MI van? Géppel futballoztam! – Vincze András publicisztikája

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA (a folytatásban rövidítve: MI) majd megírja – hallom egyre többször a környezetemben, s hogy hosszúra ne nyújtsam a bevezetőt, most magam is kipróbálom, miket hord majd össze a gép, ha éppenséggel a futballvilággal kapcsolatos írásra „kényszerítem”. Természetesen az MI sem tesz (tehet) csodát, hiszen nyilván az internetre fel- és összehordott cikkekből, interjúkból, elemzésekből, szavakból, mondatokból, számokból (és még folytathatnám…) rak össze értelmes(nek tűnő) passzusokat, amelyek ebben a publicisztikában idézhetőek is. 

Nézzük tehát, hogyan lehet focitémában a virtuális kollégával együtt dolgozni.

Mi a futball? – kérdeztem az MI-t, vagyis inkább utasítottam, és az „általa” felkínált műfajokból az irodalmibb megközelítést választottam, amire talán két másodperc leforgása alatt érkezett is teljes tálalással a kész fogalmazás: „A futball: több mint játék. Két kapu, huszonkét ember, egy labda – és mégis: az egész világ. Kevés dolog képes úgy egyesíteni és megosztani egyszerre, mint ez a játék, amely egyszerre művészet, tudomány és szenvedély. A futball nem csupán sport; az élet metaforája, ahol minden gól, minden hibás passz, minden utolsó perces mentés a sors egy apró lehelete. A stadionban nincs rang, nincs társadalmi különbség. Ott a milliárdos és a munkás ugyanazért a pillanatért szorít: hogy a labda valahogy, valahonnan, valaki lábáról a hálóban kössön ki. Ez a közösségi eksztázis az, ami miatt a futball több mint kilencven perc szórakozás. Ez hit, remény és néha – fájdalom. Sokan mondják, a futball csak egy játék, de aki látott már egy kisfiút sírni, mert kedvenc csapata kikapott, vagy egy egész várost ünnepelni, mert hőseik diadalmaskodtak, az tudja, hogy ez nem igaz. A futball történeteket ír: hősökről, árulásról, újjászületésről. Gondoljunk csak a kiscsapatokra, amelyek óriásokat győznek le, vagy a veteránokra, akik még egyszer utoljára bizonyítanak a világ előtt.”

Ha már ilyen lelkizős lett az első passzus, akkor – még egy bekezdés erejéig – ne térjünk le erről az ösvényről, de a fentiek alapján az már fehéren-feketén kiderül, hogy a manapság gyakorta kigúnyolt emberi focinosztalgiázás elég mélyen beleégett a számítógépes áramkörökbe is (és akkor ennyit a modern világról…). Kicsit kekec módon azt vetettem fel tehát az MI-nek, tehát szerinte manapság is a világ legszebb játéka a labdarúgás. (Ahogyan arról ezeken a hasábokon is meglehetősen gyakran írunk – de ezt a megjegyzést már nem a biteknek és bájtoknak szántam, hanem csak a nemlétező bajszom alatt dörmögtem el magamnak.)

„Persze, a modern futball sem hibátlan – fogalmazott a felvetés kapcsán az MI. – A pénz, a politika, a média befolyása sokszor megmérgezi azt, ami valaha tiszta szenvedély volt. A játék lényege mégis megmarad. Mert amikor a sípszó felhangzik, és a labda elindul, mindenki elfelejti a külvilágot. Csak a pillanat létezik – a mozdulat, a passz, a lehetőség. A futball azért él, mert bennünk él. Mert minden egyes szurkolóban ott lobog az a tűz, amely egykor poros grundokon gyúlt, ahol még nem voltak reklámok, sem szponzorok, csak a játék maga. És talán éppen ez a futball legnagyobb ereje: képes visszaadni nekünk valamit abból a gyermeki hitből, hogy egy labdával is megválthatjuk a világot.”

Fúúúú, apám (vagy anyám? – nem tudom eldönteni, hogy fiú vagy lány MI-vel van dolgom…), azért ebből a cikkszeletkéből szépen kifolyt az érzelmi szirup, éppen ezért valahogy el kellene terelni a történetet kicsit konkrétabb téma irányába, hogy legyen valami lehetőség a véleményütköztetésre is (ha már publit „írunk” így kettecskén…). Jómagam speciel még mindig nem békültem meg a videóbíró-rendszerrel, továbbra is fáj nézni, hogy milyen agyforraló ítéletek születnek olykor (hogy aktuális legyek: szombaton például a Puskás Akadémia–MTK bajnokin) öt perc tanakodás után. 
Na, tehát kiskomám (vagy -húgom…): mi a helyzet a VAR-ral?

Az MI a következő mondatokkal riposztozott: „Jó kérdés… De hogy pontosan válaszoljak: melyik VAR-ra gondolsz? A rövidítés több dolgot is jelenthet: VAR (Video Assistant Referee) a futballban használt videóbíró-rendszer, ami segít a játékvezetőknek dönteni vitás helyzetekben. A VAR (Value at Risk) – pénzügyi kockázati mutató, amit a befektetések lehetséges veszteségének becslésére használnak. Más, szűkebb szakterületeken (például statisztika, adatmodellezés) is előfordulhat rövidítésként. Meg tudnád mondani, melyikre gondolsz (például a futball-videóbíróra)? Akkor pontosan el tudom mondani, mi a helyzet vele 2025-ben.”

