Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

TÖRÖK DÁNIELTÖRÖK DÁNIEL
• Dublin
2025.09.07. 08:53
null
A szomorúság pillanata 1: Ötvös Bence és Dibusz Dénes (Fotó: Kovács Péter)
Mint megírtuk, szombat este 2–2-re végződött az Írország–Magyarország labdarúgó-vb-selejtező. Ötvös Bence és Tóth Barna csereként lépett pályára, mindketten nehéz helyzetben kapcsolódtak be a játékba – íme, így értékeltek a lefújás után!

„Nehezen viseljük, ez most azért nem esett jól – mondta Ötvös Bence, aki közvetlenül Sallai Roland kiállítása után, az 55. percben lépett pályára csereként. – A mérkőzés előtt, azt gondolom, mindenki aláírta volna az egy pontot, mert nem rossz csapat Írország, tudtuk, mire számíthatunk tőle, láttuk is a második félidőben. Sok erős és magas játékosuk van, tudtuk, mire kell készülni, sajnos mégis ilyenekből kaptuk a gólokat.”

A középpályás hozzátette: azzal is tisztában voltak, hogy amióta új kapitányuk van, a második félidő elejét általában nagyon megnyomják az írek – ezt figyelembe véve a lehető legrosszabbkor jött a piros lap.

„A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset, addig mi irányítottunk, mi voltunk a jobbak, onnantól védekezésre kényszerültünk. Jöttek a beadások, ezért is próbáltunk váltani három védőre, de ennyi beadásból sorsszerű, hogy egyszer megtalálják az embert.”

Rossi kapitány azzal küldte pályára őt a kiállítás után, hogy őrködjék a középpálya stabilitásán, maradjon ott a védelem előtt, próbálja összeszedni a labdákat.

„Azt gondolom, ezt tudtam teljesíteni. A labda nem nagyon volt nálunk, amikor beálltam, de próbáltam kisegíteni mindenhol, ahol rés nyílt. A kiállítás miatt nagyon nehéz dolgunk volt, azonban mindenki tette a dolgát, csúszott-mászott, küzdöttünk egymásért, ez volt most a legfontosabb.”


 

A szomorúság pillanata 2.: Tóth Barna (jobbra) és Mocsi Attila (Fotó: Kovács Péter)

„Nem volt egyszerű bekapcsolódni ebbe a mérkőzésbe, hiszen nagyon jól kezdtünk, viszont a második félidőben azért már más volt a játék képe, amihez persze a kiállítás is hozzátett – mondta a kispadról a 80. percben érkező Tóth Barna. – Akkor már nagyon sok beadás érkezett, ezért is, a fejesek miatt álltam be. Nagyon örülök, hogy játszhattam, óriási megtiszteltetés, de így, hogy nem sikerült nyerni, azért csalódott is vagyok.”

A paksi támadó a játékvezetőről nem akart beszélni („mindenki látta a mérkőzést”), a kiállítás teremtette új helyzetről pedig így fogalmazott:

„Sejtettük, hogy még inkább átveszik az irányítást, még hátrébb szorulunk védekezésben, de vezettünk, úgyhogy az volt a fejünkben, hogy meg lehet csinálni, ki tudjuk húzni, meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Emberhátrányban nem zuhantunk össze, mentálisan erős a csapatunk, ugyanakkor az íreknek mindent egy lapra feltéve kellett támadniuk, és ezt nehéz volt kontrollálni. Fájó, hogy így alakult a vége, reméljük, a végelszámolásnál nem ez lesz a döntő faktor, és bízunk benne, hogy sikerül elérni a céljainkat.”

 

 

Legfrissebb hírek

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2026.04.14. 18:22

Népsport: Milyen gazdag volt a magyar futball!

Népsport
2026.04.14. 10:15

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
2026.04.11. 10:52

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.04.09. 23:22

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
2026.04.09. 06:52

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44
Ezek is érdekelhetik