Háromszor annyi északír csel, mint magyar – hiányzó kreativitás

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 16:40
null
Az északírek többet cseleztek – itt éppen Fiolával szemben (Fotó: Belfastlive)
A gól jött, a három pont azonban nem Belfastban. A magyar labdarúgó-válogatott a 93. percben kapott góllal 1–1-es döntetlent játszott Észak-Írországgal Európa-bajnoki selejtezőn. Mi hiányzott a magyar csapatból? Miért nem sikerült megszerezni a győzelmet, már megint a sokat emlegetett balsors vagy ennél egzaktabb okai is vannak? Miért nem tudunk egy gólnál többet szerezni meccsenként a selejtezőben? Az InStat statisztikai elemzőrendszer segítségével megvizsgáltuk a hétfői összecsapást!

 

A STATISZTIKÁK IS KIEGYENLÍTETT MECCSRŐL ÁRULKODNAK

„Nem játszunk döntetlenre, mert az egyenes ági kijutáshoz győzelem kell” – ezt Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya mondta Belfastban az északírek elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatóján. Dzsudzsák Balázs, a mieink csapatkapitánya a Románia elleni 0–0-s döntetlen után a gólt, a kreativitást, a támadásokat hiányolta a csapatból, s úgy fogalmazott: Észak-Írországban többet kell nyújtani, mint pénteken az Üllői úton.

Az első félidőben nem érezhettünk lényegi változást a románok elleni meccshez képest. A védekezésünk rendben volt, támadásunk viszont alig akadt – sőt, kaput eltaláló lövésünk nem is volt. A fordulás után sem volt látványos átalakulás, de Kalmár Zsolt és Guzmics Richárd jóvoltából feljegyezhettünk kaput eltaláló magyar lövést (összesen kettőt) – ráadásul utóbbi révén gólt szereztünk. Sajnos a 93. percben kicsúszott a kezünkből a győzelem, amellyel tényleg jó esélyünk lett volna az egyenes ági továbbjutásra.

Az InStat számításai szerint a főbb statisztikai mutatókban – mint azt az eredmény is jelzi – kiegyenlített volt a mérkőzés. A labdabirtoklásban az északírek (52–48 százalék), a passzpontosságban a mieink voltak valamivel jobbak (75–78 százalék), s többet lőttünk kapura (7–9), csak éppen kevesebbszer találtuk el (5–2). A mérkőzés 187 párharcából 95-öt a hazaiak, 92-t a mieink nyertek meg, a levegőben megvívott párharcok 56 százalékát azonban mi hoztuk – némi meglepetésre, hiszen a vendéglátóink fő célpontja a 193 centis Kyle Lafferty volt, aki jó felépítése ellenére csak hétszer jött ki győztesen a levegőben megvívott 18 párharcából.

Magyar játékosstatisztikák NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat Football) Északír játékosstatisztikák
Magyar játékosstatisztikák NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat Football) Északír játékosstatisztikák



Annak ellenére, hogy nekünk volt nagyobb szükségünk a három pontra – igaz, az északíreknek franciaországi jeggyel ért volna fel a diadal –, a zöld-fehérek támadtak többet (109–81). A hazaiaknál ennek jelentős része (70) felépített támadás volt (nálunk ez a szám 54).

Korábbi cikkünkben már felhívtuk arra a figyelmet, hogy a magyar válogatott és Észak-Írország egyaránt négy gólt szerzett rögzített helyzet után a mostani selejtezőben. Más kérdés, hogy az északi csapatnak emellett van még hét akciógólja, míg a mieinknek csak egy (Gera Zoltán a finnek ellen). Cseppet sem volt meglepő, hogy az összecsapás két találata egyaránt rögzített helyzet után jött, az már inkább, hogy az északíreknek háromszor annyi lehetőségük volt támadást kialakítani e kategóriában (21–7).

A legfontosabb általános statisztikák (Forrás: InStat Football) – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
A legfontosabb általános statisztikák (Forrás: InStat Football) – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

A VÉDEKEZÉS A TÁMADÁS ROVÁSÁRA MEGY

Románia ellen a magyar válogatott – története során először – egymás után ötödik tétmeccsén nem kapott gólt. Ettől függetlenül egyértelműen látszott, hogy Dárdai Pál érkeztével a védekezésünk feljavult, csak ezzel egy időben a támadójátékunk visszafogottabbá vált (a selejtezőben egynél több gólt egyszer sem szereztünk egy meccsen). Észak-Írország ellen az InStat 2.8-as támadószellem-indexet regisztrált a mieinknél, ami önmagában nem mond sokat, de ha összevetjük az északírek 7.7-es mutatójával…

Valahol itt kell keresni a belfasti iksz okát (is). Lehet, hogy a stabil védekezés megszervezése miatt átestünk a ló túloldalára? A magyar futballra hagyományosan nem a brusztolás volt jellemző (mint mondjuk a görögökére), sokkal inkább a kreatív, ötletes játék. Ezt Belfastban (s a közelmúltban is) gyakorta hiányolhattuk. A hétfői ütközeten mindössze két olyan passzt jegyezhettünk fel, amely az InStatnál extra támadó- vagy kulcspasszként került be az elemzésbe: az egyiket Leandro adta Németh Krisztiánnak, a másikat Guzmics Richárd csúsztatta ugyancsak a Sporting Kansas City támadója felé – mindkétszer hiába. Észak-Írországnak tizenegy ilyen passza volt, abból ráadásul három jó volt.

Magyar passzstatisztika – kulcspasszok, ill. extra támadópasszok
Északír passzstatisztika itt!
Magyar passzstatisztika – kulcspasszok, ill. extra támadópasszok Északír passzstatisztika itt!

Figyelemre méltó az is, hogy a biztonságra való törekvés érdekében a védelmünk egészen mélyen helyezkedik el. Amíg az északíreknél az utolsó mezőnyjátékos átlagos helyezkedése valahol a kezdőkör környékén volt, addig nálunk Kádár Tamás a tizenhatosunktól tíz-tizenöt méterre mozgott a legtöbbet. Az átlagos pozícióknál maradva a hazaiak kezdő mezőnyjátékosai közül hatan a magyar térfélen tűntek fel a leggyakrabban, míg nálunk csupán Németh, Kalmár, Szalai Ádám és Dzsudzsák „átlagolt” az ellenfél területén. Az első negyvenöt perc során az átlagos pozíció csak Németh, Szalai és Kalmár esetében volt az északír térfélen, a fordulás után hozzájuk csatlakozott Gera Zoltán és Dzsudzsák – talán ennek köszönhetően volt, ha kevéssel is, de több támadásunk.

A magyar játékosok átlagos helyezkedése
Az északírek helyezkedéséhez katt ide!
A magyar játékosok átlagos helyezkedése Az északírek helyezkedéséhez katt ide!

 

A FOCIT GÓLRA JÁTSSZÁK, AMIHEZ CSELEZNI IS KELL

Nyolc fordulón vagyunk túl a selejtezőben, a mieink reális célja a pótselejtezőt érő harmadik hely megszerzése lehet – álmodni persze mindig szabad. Stabil védekezés ide, kapott gól nélküli meccsek oda, a modern futballt – akárcsak száz évvel ezelőtt – gólra játsszák. Mi pedig úgy állunk hadilábon a gólszerzéssel, sőt a helyzetek kialakításával, hogy ki tudja, mikor volt legutóbb ennyi, a klubjában tényleg jó formában lévő csatárunk (a keretből Nikolics Nemanja, Németh Krisztián, Priskin Tamás, az NB I-ben Böde Dániel).

Hiába játszott Belfastban Gera, Kalmár és Dzsudzsák is, kreatív megoldást, cselt alig láttunk. A magyar együttesnek hat sikeres csele volt a meccsen (14 próbálkozásból), ezzel szemben az északíreknek 34 kísérletből 18 csel sikerült. Nálunk Priskin és Kalmár két, Guzmics és Dzsudzsák egy sikeres cselt hajtott végre.

A hátralévő két körben Feröert fogadjuk, majd megyünk Görögországba. Nincs baj azzal, ha nem kapunk gólt a mérkőzéseken, sőt… De a magyar közönség igazán megérdemelne már egynél több gólt meccsenként. Ehhez azonban, mint a statisztikák is mutatják, a Belfastban is látottnál nagyobb vállalkozókedv, bátorság vagyis több csel szükségeltetik, több olyan kulcspassz, amivel helyzetbe hozhatók a csatárok, és több, kaput eltaláló lövés, mert amíg összesen kétszer találjuk el a kaput kilencven perc alatt, addig kár is a balsorsot emlegetni a győzelem elmaradása miatt…

A mieink cselei – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE 
Az északírek cselei
A mieink cselei – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE Az északírek cselei

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)

Finnország–Feröer 1–0 (Pohjanpalo 23.)
Románia–Görögország 0–0

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik