Eb 2024: „Sem szerencse, sem ész”; nem lett semmi a magyar gulyásból – szerb lapszemle

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 08:51
null
A magyar válogatott két perc alatt fordítva nyert Belgrádban (Fotó: Szabó Miklós)
„Sem szerencse, sem ész” – írja címoldalán a legnagyobb példányszámú szerbiai sportnapilap, a Szportszki zsurnal, amely a Szerbia–Magyarország Eb-selejtező mérkőzésről szóló tudósításának azt a címet adta: Dibusz megnehezítette a „sasok” útját. Lapszemle.

 

„A magyarok győzelmével ért véget a csoport rangadója, így ők maguknak megkönnyítették, a „sasoknak” pedig megnehezítették a németországi tornára való kijutásukat. Szerbia megszerezte a vezetést, s úgy tűnt, jó úton jár, azonban a magyarok a 34. és a 36. percben levezényelt villámháborúval a javukra fordították a mérkőzést. Hiába játszott fölényben a vendéglátó válogatott a második félidőben, a kiváló Dibusz mindent védett, aminek köszönhetően aranyat érő három pontot szerzett a csapatának” – olvasható a mérkőzésről szóló összegzésben.

A Szportszki zsurnal címlapja
A Szportszki zsurnal címlapja

Szerbia kikapott Belgrádban, Orbánnak köszönhetően első helyen a magyarok – ezzel a címmel számolt be a 2–1-es magyar győzelemmel végződő mérkőzésről a Szerbiai Rádió és Televízió honlapja. Az állami televízió tudósítása kiemeli, hogy „Varga Barnabás a 34., Willi Orbán pedig a 36. percben lőtt gólt, s mindkét esetben a szerb védelem részéről semmilyen reakció nem érkezett, sem Vargát, sem Orbánt nem akadályozták meg a lövésben”.

A magyarok két perc alatt megmutatták a „sasoknak” és Pikszinek, hogy Szerbia nincs olyan közel az Eb-hez – ezzel a címmel indított a Blic napilap internetes kiadása, amely a mérkőzés előtti beharangozójában még azt írta, hogy „Vlahovics és Mitrovics főzik majd a magyar gulyást”, de mint kiderült, ebből semmi nem lett, éhen és pont nélkül maradtak a szerbek.

„Szerbia az Európa-bajnokság selejtezőjében egy nagyon fontos mérkőzést veszített el, méghozzá Belgrádban. Nem a magyar válogatott volt a mérkőzés esélyese, de Rossi kiválasztottjai jobbak voltak, és 2–1-re nyertek, méghozzá úgy, hogy két perc alatt fordítottak” – írja a Blic, amelynek az újságírója sorokon át azon kesereg, hogy ez így nagyon nem volt jó, mivel, ahogy a mondás tartja: „sokat akart a szarka, de nem bírta a farka”.

„A csorbát Litvániában kell kiküszöbölni, mert ha nem rúgunk gólt, és Magyarország ellen ez történt (helyettünk ezt megtette az ellenfél egy öngóllal). akkor a támadásban valami nem működik. Az igazsághoz tartozik, hogy a második félidőben sokkal jobban játszott a válogatott, mint azt tette az elsőben, de a labda nem akart a kapuba kerülni. Ezen a szinten viszont már nem lehet csak 35-40 percet jól játszani, és mi az első félidőben láthattuk, hogyan nem kell.”

Újabb pofon Szerbiának: Magyarország fordított és az első helyen várja a folytatást – írja a Nova portál sportrovatának újságírója, szerinte „a szerb válogatott folytatta a gyenge szereplését a 2024-es Európa-bajnokság G-csoportjában (utalva ezzel arra, hogy Sztojkovics kiválasztottjai az előző fordulóban az utolsó utáni másodpercben mentettek pontot Bulgária ellen), s a folytatásban alaposan meg kell izzadniuk, hogy kiharcolják a jövő évi tornán való szereplést”.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, G-CSOPORT
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 1–2 (1–2)
Belgrád,
Rajko Mitics Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Juan Martínez (spanyol)
SZERBIA: V. Milinkovics-Szavics – Veljkovics, Gudelj, Pavlovics – Radonjics (Zsivkovics, a szünetben), Makszimovics (Milenkovics, 64.), Sz. Milinkovics-Szavics, Kosztics (Mladenovics, a szünetben) – Tadics (L. Ilics, 87.), Vlahovics (Jovics, 87.) – A. Mitrovics. Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai Attila – Nego, Nagy Ádám (Kata, 77.), Styles, Kerkez (Fiola, 70.) – Sallai R. (Csoboth, 90+4.), Varga Barnabás (Ádám Martin, 77.), Szoboszlai D. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), Orbán (36.)

A csoport másik mérkőzésén
Litvánia–Montenegró 2–2 (Paulauskas 71., Cernych 90+4., ill. Krsztovics 78., Szavics 89.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7–1 +6 10
2. Szerbia 4 2 1 1 6–3 +3 7
3. Montenegró 4 1 2 1 3–4 –1 5
4. Litvánia4 223–7–42
5. Bulgária 4 2 2 2–6 –4 2

A Nemzeti Sportot Szerbiából tudósította: Bodnár Zalán, Somogyi Zsolt, Pusztai Viola (videó), Szabó Miklós (fotó)

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A SZEPTEMBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Demjén Patrik(MTK Budapest),Dibusz Dénes(Ferencvárosi TC),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Szappanos Péter(Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond(Parma – Olaszország),Fiola Attila(Fehérvár FC),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Mocsi Attila(Rizespor – Törökország),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila (Hoffenheim – Németország),Szalai Gábor(Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Kalmár Zsolt(Fehérvár FC),Kata Mihály(MTK Budapest),Kerkez Milos(AFC Bournemouth – Anglia),Nagy Ádám(Pisa – Olaszország),Loic Nego(Le Havre – Franciaország), Callum Styles(Barnsley – Anglia),Szuhodovszki Soma(Kecskeméti TE)
TÁMADÓK:Ádám Martin(Ulszan Hyundai – Dél-Korea),Csoboth Kevin(Újpest FC),Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE),Sallai Roland(SC Freiburg – Németország),Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia),Varga Barnabás(Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

Legfrissebb hírek

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
10 órája

Bolla Bendegúz: Az írek szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni

Magyar válogatott
11 órája

Az NL-ből már nem vezet út a magyar válogatottnak a vb-pótselejtezőbe

Magyar válogatott
11 órája

Heimir Hallgrímsson: Nagyon tetszik, hogy ezen az úgynevezett döntőn a saját kezünkben van a sorsunk

Magyar válogatott
12 órája

Caoimhín Kelleher: Érezhető, hogy nagy meccs vár ránk, óriási esemény lesz

Magyar válogatott
13 órája

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
15 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44
Ezek is érdekelhetik