Gól a 97. percben, az Eszék legyőzte a HNK Goricát

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 18:55
null
Hosszú idő után ismét ott lehettek nézők az eszéki stadionban (Fotó: nk-osijek.hr, archív)
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 6. fordulójában az NK Osijek (Eszék) hazai pályán 2–1-re legyőzte a HNK Goricát.

 

HORVÁT 1. HNL
6. FORDULÓ

NK Osijek–HNK Gorica 2–1 (Miérez 45+2. – 11-esből, Grgic 90+7., ill. Lovric 84.)
Kiállítva:
Doka (72., Gorica)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Nenad Bjelica kinevezése óta magára találó, mind a két bajnokiját kapott gól nélkül megnyerő NK Osijek a bajnokságot négy győzelemmel kezdő, az 5. körben döntetlent játszó HNK Goricát fogadta – hosszú idő után ismét nézők előtt.

A mérkőzés meglehetősen eseménytelenül indult, csak elvétve akadtak helyzetek, a kapusoknak szinte semmilyen feladatuk nem volt. Aztán az első félidő ráadásában mégis megszerezte a vezetést az addig is kisebb mezőnyfölényben játszó házigazda: kezezés miatt – rövid videobírózás után – tizenegyest kapott az Eszék, Ramón Miérez pedig estében is értékesítette a büntetőt. 1–0

A fordulás után nem változott sokat a játék képe, az Eszék többet birtokolta a labdát, a vendégek pedig nem tudtak helyzetbe kerülni. Ráadásul a 71. percben – három perccel azután, hogy Kleinheisler László is pályára lépett – emberhátrányba került a nagygoricai együttes, miután Albi Doka megkapta a második sárga lapját.

Ekkor úgy tűnt, sorozatban harmadik bajnoki meccsét is kapott gól nélkül nyeri meg az Eszék, Kristijan Lovric azonban másképp gondolta ezt: a horvát csatár egy kontra végén 18 méterről lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát (1–1) – a vendégeknek ez volt a meccsen az első kaput eltaláló lövésük.

A ráadás azonban tartogatott még egy gólt: a 97. percben Damjan Bohar lövését még védte Kristijan Kahlina, a kipattanót azonban az üresen érkező Alen Grgic könnyedén a kapuba passzolta. 2–1

Az Eszék így sorozatban harmadszor nyert, és elvette a Gorica veretlenségét.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+10. perc: Véget ért a mérkőzés, 2–1-re nyert az Eszék.

Jön még egy kis videobírózás, visszanézik a gólt. Megadták, 2–1-re vezet az Eszék.

90+7. perc: GÓL! MEGINT VEZET AZ ESZÉK! Egy eszéki támadás végén Bohar lövését védte Kahlina, a kipattanót azonban az üresen érkező Alen Grgic könnyedén a kapuba passzolta. 2–1

90+1. perc: Lovric nem tudja folytatni, Dvornekovic állt be a helyére.

90. perc: Hat perc a ráadás.

84. perc: Egy eszéki labdavesztés után indult meg a Gorica, a kontra végén Delfi tálalt Kristijan Lovric elé, a horvát csatár pedig 18 méterről, állítgatás nélkül lőtte ki a jobb alsó sarkot. 1–1

81. perc: Eszéki csere, Zapert Grgic váltotta.

78. perc: Miérez lekészítése után Bohar előtt adódott nagy lehetőség, de nem találta el a kaput 16 méterről.

74. perc: Hármas csere a vendégeknél, Suk, Babec és Dieye le, Kalik,Musa Muhammed és Hamad be.

71. perc: KIÁLLÍTÁS! Doka lépett rá keményen Miérez lábára, ezért pedig megkapta a második sárga lapját. Emberhátrányban folytatja a Gorica.

68. perc: Kettős csere a hazaiaknál: Pelj helyére Kleinheisler, Erceg helyére Bohar állt be.

68. perc: Spikicet Delfi váltotta a vendégeknél.

60. perc: Lovric távoli szabadrúgása teljesen veszélytelen volt.

57. perc: Cserélt az Eszék, Bockajt Ndockyt váltotta.

52. perc: Pilj távoli lövését blokkolták a vendégek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csere egyik oldalon sem történt.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+4. perc: Véget ért az első félidő.

45+2. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT AZ ESZÉK!Miérez állt a labda mögé, és estében, jobbal a kapu közepébe lőtt. 1–0

45+2. perc: Doka még egy sárga lapot is kapott.

45+1. perc: Tizenegyes az Eszéknek! A játékvezető visszanézte az esetet, Miérez fejese után tényleg egy vendégjátékos kezén változtatott irányt a labda.

44. perc: Helyzet! Egy jobb oldali Bockaj-beadás után Miérez fejelt, a labda pedig a kapufa külső részéről pattant az alapvonalon túlra. A hazaiak kezezést reklamálnak, nem is alaptalanul, a játékvezető is visszanézi az esetet.

43. perc: Veszélytelen volt egy kicsiben elvégzett eszéki szöglet.

39. perc: Lehetőség! Egy bal oldali beadás után Miérez csúsztatta kevéssel a kapu mellé a labdát.

36. perc: Canadija forgolódott a tizenhatoson belül, végül kicselezte magát a pályáról.

35. perc: Erceg távolról lőtt, Krizmanicot találta el.

29. perc: Miérez kapott jó indítást a tizenhatoson belül, majd ballal lőtt, de a labda elsuhant a bal oldali kapufa mellett.

25. perc: Egy jobb oldali beadás után Dieye maradt le éppen csak a labdáról.

17. perc: A bal oldali szöglet után Zaper kísérletezett 15 méterről, Jovicic azonban a labda útjába állt.

17. perc: Miérez próbálkozott, ám a lövését blokkolták.

16. perc: Babec sárgult be.

11. perc: Dieye próbálkozott nagyjából 17 méterről, de nem találta el a kaput.

Kisebb mezőnyfölényt alakított ki az Eszék az első 10 percben, helyzet azonban még egyik oldalon sem alakult ki.

6. perc: Pilj indítása hosszú volt Ercegnek.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Kleinheisler László ezúttal a kispadon kapott helyet.

Az Eszék kezdőcsapata: Ivusic – Igor Silva, Skoric, Majstorovic, Jurcevic – Zaper, Jugovic, Pilj – Bockaj, Erceg – Miérez.

A Gorica kezdőcsapata: Kahlina – Cabraja, Krizmanic, Jovicic, Doka – Dieye, Canadija, Babec, Spikic – Suk – Lovric.

A mérkőzés játékvezetője Marin Vidulin lesz.

Az Eszék 2–1–2-es mérleggel a negyedik, a Gorica 4–1–0-s mutatóval a második helyről várja az összecsapást.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik az NK Osijek–Gorica mérkőzés a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. Tartsanak velünk!

Security Check Required

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik