Légióskörkép: Szoboszlai a kilencediket is belőtte; Holman-dupla

Vágólapra másolva!
2020.09.28. 08:05
null
Szoboszlai és a labda: szép barátság (Fotó: AFP)
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban!

Kedden megkezdődött a Bajnokok Ligája selejtezőjének a rájátszása, Szoboszlai Dominik góllal járult hozzá a Salzburg a Maccabi Tel-Aviv otthonában kivívott győzelméhez. A magyar játékos a Patson Daka által kiharcolt büntetőt értékesítette némi szerencsével, mert a Flamengo-nevelés Daniel Tenenbaum beleért a lövésbe, de hárítani nem tudott. Profi karrierje során a kilencedik tizenegyesét is értékesítette a középpályás.

Már nem tagja a Mainz első csapata keretének Szalai Ádám, aki a klub sportigazgatója szerint a továbbiakban nem szerepel a gárda „sportszakmai terveiben”. Bővebben itt olvashat az ügyről!

Holman Dávid remekelt a szlovák bajnokság szombati játéknapján – a Slovan Bratislava magyar válogatott támadója a két gólja mellett kiosztott egy gólpasszt is, csapata pedig 5–0-ra győzött a Ruzomberok (Rózsahegy) ellen.

A horvát élvonal (1. HNL) 6. fordulójában Gyurcsó Ádám gólt szerzett, csapata, a Hajduk Split pedig 2–0-ra legyőzte a Varazdint. A magyar támadónak ez volt az idénybeli harmadik bajnoki gólja.

A DAC a bajnokságban feledtette a kiütéses El-búcsút, a dunaszerdahelyiek 3–1-re legyőzték a Trencínt (Trencsén), s így továbbra is hibátlanul vezetik a Fortuna Ligát. Kalmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést, a 30. percben gólt lőtt, hat perccel később gólpasszt adott, míg Schäfer Andrást a 66. percben lecserélték.

SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ

KÍNA, SUPER LEAGUE
12. FORDULÓ
Sencsen–SantungLuneng 1–2
SantungLuneng: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
4. FORDULÓ

Piast Gliwice–Jagiellonia 0–1
Piast Gliwice: Vida Kristopher csereként állt be a 74. percben.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
1. FORDULÓ

VfL Bochum–St. Pauli 2–2
Bochum: Novothny Soma nem állt be a kispadról.

SZEPTEMBER 22., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF

BAJNOKI ÁG
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Salzburg (osztrák) 1–2
Salzburg: Szoboszlai Dominik a 49. percben 11-esből gólt szerzett, majd a 86. percben lecserélték.

SZEPTEMBER 23., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF
BAJNOKI ÁG
Olympiakosz Pireusz (görög)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–0
Omonia Nicosia: Lang Ádám végig a pályán volt.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
NEM BAJNOKI ÁG
Apollon Limassol (ciprusi)–Lech Poznan (lengyel) 0–5
Apollon: Szalai Attila végig a pályán volt.

DÉL-AMERIKA, LIBERTADORES-KUPA
CSOPORTKÖR, F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Estudiantes Merida (venezuelai)–Club Nacional (uruguayi) 1–3
Club Nacional: Paulo Vinícius nem volt tagja a keretnek.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
3. FORDULÓ

Benfica B–Chaves 3–4
Benfica B:Csoboth Kevin nem volt tagja a keretnek.

SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

NEM BAJNOKI ÁG
FC Köbenhavn (dán)–Piast Gliwice (lengyel) 3–0
Piast: Vida Kristopher végigjátszotta a mérkőzést.
Galatasaray (török)–Hajduk Split (horvát) 2–0
Hajduk: Gyurcsó Ádám kezdett, a 84. percben lecserélték.
LASK (osztrák)–DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai) 7–0
DAC: Kalmár Zsoltés Schäfer András végig játszott, Vida Máté sérült.
BAJNOKI ÁG
Legia Warszawa (lengyel)–FC Drita (koszovói) 2–0
Legia: Nagy Dominikot nem nevezték
.

ANGLIA, LIGAKUPA
3. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Bristol City (II.)–Aston Villa 0–3
Bristol City: Nagy Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Sporting Kansas City–Orlando City 1–2
SKC: Sallói Dániel sérült.

KÍNA, SUPER LEAGUE
13. FORDULÓ
Honan Csienje–SantungLuneng 0–2
SantungLuneng: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést.

SZEPTEMBER 25., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
3. FORDULÓ
Klagenfurt–Austria Wien II 3–2
Austria Wien II: Mester Csabát a 76. percben lecserélték.
FC Liefering–Innsbruck 2–0
Liefering: Bukta Csaba sérült, Major Sámuel végigjátszotta a meccset.

DÉL-AMERIKA, LIBERTADORES-KUPA
CSOPORTKÖR, C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Jorge Wilstermann (bolíviai)–Penarol (uruguayi) 3–1
Penarol: Vadócz Krisztián az 57. percben állt be.

SZEPTEMBER 26., SZOMBAT

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Ried–Red Bull Salzburg 1–3
Salzburg: Szoboszlai Dominik csere volt, a 64. percben állt be.
St. Pölten–Rapid Wien 1–2
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt ott csapata keretében.
2. LIGA
3. FORDULÓ
Austria Lustenau–FC Juniors OÖ 0–1
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel csereként állt be a 81. percben.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
7. FORDULÓ
Gent–Leuven 2–3
Leuven: Bese Barnabás végig a pályán volt.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
6. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Gorica 2–1
Osijek: Kleinheisler László csere volt, a 69. percben állt be.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
5. FORDULÓ

Lechia Gdansk–Podbeskidzie 4–0
Podbeskidzie: Kocsis Gergő végigjátszotta a találkozót.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 1–1
Leipzig:
Gulácsi Péter végig a pályán volt, Willi Orbán nem jutott szóhoz.
Mainz–Stuttgart 1–4
Mainz:Szalai Ádámot hétfőn kitette első csapatának keretéből a klub.

OLASZORSZÁG, SERIE A
2. FORDULÓ
Torino–Atalanta 2–4
Torino: Horváth Krisztofer nem lett a keretbe nevezve.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
2. FORDULÓ

Zürich–Lugano 2–2
Lugano:Holender Filip a 73. percben állt be,Kecskés Ákos végig a pályán volt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
8. FORDULÓ

Slovan Bratislava (Pozsony)–Ruzomberok (Rózsahegy) 5–0
Slovan: Holman Dávid duplázott 74 perc alatt.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
3. FORDULÓ
Göztepe–Gaziantep 2–2
Göztepe: Megyeri Balázs nem lépett pályára.
Hatayspor–Kasimpasa 1–0
Kasimpasa: Varga Kevin kezdő volt, a 70. percben cserélték le.

URUGUAY, PRIMERA DIVISIÓN
13. FORDULÓ
Liverpool FC (Montevideo)–Club Nacional – elhalasztva
Club Nacional: Paulo Vinícius

SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
3. FORDULÓ

Bristol City–Sheffield Wednesday 2–0
Bristol City: Nagy Ádám nem volt tagja a keretnek.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
3. FORDULÓ

Heracles–PSV 1–1
Heracles:Szőke Adriánt az 58. percben cserélték le.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
6. FORDULÓ

Hajduk Split–Varazdin 2–0
Hajduk Split: Gyurcsó Ádám az 5. percben gólt szerzett, a 61. percben lecserélték.

KÍNA, SUPER LEAGUE
14. FORDULÓ

SantungLuneng–Kuangcsou R&F 0–0
SantungLuneng: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
5. FORDULÓ
Legia Warszawa–Slask Wroclaw – elhalasztva
Legia: Nagy Dominik; Slask: Tamás Márk

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

Freiburg–Wolfsburg 1–1
Freiburg: Sallai Rolandot a 78. percben lecserélték.
2. BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

Karlsruhe–VfL Bochum 0–1
Bochum: Novothny Soma nem állt be.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
2. FORDULÓ
Farense–CD Nacional 0–1
Nacional: Bobál Gergely nem volt tagja a keretnek.
SEGUNDA LIGA
4. FORDULÓ

Mafra–Benfica B 2–1
Benfica B:Csoboth Kevin nem volt tagja a keretnek.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
8. FORDULÓ

DAC (Dunaszerdahely)–Trencín (Trencsén) 3–1
DAC: Kalmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést, a 30. percben gólt lőtt, hat perccel később gólpasszt adott; Schäfer Andrást a 66. percben lecserélték; Vida Máté sérült, nem volt tagja a keretnek.

SZEPTEMBER 28., HÉTFŐ

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Colorado Rapids–Sporting Kansas City – elhalasztva
SKC: Sallói Dániel

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
3. FORDULÓ
18.30:
Lárisza–Panathinaikosz
Lárisza: Nagy Gergely

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
5. FORDULÓ

18.00: Stal Mielec–Piast Gliwice
Piast Gliwice: Vida Kristopher

OLASZORSZÁG, SERIE A
2. FORDULÓ
20.45:
Bologna–Parma
Parma: Balogh Botond

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik