Válogatott: „Nekünk is vannak álmaink...” – Marco Rossi

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 09:31
null
Marco Rossi az alapembereknek szavazott bizalmat, mert úgy érezte, remek csapategység alakult ki a válogatotton belül (Fotó: Török Attila)
A szeptemberi világbajnoki selejtező mérkőzéseire keretet hirdető kapitány a nyugodt éjszakákról, Dzsudzsák Balázsról, a célokról és a kivívott tekintélyről is beszélt lapunknak.

– Volt egy-két álmatlan éjszakája a kerethirdetés előtt?
– Nem! – vágta rá a szeptemberi világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő magyar válogatottba meghívottak névsorát a Puskás Arénában ismertető, a Nemzeti Sportnak külön interjút adó szövetségi kapitány, Marco Rossi. – Kifejezetten nyugodt voltam az elmúlt napokban, úgy érzem, a kollégáimmal együtt sikerült a pillanatnyilag legerősebb keretet összeállítani. Az Európa-bajnokság két hónappal ezelőtt ért véget nekünk, a különböző bajnokságok pedig épphogy elkezdődtek, semmi okom nem volt arra, hogy jelentősebb módosításokat hajtsak végre. Az Eb előtt és alatt harminchat napot töltöttünk együtt, olyan légkör és egység alakult ki, amelyre a folytatásban is támaszkodhatunk. Butaság lett volna részemről, ha ebbe drasztikusan belenyúlok.

SALLÓI ISTVÁN
„Természetesen büszke vagyok Dani sikerére, s bár korábban volt már kerettag, remélhetőleg szeptemberben be is mutatkozhat a válogatottban. Anglia ellen még biztosan nem játszhat, mert klubja, a Sporting Kansas augusztus huszonkilencedikén bajnokit vív, s a vezetőség mindenképpen számít rá a Colorado ellen. A másik két vb-selejtezőn azonban már pályára is léphet. Júniusban, az Európa-bajnokság előtt is beszéltünk, és abban maradtunk, mennyire kár, hogy nem korábban futballozott ennyire eredményesen, mert akkor az Eb-keretbe is bekerülhetett volna” – fogalmazott a Mol Fehérvár sportigazgatója, Sallói Dániel édesapja.
– Ami a változásokat illeti, Cseri Tamás, Holender Filip és Sigér Dávid kikerült a keretből, Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Sallói Dániel és Tamás Márk bekerült. Van, ami nem szorul magyarázatra, de talán van, ami igen…

– Kezdjük a hiányzókkal: Sigér Dávid ugyebár keresztszalag-szakadást szenvedett, ő sajnos még hónapokig nem lesz bevethető. Cseri Tamással ezúttal azért nem számolok, mert nincs túl jó formában. Amit korábban tett a válogatottért, nagyra értékelem, egyúttal jelzem, az ajtó nem zárult be előtte – sem. Merthogy ugyanezt elmondhatom Holender Filipről is. Nézzük a másik oldalt! Szoboszlai Dominik meghívása nem igényel kommentárt, az elmúlt időszakban kizárólag a sérülése akadályozta meg abban, hogy a csapat tagja legyen. Gazdag Dánielnek szintén sérülés miatt kellett lemondania az Eb-szereplésről, de már jó ideje újra egészséges, és jól is teljesít a Philadelphiában. Sallói Dániel pedig egyenesen remekel a Sporting Kansas Cityben, sorozatban rugdossa a gólokat. Kétezertizennyolc szeptemberében már meghívtam egyszer, ám akkor nem lépett pályára. Az azóta eltelt három évben sokat fejlődött, úgy vélem, mostanra teljesen megérett arra, hogy a csapat tagja legyen. Végül, de nem utolsósorban Tamás Márkról is essék szó: régóta figyelemmel követjük, lengyel klubjában, a Slask Wroclawban alapemberré vált, eljött az ideje annak, hogy csatlakozzon hozzánk. Az ő példája is bizonyítja, amit az imént mondtam: az ajtó mindenki előtt nyitva áll.

HÁROM HIÁNYZÓ AZ EB-KERETBŐL
A magyar válogatott nyári Eb-keretéből ezúttal nem kapott meghívót Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd) és a súlyosan megsérült Sigér Dávid (FTC).
Az Eb előtti bő kerethez képest pedig a szintén sérüléssel bajlódó Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), valamint Tóth Balázs és Spandler Csaba (Puskás Akadémia) nincs ott a mostani névsorban.

– Dzsudzsák Balázs előtt is?
– Balázs ezúttal sem kapott meghívót, ez tény. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy aki azt gyanítja, személyes problémám van vele, téved. Tisztelem, amit eddigi pályafutása során elért – a klubjaiban és a nemzeti együttesben egyaránt. Ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy amíg korábban leginkább szélsőként volt a csapatai hasznára, a Debrecenben már középső középpályásként játszik. Jó formában van, gólokkal és gólpasszokkal segíti a Lokit, de a középpálya azon részén, ahol ő mostanság szerepel, nekem más típusú futballistákra van szükségem. Olyanokra, akik nemcsak sokat futnak, hanem a nemzetközi szinten megkövetelt sebesség is megvan bennük, miközben sok labdát szereznek. Megítélésem szerint ez a képesség már kicsit hiányzik Balázsból. Annak tehát, hogy nem kalkulálok vele, ez az oka, semmi más. De rá is igaz, ami mindenki másra: senki előtt sem csukom be végleg azt a bizonyos kaput. Arról nem szólva, hogy egyikünk sem tudhatja, mit hoz a jövő, az is megtörténhet, hogy egy idő után már nem én állítom össze a keretet… Persze remélem, hogy még sokáig az én feladatom lesz.

– Nem érzi úgy, hogy a sikeresnek mondható Eb-szereplés után sokan már-már elvárják a világbajnoki részvétel kivívását?
– A szurkoló nyugodtan álmodozzon, ezzel nincs semmi gond. Még azt is elárulom, hogy nekünk is vannak álmaink… Lépten-nyomon érzékelem, hogy felfokozott várakozás előzi meg a vb-selejtezőt, fantasztikus az a lelkesedés, ami körülvesz bennünket. Engem is gyakran megállítanak, hogy közös fényképet, aláírást kérjenek tőlem, ez természetesen örömmel tölt el. Egy másodpercig nem feledem viszont, hogy hol a helyem, hol a helyünk. A várakozás valóban nagy, sőt a kelleténél nagyobb is. Hét nap alatt három meccs vár ránk, ez már önmagában hatalmas erőpróbát jelent. Hát még úgy, hogy az Eb-ezüstérmes Anglia elleni mérkőzés után Albániában lesz jelenésünk, márpedig ott senkinek nincs könnyű dolga. Már csak azért sem, mert honfitársam, Edoardo Reja személyében kiváló mestere van az albán válogatottnak. Jól ismerem, topklubokat irányított Olaszországban, tapasztalatnak sincs híján, arról nem beszélve, hogy öt-hat olyan futballistát is bevethet, aki vagy korábban játszott a Serie A-ban, vagy most játszik ott – éppenséggel az Atalantában vagy a Romában. A tiranai meccs után három nappal már Andorrát fogadjuk, ha valamit nem engedhetünk meg magunknak, az az, hogy lebecsüljük. A három összecsapás három különböző taktikát igényel, de próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból.

– Mi lenne a legtöbb? A hat, esetleg a hét pont?
– A kilenc… Mindamellett a papírforma alapján az angolok elleni találkozót le sem kellene játszani, előre ki lehetne hirdetni a győztest. Elég csak azt nézni, hogy amíg a magyar keret értéke nyolcvanmillió euró, az angoloké 1.3 milliárd, vagyis a tizenhatszorosa a miénknek.

– Ha nem tévedek, azért a magyar válogatott jövő csütörtök este kifut majd a Puskás Aréna gyepére.
– És még csak nem is feltett kézzel! A közelmúltban megesett, hogy megleptük a nálunk jóval magasabbra taksált ellenfeleinket, most is erre készülünk. Ha megfelelően koncentrálunk, ha kellőképpen szervezettek és elszántak leszünk, ha ugyanúgy csapatként küzdünk, mint az Eb-n, és ha a szerencse is mellénk szegődik, az jó teljesítménnyel párosulhat. A jó teljesítmény meg magával hozhatja a jó eredményt. A futballban az is szép, hogy semmi sem lehetetlen, de miközben ezt szem előtt tartja az ember, nem árt, ha a földön jár. Egy biztos, az, hogy magyar szurkolókkal lesz tele a Puskás Aréna, nagy előnyt jelenthet nekünk. Kedd este személyesen győződhettem meg arról, hogy a Ferencváros drukkerei olyan atmoszférát teremtettek, hogy azt még a rivális is megérezte. Az alkalmat megragadva szeretnék is gratulálni a Fradinak, le a kalappal előtte, hogy egymást követő harmadik évben jutott be európai kupasorozat csoportkörébe. Az csupán nekem probléma, hogy kevés a magyar játékos a csapatban, a Young Boys elleni visszavágón egyedül Dibusz Dénes kapott lehetőséget. Nyilván meghívtam Bogdán Ádámot és Botka Endrét is, mert tudom, hogy a posztjukon milyen teljesítményre képesek, de könnyebb lenne a dolgom, ha több magyar futballista jutna szóhoz a nemzetközi porondon. Jóllehet nem nekem kell megszabnom, hogy a klubokban milyen nemzetiségű játékosok szerepeljenek, mindenkinek megvannak a maga szempontjai és céljai.

– Akár határon innen, akár azon túl jár, érzékeli, hogy az Eb óta nőtt a válogatott tekintélye?
– Idehaza eddig is éreztük a megbecsülést, továbbá azt, hogy a szurkolók büszkék ránk és a magyarságukra. S igen, az a benyomásom, hogy külföldön is jobban elismernek már minket, senki sem beszél úgy rólunk, hogy na, ezeket simán legyőzzük. Ahogyan eddig, mi a jövőben is megadjuk mindenkinek a tiszteletet, szerintem sokaktól meg is kapjuk. Az angolok is bizonyára respektálják, amit idáig elértünk, ettől függetlenül úgy érkeznek majd Budapestre, hogy meg akarnak verni bennünket. Benne van a pakliban, hogy sikerrel járnak, de egyvalamit ígérhetek: nem adjuk olcsón a bőrünket!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZEPTEMBERI PROGRAMJA
SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTJA

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino 3 3 0–10 –10 0

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
MAGYARORSZÁG–Lengyelország 3–3 (Sallai R. 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., ill. Piatek 60., Józwiak 61., Lewandowski 82.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
Albánia–Anglia 0–2 (Kane 38., Mount 63.)
San Marino–MAGYARORSZÁG 0–3 (Szalai Á. 13. – 11-esből, Sallai R. 71., Nikolics 88. – 11-esből)
Lengyelország–Andorra 3–0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4 (M. Pujol 90+2. – 11-esből, ill. Fiola 45+2., Gazdag 51., Kleinheisler 58., Nego 90.)
Anglia–Lengyelország 2–1
(Kane 19. – 11-esből, Maguire 85., ill. Moder 58.)
San Marino–Albánia 0–2 (Manaj 63., Uzuni 85.)

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik