Sportrádió: Most a magyar futball tényleg egy másik polcra került – Szabados Gábor

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 12:31
null
Szabados Gábor szerint a magyar labdarúgás modern kori történetében nem volt még akkora nagyságú üzlet, mint Szoboszlai Dominiké (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Szabados Gábor sportközgazdász a Sportrádióban nyilatkozott arról, hogy Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése tényleg másik polcra helyezi a magyar futballt.

 

Azt biztosnak lehetett tekinteni, hogy a pénteken lejáró kivásárlási záradék miatt annak a csapatnak, amelyik szerette volna megszerezni Szoboszlai Dominik játékjogát, érdemes volt sietnie – Fabrizio Romanóra és a saját információinkra hivatkozva péntek este megírtuk, hogy a Liverpool FC kifizeti a 70 millió eurót, szerződteti a magyar válogatott csapatkapitányát.

„Óriási presztízslépésnek nevezhető ez az átigazolás, nyugodtan kijelenthető, hogy a magyar futball modern kori történetében ilyen még nem volt – nyilatkozott Szabados Gábor sportközgazdász a Sportárdióban. – Nem akarok nagy szavakat használni, de azt gondolom, hogy Puskás Ferenc Real Madridba, illetve Kocsis és Czibor Barcelonába igazolása óta nem volt olyan, hogy magyar labdarúgó ilyen szintű csapatba került volna. Persze, a Liverpoolban játszott magyar játékos, Kozma István vagy Bogdán Ádám, de ők nem így érkeztek. Nem úgy, hogy hetvenmillió eurót vagy a korban ennek megfelelő értékű összeget fizettek volna értük. Akiért hetvenmillió eurót fizetnek, azt nem a kispadra szánják, a csapatba akarják rakni, azt várják tőle, hogy a húzóembere lesz a csapatnak.”

Szabados Gábor kifejtette, az elmúlt évtizedekben többekben is megvolt a potenciál ahhoz, hogy ilyen nagyságú projekt főszereplője legyen: „Nagyon sok olyan játékosunk volt, akár még a közelmúltban is, akitől vártunk ilyet, akinek lett volna rá esélye. A fiatalabbak nyilván Dzsudzsák Balázsra emlékeznek, a kicsit idősebbek mondjuk Détári Lajosra, akit nagyon sok, főleg olasz nagycsapattal hírbe hoztak, de egyik sem valósult meg. Most úgy tűnik, megvalósul, ez nemcsak Szoboszlai Dominik karrierjében óriási előrelépés, hanem a magyar futballban is.”

Szabados így folytatta: „Az elmúlt években a magyar labdarúgásban történtekre azt mondtuk, hogy léptünk egyet előre, felhelyeztük magunkat a térképre, más polcra került a magyar futball – akár a válogatott vagy a Ferencváros szereplése kapcsán. Szoboszlai Dominik esete megint olyan eleme ennek a fejlődésnek, hogy most a magyar futball tényleg egy másik polcra került. Persze, az igazi az lenne, ha rengeteg játékosunk lenne ilyen szintű csapatokba, de az első lépés az, hogy legalább egy ilyen labdarúgónk legyen.”


 

Legfrissebb hírek

A Liverpool két magyarral a kezdőben győzte le a Jokohamát

Angol labdarúgás
2025.07.30. 14:19

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
2025.07.26. 14:09

Dupla Tízes: keretében három magyarral PL-címvédésre és BL-győzelemre hajt a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.07.25. 19:01

Liverpool: videón Szoboszlai gólpassza és Pécsi védése a Stoke City ellen

Angol labdarúgás
2025.07.21. 09:29
Ezek is érdekelhetik