Koponyarepedés után – Nyilasi megörvendeztette a kapitányt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2016.04.13. 14:48
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-szereplése alkalmából indított retrosorozatunk mai évfordulója Nyilasi Tibor játékos-pályafutását idézi meg két remek gól erejéig. Az ellenfél az előző vb bronzérmese, Lengyelország volt 1977. április 13-án a Népstadionban – először nézzük Nyíl góljait, aztán felelevenítjük, miért voltak különösen fontosak.

„ENNYI VAN MEG BELŐLE– NYILASI TIBOR KÉT GÓLJA A LENGYELEK ELLEN „ENNYI VAN MEG BELŐLE– NYILASI TIBOR KÉT GÓLJA A LENGYELEK ELLEN

(Bár a felvételen nem látszik, az első gólunk előtt, Gujdár Sándor védését és gyors kidobását követően remek támadást vezettünk…)

NICSAK, KI LŐ GÓLT MÉG?

„Értékes győzelem, javuló játék” – hirdette címlapján a Népsport a lengyelek legyőzését követően. Baróti csak az első félidővel volt maradéktalanul elégedett, ezzel együtt: „Gondolom, senki sem vitatja, hogy győzelmünk megérdemelt.” Jacek Gmoch lengyel szakvezető nem vitatta: „Gratulálok, mert régen láttam a magyar válogatottat ilyen jól játszani.”

Egy érdekesség: a lengyelek gólját mai szövetségi kapitányuk, Adam Nawalka lőtte. A csupán két perce a pályán lévő húszéves középpályásnak ez volt az első válogatott mérkőzése; karrierje során 34-szer játszott a nemzeti csapatban, több gólt nem szerzett.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 2–1 (1–0)
1977. április 13., Budapest,
Népstadion,
15 000 néző
MAGYARORSZÁG: Gujdár Sándor – Martos Győző, Bálint László, Kereki Zoltán, Tóth József – Nyilasi Tibor, Pintér Sándor, Zombori Sándor – Pusztai László, Kovács István (Fazekas László, 72.), Várady Béla. Szövetségi kapitány: Baróti Lajos
Gólszerző: Nyilasi (39., 75.), ill. Nawalka (47.)

ÍGY TALÁN EGYSÉGESEBB LESZ

Az 1978-as vb-selejtező közelgő kulcsmérkőzéseire készült a magyar válogatott, ezért hiába a tét nélküliség, hiába az erős lengyel csapat, Baróti Lajos sokat várt tanítványaitól ezen az 1977-es áprilisi estén.

„Magas mércét kell állítani a csapat elé…, nemcsak győznünk kell, hanem jól is játszani” – fogalmazott a meccs előtti napon a szövetségi kapitány, aki a kísérletezés jegyében „fradista jobbszárnyat küldött pályára: Nyilasi Tibor mögött a jobbhátvéd Martos Győző, előtte a jobbszélső Pusztai László volt.

„Így talán egységesebb lesz a válogatott, hiszen alaposan ismerik egymás elgondolásait” – indokolt Baróti, és ha azt nézzük, két Fradi-gól döntött, a húzást majdnem negyven év távlatából is nagyszerűnek minősíthetjük.

SZÁMOMRA A LEGJOBBKOR JÖTT

„Nyilasi volt a magyar csapat legjobbja – állapította meg szakmai értékelése címében a Népsport, majd a ferencvárosi középpályás játékát így jellemezte: – Végre úgy játszott, ahogyan reméltük: régi formájára emlékeztetően. Nagy területen harcolt, mozgékony volt, ügyesen cselezett, jó labdákat adott, és két góljával eldöntötte a mérkőzés sorsát.”

„Újra jól ment a játék, ez a két gól számomra a legjobbkor jött…” – mondta Nyilasi a lefújás után.

„Nagyszerű teljesítményének nagyon örülök, annál is inkább, mert egy nagy szakadékból mászott fel a hegycsúcsra – így Baróti. – Sérülése nagyon visszavetette, sokan már nem is bíztak benne. Én biztosra vettem, hogy formába lendül, ezért nem cseréltem le olyankor sem, amikor mérsékeltebben játszott. Nyilasi csapatjátékunk meghatározója. Gondolom, a lengyelek elleni mérkőzés után újra a régi lesz az önbizalma is.”

Válogatott gólöröm a 70-es évekből, balra Nyilasi
(Forrás: Képes Sport)
Válogatott gólöröm a 70-es évekből, balra Nyilasi (Forrás: Képes Sport)

ODAKOPPANTOTT A FEJÉVEL

De miféle szakadékról és sérülésről van szó? Előző év októberében, az Üllői úton a Ferencváros BEK-meccsén Nyilasi összefejelt Hartmut Schadéval, a Dynamo Dresden keletnémet válogatott védőjével, és…

„…a nagy sérülésem. Az igazi, 1976-ban – emlékezett vissza a Fradi-legenda az 1984-ben megjelent, »A Nyíl« című könyvben (Hoppe Pál, Szabó Ferenc). – A Drezda ellen történt. Nekem jött egy német játékos; szöglet után egyszerre fejeltünk, előbb értem el a labdát, s a bal oldalon odakoppantott a fejével. Koponyarepedés. Utólag tudtam meg, életveszélyesnek tartották az orvosok...”

…HOGY NE FUTBALLOZZAK

„Egy hónapig voltam az idegsebészeten, decemberig semmi séta, majd januárban kis mozgás, fokozatosan könnyű futás, aztán rendes tempójú mozgás – sorolta Nyilasi a hosszú felgyógyulás fázisait. – Azt javasolták az orvosok, hogy ne futballozzak, legfeljebb saját felelősségemre, amatőrként. De aztán minden rendbe jött. Három hónap után zöld utat kaptam a dokiktól.”

Na, ennek a „minden rendbe jött”-nek volt ékes bizonyítéka a lengyelek elleni dupla. Meg persze ugyanabban az évben a szovjetek, a görögök és a bolíviaiak elleni vb-selejtezős gólok.

SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI
1. Válogatott meccs január elsején? Igen! Ráadásul győzelem!
2. Hatalmas ünneplésben részesültek labdarúgóink Olaszországban
3. Négyökrös szekér sem tudta megállítani – csak Sebes Gusztáv
4. „Hej, Garaba, mekkora gól!” Megfélemlítettük a spanyolokat?!
5. Egy tragédia miatt utaztak legjobb futballistáink Hamburgba
6. Copacabana helyett a Balaton – 90 éve született Grosics Gyula
7. A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit
8. 6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett
9. Lapunk nem kímélte Budapest egykori rendőrfőkapitányát
10. A magyarok istene vicces góllal büntette az időhúzó kapuscserét
11. A BLASZ I-ben kezdett fényleni Montpellier magyar csillaga
12. Király, a Hertha bohóca nem tréfált, a futballisten ráfizetett
13. Nyíl+Törő kétszer, Fazék+Nyíl négyszer, Fazék+Törő egyszer
14. Egy magyar nyíl is eltalálta Luis Suárezt, vérzik Hispánia
15. Ennyi – Torghelle a góljáról, amely lezárt egy Dárdai-korszakot
16. Így babonázott meg 50 000 fanatikust a magyar válogatott
17. Frici, meg a futballválogatott első győzelme; édes búcsú a „magas őrtoronytól”
18. Akkora csapást mértünk az olasz válogatottra, mint soha senki
19. A mieink 5:2-re nyertek, de amit a meccs a sajtótól kapott...
20. Miért feküdt Czibor percekig mozdulatlanul a padon?
21. Labdarúgóink megkapták: a babérlevelekből vetett ágyon nem lehet henyélni
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik