Salzburg: Real, MU, Liverpool, Barca? Haaland megszólalt

B. L.B. L.
2019.12.09. 20:29
null
Erling Haalandnak átlagosan 37 percre van szüksége egy BL-gólhoz (Fotó: AFP)
Erling Haaland az egyik legfelkapottabb név az átigazolási piacon, köszönhetően szenzációs őszi formájának. Az európai sztárklubokkal összeboronált futballista most megszólalt a jövőjével kapcsolatban.

 

A 19 éves támadóra már szeptemberben felhívtuk a figyelmet, ő pedig azóta sem lassított.

Szoboszlai Dominik salzburgi csapattársa ebben az idényben 21 tétmérkőzésen lépett pályára, 28 gól és 7 gólpassz a mérlege, átlagosan 50 percenként talál be. Azzal sem lehet vádolni, hogy csak az osztrák ligában és kupában remekelne, hiszen a Bajnokok Ligájában öt meccsen nyolcszor volt eredményes, csupán 37 percre van szüksége egy BL-gólhoz!

A remeklése az európai topklubok érdeklődését is felkeltette, a Manchester United, a Liverpool, a Real Madrid és a Barcelona is figyeli a norvég sztárpalántát, akit egyáltalán nem zavar a nagy felhajtás körülötte.

„Csak a saját dolgomra koncentrálok, ami pedig a játék. Arra fókuszálok, hogy minden napot élvezzek, és mindig tiszta fejjel legyek a jelenben, megélve a pillanatokat. A Salzburg van a figyelmem középpontjában, valamint az, hogy minél jobb játékossá váljak. Úgyhogy egyáltalán nem jelent gondot, hogy kizárjam ezeket a hangokat. Élvezem a játékot” – idézi a Sky Sports Erling Haalandot.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40