Labdarúgás: „Tisztelem Mourinhót, mégis utálnom kell”

2012.11.02. 18:34
Vegyes érzelmeket táplál a Real Madrid labdarúgócsapatát irányító José Mourinho iránt Hriszto Sztoicskov, a Barcelona korábbi klasszis csatára.
Sztoicskov alapvetően kedveli Mourinhót, akivel a Barcelonánál dolgozott együtt – amikor utóbbi segédedző volt a katalánoknál –, ám a portugál szakember jelenleg a nagy rivális kispadján ül, ez pedig nem jó pont a bolgárnál.

„Tisztelem Mourinhót, a barátom, ám a Real Madrid edzője, ezért utálnom kell. A karaktere, a filozófiája és az általa alkalmazott futball miatt minden csapat nyer, amely szerződteti. Edzett engem, nagy hatással volt rám, de ő a Real Madridhoz tartozik, én pedig a Barcához" – mondta az Onda Cerónak Sztoicskov, aki 1990 és 1995, valamint 1996 és 1998 között erősítette a gránátvörös-kékeket.

A jelenleg a Litex Lovecs edzőjeként dolgozó korábbi gólvágó beszélt az utánpótlás fontosságáról is. Mint ismert, José Mourinhót nemrég azzal támadták, hogy nem bízik a Real Madrid fiatal tehetségeiben.
„A Barcelona példa lehet sok csapat számára, hiszen jóformán az egyetlen csapat a világon, amely saját nevelésű játékosokra támaszkodik. Angliában például a klubok külföldről veszik a tehetségeket, majd beteszik őket az akadémiájukra. A Real Madridnál már csak Iker Casillas saját nevelésű. Voltak többen is, de nem tudtak megragadni.”

Sztoicskovot természetesen megszólaltatták az Aranylabdával kapcsolatban is:

„Ha a szívemre teszem a kezem, labdarúgóként és olyan emberként, aki követi a futballt, azt kell mondanom, hogy Andrés Iniesta megérdemelné. Trófeákat nyert a klubjával, világbajnok és Európa-bajnok lett a válogatottal. Természetesen Messi magasan mindenki felett helyezkedik el, de Xavi és Iniesta is rászolgálna az Aranylabdára.”

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19