Serie A: gólzáporos kezdés, idegenben nyert az Atalanta

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 17:05
null
Győzelemmel kezdett az Atalanta, amely az első fordulóban nem lépett pályára (Fotó: Twitter, @Squawka)
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) második fordulójában a 2020-as bronzérmes Atalanta Torinóban lépett pályára, és egy hatgólos meccset nyert meg (2–4).

Bár a vendégek számítottak a mérkőzés esélyeseinek, a gólok termelését mégis a Torino kezdte el: a 11. percben Andrea Belotti került ziccerbe, és nem hibázott (1–0). Mindössze két perc kellett az Atalantának, hogy egyenlítsen – a 13. percben Alejandro Gómez a tizenhatoson kívülről tekert a kapu irányába, hatalmas gólt szerzett (1–1).

Nyolc perccel később egy felívelésre Luis Muriel érkezett, aki megvárta, hogy még pattanjon egyet előtte a labda, majd a kapuba talált, így már az Atalanta vezetett (1–2). A vendégek ezután sem lassítottak, a 42. percben Hans Hateboer érkezett egy beadás után a rövid oldalon, és kétgólos előnyhöz juttatta csapatát (1–3). Egy perccel később szépített a Torino, méghozzá Belotti fejesével (2–3).

A második félidőben kilenc perc kellett az Atalantának az újabb gólhoz, ekkor Marten de Roon érkezett tökéletesen egy középre centerezett labdára (2–4). A továbbiakban megpróbálta átvenni az irányítást a Torino, ám helyzetekig is alig jutott el, és végül 4–2-es vereséget szenvedett hazai pályán.

SERIE A
2. FORDULÓ
Torino–Atalanta 2–4 (Belotti 11., 43., ill. A. Gómez 13., Muriel 21., Hateboer 42., De Roon 54.)
18.00: Cagliari–Lazio (Tv: Digi Sport1)
18.00: Sampdoria–Benevento (Tv: Digi Sport2)
20.45: Internazionale–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
12.30: Spezia–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Napoli–Genoa (Tv: Digi Sport2)
15.00: Verona–Udinese
18.00: Crotone–Milan (Tv: Digi Sport1)
20.45: Roma–Juventus (Tv: Digi Sport1)
Hétfőn
20.45:
Bologna–Parma (Tv: Digi Sport 2)

AZ ÁLLÁS
1. Genoa 1 1 4–1 +3 3
2. Verona 1 1 3–0 +3 3
2. Juventus 1 1 3–0 +3 3
4. Atalanta 1 1 4–2 +2 3
5. Napoli 1 1 2–0 +2 3
5. Milan 1 1 2–0 +2 3
7. Fiorentina 1 1 1–0 +1 3
8. Sassuolo 1 1 1–1 0 1
8. Cagliari 1 1 1–1 0 1
10. Udinese 0 0–0 0 0
10. Spezia 0 0–0 0 0
10. Lazio 0 0–0 0 0
10. Internazionale 0 0–0 0 0
10. Benevento 0 0–0 0 0
15. Parma 1 1 0–2 –2 0
15. Bologna 1 1 0–2 –2 0
17. Torino 2 2 2–5 –3 0
18. Crotone 1 1 1–4 –3 0
19. Sampdoria 1 1 0–3 –3 0
19. Roma 1 1 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik