Leandro felkötheti a gatyáját – igazi brit csapattal játszunk

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2015.09.07. 15:10
null
Az éppen szerelni próbáló Leandrót a románok is megdolgoztatták, de az északírek ellen még több feladatot kaphat <br />(Fotó: Földi Imre)
A 20.45 órakor kezdődő Észak-Írország–Magyarország Eb-selejtező felvezetését folytassuk a számok nyelvén, gólstatisztika keretében néztük meg ellenfelünk erényeit és gyengéit.

VESZÉLYTELEN AKCIÓK, JAVULÓ VÉDEKEZÉS – MAGYARORSZÁG

Egy mai statisztikában azt már kimutattuk, hogy az északírek 1985 óta nem szerepeltek olyan jól selejtezősorozatban, mint most (akkor kijutottak az 1986-os vb-re, Románia és Finnország akkor is a csoportjukban szerepelt), hiszen vezetik az F jelű csoportot. Most egy kicsit a jó szereplés hátterét vizsgáljuk meg egy mini gólstatisztika keretében.

A mieink gólstatisztikája az öt szerzett és három kapott góllal könnyedén összegezhető. Az öt találatunkból ugyanis négyet rögzített helyzet (szabadrúgás vagy szöglet) után szereztük, egyet pedig akcióból. A kapott oldalon mind a három gólt akcióból érték el ellenfeleink – ebből kettőt éppen az északírek.

Túl sok köbvetkeztetést a kevés találat miatt a mieink gólstatisztikájából nem tudunk levonni, de azt a keveset azért érdemes kiemelni. A támadásainkat illetően az egyik leginkább figyelmeztető tanulság, hogy az akcióink többnyire veszélytelenek, kevés gólt szerzünk, azokat is többnyire rögzített játékszituációból. A védelmünk stabil, hiszen legutóbbi öt tétmeccsünkön nem kaptunk gólt, viszont az a három gól, amit kaptunk, egyaránt szélről középre lőtt labdából született. Az öt találatunkon öt különböző játékos osztozott.

GÓLSTATISZTIKA
MAGYARORSZÁG ÉSZAK-ÍRORSZÁG
5 Szerzett gólok 11
1 Gólok akcióból 7
4 Gólok rögzített helyzet után 4
Kontrából szerzett
1
10.2 méter
Szerzett gólok átlagos távolsága
7 méter
3 Kapott gólok 5
3 Akcióból kapott gólok 3
Rögzített helyzet után kapott gólok 2
Kontrából kapott
3.6 méter
Kapott gólok átlagos távolsága 5.2 méter
Dzsudzsák, Gera, Priskin, Stieber, Szalai
GólszerzőkLafferty (5)*, McAuley (3), McGinn, Ward, Vanczák – öngól*

*Az északírek Magyarország elleni 2. gólját az uefa.com Laffertynek könyvelte el, de több más forrás, köztük a Nemzeti Sport is Vanczák Vilmos öngóljaként tartja nyilván

BRIT STÍLUS, A JOBB SZÉLEN ERŐSEBBEK, GÓLZSÁK ELÖL ÉS HÁTUL IS – ÉSZAK-ÍRORSZÁG

Az északírek 11 gólt szereztek, miközben ötöt kaptak. Ha a legfontosabb tapasztalatokat akarjuk összegezni, akkor a következőket érdemes megemlíteni: szögleteik, kapu elé ívelt szabadrúgásaik veszélyesek, ugyanakkor hátul sebezhetők is a rögzített helyzeteknél; nincsenek jó távoli lövőik; támadásban a jobb oldalon veszélyesebbek; tipikus brit stílus jellemzi őket, szélről belőtt labdákból szerzik góljaikat.

Most lássuk a részleteket!

Akcióból hét gólt értek el, ebből egy volt kontra, és ez a kontrából lőtt gól volt az egyetlen, amelyet tizenhatoson kívülről szereztek (18 méterről), vagyis hiányoznak repertoárjukból a távoli lövések. A góljaikat átlagosan hét méterről szerezték (nálunk ez a szám 10.2), míg ellenük 5.2 méterről találtak be az ellenfelek (ellenünk 3.6 méterről).

Jobbról hét gólt készítettek elő mai házigazdáink, míg középről egyet, balról hármat. A mieinknél ugyanez: jobbról négy, középről egy. Ami a kapott gólokat illeti: az ötből kettőnél jobbról, kétszer balról készítettek elő, illetve találtak be a kapuba ellenük, egyszer pedig középről. Nálunk ez a megoszlás: a védelmünk jobb oldalát kétszer kerülték meg gólt érően, a bal egyszer.

Az északírek hét akciógóljukból hatot értek el szélső támadásból, vagyis a brit stílust követve a szélső támadójátékot, főképp a jobbról középre lőtt labdákat erőltetik. Vagyis Leandro (ha a múlt pénteki mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is ő kezd balhátvédben) felkötheti a gatyáját, de várhatóan Guzmics Richárdnak és Kádár Tamásnak is lesz mit takarítania középen.

A magyar és az északír válogatott egyaránt négy gólt szerzett rögzített helyzetből, viszont ellenfelünk hármat kapott is. Érdemes megemlíteni, hogy a négy rögzített helyzetből születő gólból kettőnél kipattanó labdát váltottak gólra (vagyis erre nem árt figyelnünk), az egyiknél pedig egy továbbcsúsztatott fejest. Fejesből amúgy összesen háromszor találtak be (mi kétszer), viszont két gólt kaptak is fejesből, mi egyet sem.

A tanulságokat fentebb már rögzítettük, ezért a végére csak azt emelnénk ki, hogy kikre kell a legjobban figyelni. Elsősorban a Norwichban játszó Kyle Laffertyre, akire már az északírek is felhívták a figyelmet. A 193 centiméter magas, 27 esztendős támadó tavaly óta a Norwich kötelékébe tartozik, de a tavaszt a török Rizesporban töltötte kölcsönben. Térdsérülése miatt ebben a szezonban meccshiánnyal küzd, még csak a válogatottban lépett pályára – igaz, Feröer ellen góllal jelentkezett. A nemzeti csapatbeli mérlege: 44 mérkőzés, 16 gól. A 2016-os Eb selejtezőin öt gólt szerzett – sőt az UEFA nyilvántartása szerint hatot, ugyanis a tavaly őszi budapesti 2–1-es mérkőzés Vanczák-öngólját is neki könyvelték el.

Lafferty mellett az északírek leggólveszélyesebb játékosa az angol West Brom 35 éves védője, a selejtezők során háromszor eredményes Gareth McAuley.

Várható kezdőcsapatok
Várható kezdőcsapatok
Az F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 7
5
1 1 11– 5 +6 16
2. Románia 7 4 3 7– 1 +6 15
3. MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 5– 3 +2 12
4. Finnország 7 2 1 4 6– 8 –2 7
5. Feröer 7 2 5 5–11 –6 6
6. Görögország 7 2 5 2– 8 –6 2

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik