kezdődött, de felkészülve a várható nagy tömegre, 15.30-ra beszéltünk meg találkozót a stadiont körülvevő kerítés elé. Ekkor derült ki, hogy tulajdonképpen semmire nem voltunk felkészülve... A megbeszélt időpontban találkoztunk is, de a meccsig hátralévő két és fél óra maga volt a rémálom.

ÖN JÖN!

Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az ahogymimegeltuk@gmail.com e-mail címre várjuk!

Szabó Áron: „Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!”

Farkas Péter: „No, kisfiam, hiába üvöltöztél, jönnek haza az aranylábúak!”     

Hogy az olaszok nem szervezőzsenik, az hamar kiviláglott, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy a két és fél óra majdnem kevés lesz a bejutáshoz. Semmilyen tájékoztató tábla nem tüntette fel, merre van a médiabejárat, és természetesen egyetlen „steward” sem tudott angolul, aki értette volna, hogy egyáltalán mit kérdezünk tőle. Aztán mire megtudtuk, kiderült, hogy a gigantikus olimpiai park túlsó felén van, legalább fél óra gyaloglásra, és mire nagy nehezen eljutottunk a stadionig, kiderült – kézzel-lábbal elmutogatva –, hogy a sajtóakkreditációt nem benn lehet felvenni, mint a világ összes stadionjában, hanem egy kinti bódéban kellett volna, ami természetesen megint a túlsó felén volt a parknak. Megmutatták, merre kell menni, aztán amikor vagy húsz perce mentünk már abba az irányban, de bódé sehol nem volt, egy másik „illetékestől” azt a választ kaptuk, hogy épp az ellenkező irányba kell mennünk. Dühösen visszafordultunk, aztán persze kiderült, hogy jó irányban voltunk, de menni kellett volna még vagy öt percet.

Szöllősi György és Bodnár Zalán az Olimpicóban

Részletezhetném még bővebben a kálváriánkat (hogy Szabó László barátunk – akinek az eredeti, a lelátóra szóló jegyemet átadtam – szenvedéseiről már ne is beszéljünk), a lényeg az, hogy eljött a pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy nem leszünk benn a stadionban a kezdőrúgásra, és nem teljesülhet az a régi vágyam, hogy a telt házas Olimpicóban hallgatom a Roma himnuszát. Ömlött rólam az izzadság, és majd' felrobbantam a dühtől. De nagy nehezen meglett a pass, újabb három félreinformálás után eljutottunk az ülőhelyünkre is, amelyen persze ültek, őket gyorsan és olaszos hevességgel elkergettük onnan, és abban a pillanatban, hogy leültünk, felhangzott a világ legszebb klubhimnusza.

Abból, hogy a pályán mi történt, szinte semmire sem emlékszem. Pedig nem volt rossz meccs: vezetett a Genoa, a 74. percre fordított a Roma, a 79. percben 2–2 lett, majd a 90. percben Diego Perotti belőtte a Roma 3–2-es győzelmét és BL-indulását jelentő gólt (amely nélkül a következő idényben nem juthatott volna el a Roma a BL-ben a négy közé, a Barcelonát is kiverve). Engem csak az érdekelt, hogy mi van Tottival. Nem volt ott a kezdőcsapatban, ami miatt 73 ezer ember fütyülte ki Spalletti mestert, amikor bemondták a nevét és az arcképe megjelent az óriáskivetítőn. Mégis mindenki tudta, ki a főszereplő: miközben a csapatok felálltak egymás mellett a kezdéshez, egyetlen fotós és operatőr vette őket, mert eközben Totti a kispadról a futópályán a kapu mögé sétált, hogy köszöntse a vezérszurkolókat, és a mintegy száz fotós inkább őt követte.

A meccsre szóló jegy

A kínokkal teli első félidő után az 54. percben jött el a nagy pillanat, amikor Spalletti végre lekapta a pályáról a szerencsétlenkedő Mohamed Szalaht, és pályára léphetett végre a Capitano. A stadion felrobbant örömében, és pedig megkönnyebbültem, mert láthattam végre őt a pályán. Úgy voltam vele, hogy ha választani kell a győzelem Totti nélkül és a vereség Tottival verziók között, minden gondolkodás nélkül az utóbbit választottam volna. Szerencsére aztán Tottival a pályán lett meg a győzelem (noha lényegében neki sem volt jó megmozdulása abban a 35 percben, igazán megajándékozhatta volna a sors, hogy ő szerezze a győztes gól a 90. percben, mondjuk szabadrúgásból).

A lefújás után pedig kezdetét vette az érzelemdús búcsúszertartás, mindenki sírt a stadionban (Fotó: Bodnár Zalán)


A lefújás után pedig kezdetét vette az érzelemdús búcsúszertartás.
A kezdőkörben egy hatalmas Totti-mezt feszítettek ki, sorfalat álltak a bevonuló búcsúzó hősnek, ő pedig beszédet tartott. Ilyeneket mondott:

„Egyszer mindenki felnő, és akik ezt mondják, azokat igazolja az élet. Vedd le a rövidnadrágot és a focicipőt, mától férfi vagy! Nem élvezheted többé a fű illatát, a napot az arcodon, az adrenalint, amely eláraszt és az ünneplést. Képzeld el, hogy gyerekként álmodsz, és akkor anyukád felébreszt, iskolába kell menned! Te pedig szeretnél tovább álmodni, megpróbálsz visszaaludni az álomba, de már sohasem tudsz. Én már sohasem csúszok vissza az álmaimba.”

Szerzőnk a magyar Roma-drukkerekkel a Piazza del Popolón található Gold Barban

Mindenki sírt a stadionban. Nem vicc, meg lehet nézni a videókon. Óvodások, tini srácok, komoly ábrázatú felnőttek, nagymamák. Patakká folyt össze 73 ezer ember könnycsatornája. Szöllősi György is a pillanat hatása alá került, és megjegyezte: „Ez azért így nagyon megható volt.”

Éjjel a magyar Roma-drukkerek törzshelyén, a Piazza del Popolón található Gold Barban felejtettük a bút (hogy rejtőjenősen fogalmazzak). Gennaro Iorio, a tulaj nápolyi születésű volt, de együtt érzett velünk, ők egyszer már elköszöntek Maradonától, tudja, milyen ez. Egy-két ingyen Aperollal fejezte ki, hogy velünk van a nehéz órákban.Futballfilozófussá ittuk magunkat, és megegyeztünk benne, hogy Tottival az utolsó klasszikus futballista távozott, és hogy ilyen játékosunk soha nem volt, és soha többé nem lesz.

„Totti előtt is volt Roma, utána is lesz”, hangzott el egy vigasztaló vélemény, de nem érkezett rá megerősítés. A sörrel kevert Aperol meghozza az éleslátásunkat is: „Ne dramatizáljuk túl a helyzetet, de holnaptól nincs értelme az életnek” – jegyezte meg valaki. Mindenki nevetett, pedig mindenki tudta, hogy ez nem vicc volt.

Büszke voltam rá, hogy miközben mindenki könnyezett a stadionban, én egész nap kibírtam sírás nélkül. Aztán másnap reggel nem volt menekvés. Amikor a kis panziómban nekiálltam a tudósítás megírásának, akkor tudatosult bennem, hogy tényleg vége van a Totti-korszaknak, és miközben vertem a billentyűzetet, háromszor sírtam el magamat. Hálás vagyok a Nemzeti Sportnak, hogy kaptam egy teljes oldalt, és rövidítés, címmódosítás nélkül, kivételesen a vállalt elfogultságom fölött is szemet hunyva közölte a formabontó, vegyes műfajú cikkemet, amelyet tényleg a könnyeimmel írtam meg a kis római panzióm teraszán.

Bodnár Zalán könnyekkel írt cikke a Nemzeti Sportban

 

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám: Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs: „A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós: „A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István: „Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”    

Szeli Mátyás: „Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”     

L. Pap István: „Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt: „Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"      

Őri B. Péter: „Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt: „Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli” 

Ilku Miklós: „Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”     

Tóth Anita: „Életemben először elpityeregtem magam”     

Thury Gábor: Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított 

Csillag Péter: „Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak    

2020.07.12 17:29:55

Olasz labdarúgás R. Gy.

Hiába alakított ki több helyzetet a Napoli, a kevesebb lehetőségével jobban élt a Milan.

2020.07.11 14:25:33

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Nem mellékesen mind a két alkalommal büntetőből – döntetlenre végződött tehát a Serie A rangadója.

2020.07.07 21:20:07

Olasz labdarúgás M. G.

A padlón levő milánóiak a VAR-tól kaptak egy impulzust, majd valósággal átrobogtak a listavezetőn.

2020.07.05 21:05:18

Olasz labdarúgás K. T. I.

Gennaro Gattuso együttese végig mezőnyfölényben futballozott. Hiába küzdött nagyot, zsinórban harmadszor is kikapott a Roma.

2020.07.04 21:29:56

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Könnyedén nyert a Milan a Lazio otthonában, 0–3 lett a vége, az éllovas Juventus nagy-nagy örömére.