Hát persze hogy a focis VAR-ra gondoltam, te csacska! – kiáltanék fel, ha ennek lenne jelentősége a klaviatúra és monitor előtt, így csak a felkiáltójel billentyűjét nyomom le erősebben. Ám, hogy ez a szellem a gépben felkészült versenyző, arra bizonyság, hogy sitty-sutty érkezett is a friss, ropogós értekezés a részéről, de baromi hosszasan, úgyhogy minden részletét most nem emelném ide. Írt arról ugyanis, hogy lesz majd optikai játékoskövetés, automatikus vonalrajzolás, s hogy elkerülhetetlen módosításnak tűnik a helyszínen szurkoló és izguló nézőkkel az azonnali kommunikáció (azaz, a futballbírónak meg kell magyaráznia, hogy mire volt a nagy tanácskozás az éterben), de a talmi idő- és terjedelemrablás helyett leszűkítettem a kört a magyar futballvalóságra, amire az MI a következő szösszenetet írta: „Ahhoz, hogy Magyarországon (vagy más kisebb bajnokságban) javuljon a VAR-rendszer, fontos a képzett operátorok, valid technológia, átlátható protokollok megléte. A közönségnek és a szurkolóknak is hasznos lenne, ha jobban megértenék, hogy mikor és miért avatkozik be a VAR, mert ez növelheti a rendszer elfogadottságát. Érdekesség, ha a szabályok (például az, hogy mikor lehet beavatkozni) szigorúbbak lesznek, akkor kevesebb kontrollcsúszás és talán kevesebb vitás döntés lehet.”

Tökéletes idea, passzol ahhoz, amit már jó néhány éve szajkózunk (mármint mi, hús és vér újságírók is), hogy csakis akkor beszélhetnénk (és írhatnánk) valóban igazságos döntési rendszerről, ha a gép már-már csalhatatlanul, szinte százszázalékos pontossággal ítélne, és nem fordulhatna elő meccsről meccsre, hogy minden lassítás és okoskodás ellenére is fifti-fifti az esély arra, hogy tényleg tizenegyest vagy kiállítást érő szabálytalanság történt, aztán jobb a szigorúság alapon valójában téves ítélet(ek)re vették, veszik rá a játékvezetőket (és csinálnak belőlük így bolondot ország-világ előtt)…
Következzék a populárisabb, sőt írhatom azt is, hogy az országot foglalkoztató kérdés, úgymint: kijuthat-e a világbajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott? Ez ügyben az MI sem lacafacázott (végre!), ugyanis fénysebességgel a következő válasz érkezett: „Igen! A magyar labdarúgó-válogatott kijuthat a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra, de nem teljesen a saját kezében van minden döntés…”

Ha ez teljesen nem is igaz, a banalitásra a robot is ráérzett, néhány pillanattal később elkezdte sorolni a további közhelytételeket (mármint, hogy az F-csoportban Portugália abszolút favorit, és hogy az írekkel szemben lehet még nemulass a csoportban…), mígnem egy érdekesebb megjegyzés is felbukkant a karaktercunamiban, amely szerint „az adatelemzések szerint Magyarországnak 24 százalék esélye van az első, és ötven a második, azaz pótselejtezőt érő hely megszerzésére.”

Príma tehát a válogatottal kapcsolatos jövőkép, ám mivel ezt az újságoldalt nem lehet a végtelenig feszíteni – szemben a virtuális tér határtalanságával – már csak arról beszélgettem egyet az MI-vel, hogy az NB I-ben melyik csapat lesz aranyérmes…

„Ez jó kérdés – de őszintén: nem lehet egyértelműen megmondani, hogy melyik csapat lesz a bajnok az ­NB I 2025–2026-os idényében. Ugyanakkor néhány »esélyes« csapatot és tényezőt azért ki tudnék emelni, ami alapján tippelni lehet… A saját tippem: ha most kényszerűen döntenem kellene, akkor azt mondanám, hogy a Ferencvárosi TC lehet a bajnok, mert a legnagyobb eséllyel indult… De hangsúlyozom: ez nem garantált, csak a legvalószínűbb szerintem.” 

Nem valami határozott állásfoglalás, holott az ilyen hosszú cikkek végére érdemes lehet némi vitára, továbbgondolásra okot adó felvetést is elhelyezni, valami olyasmit, mint ami a bevezető részben is szerepel: a futballhoz kell a tűz, a szenvedély, a gól, a védés, az újjászületés, és hogy gondoljunk csak a kiscsapatokra, amelyek óriásokat győznek le… Szóval, kedves MI, vajon a virtuális világ bugyraiban összefűzött mondatok, szavak és adatok halmazában mi a helyzet, mondjuk, a Pakssal, a DVSC-vel vagy a jelenkori ETO FC-vel? Na, majd a bajnokság végén „dumálunk” még erről egymással!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!