Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

– Nem mindennapi életút az öné: futballkarrierje végéhez közeledve Magyarországon nem találta a helyét, új kalandot keresve Amerikába költözött. Nem bánta meg?
–Ennél jobban nem is dönthettem volna – válaszolta lapunknak a 42 esztendős Cséke György, aki annak idején játékosként a Honvédban és a Nyíregyházában szerepelt. – Úgy indultam el, hajrá, hódítsuk meg Amerikát! Eleinte itt sem találtam a helyemet, építkezéseken dolgoztam, téglát pakoltam, kiegészítésként autókat parkoltattam. Később borokat terítettem Floridában, napi több száz kilométert vezettem.

– Aligha erre vágyott…
– Hát nem! A nővérem, Annamária vetette fel, miért nem térek vissza a futballhoz, hiszen abban nőttem fel, ahhoz értek. Eleinte hallani sem akartam róla, egyszerűen kiábrándultam a labdarúgásból. Csakhogy ő addig erőszakoskodott, amíg regisztráltam egy oldalra, feltöltöttem az önéletrajzomat, gondoltam, úgysem jelentkezik senki. Néhány nappal később érkezett az üzenet, egy kislány szeretett volna edzésre jönni. Gyorsan elmentem a sportboltba, vettem néhány labdát, bójákat, aztán megtartottam az első edzésemet.

– Egyből érezte, hogy megtalálta az útját?
– Sok idő kellett, míg megbarátkoztam az edzősködéssel. Az egy szem tanítványból nem sokkal később kettő lett. Majd eltelt egy év, és azon kaptam magam, hogy tizenkét játékosom van. Az igazi fordulópontot az jelentette, amikor egy negyvenhat éves férfi és a nevelt fia állított be hozzám, hogy szeretnének megtanulni futballozni. Úgy voltak vele, sohasem késő elkezdeni. Alázatosak, fegyelmezettek voltak, én is sokat tanultam tőlük. És láttam, kitartó munkával néhány hónap alatt honnan hova lehet eljutni. A második hónap végére mindketten hatvanat-hetvenet dekáztak. Ez az első nap végén elérhetetlen célnak tűnt.

– Mostanra olyan rendszert raktak össze, amely láthatóan jól működik, és több szakemberrel dolgoznak: mi a módszer titka?
– Nálunk nem elég a hozzáértés, az emberi oldal ugyanolyan fontos. A stábban van amerikai, jamaicai, olasz szakember is, velünk működik együtt a DAC-nál dolgozó Házi Bence, a válogatott vezető fizioterapeutája, Halmai Tamás vagy éppen a Kisvárda erőnlétéért felelős Dajka László. Mindenre kiterjedően odafigyelünk a fiatalokra. Testben, lélekben és mentálisan is felkészítjük őket. Tisztelet, szerénység, alázat, őszinteség és elhivatottság jellemzi az edzéseinket, és ami rendkívül fontos, elkötelezettség is.

–  Igaz, hogy Magyarországról is járnak játékosok önökhöz Amerikába?
– A téli és a nyári szünetben kijönnek két-három hétre. A nevüket szándékosan nem mondanám, nem szeretném őket kellemetlen helyzetbe hozni. A klubjaik sokszor sandán néznek rájuk, miért nem maradnak inkább odahaza és pihennek.

– Ezt komolyan mondja?
– Magyarországon mást sem hallok, mint hogy vigyázzunk a játékosokra, nehogy túleddzük őket. Ilyen nincs! Érdekes, aluledzettségről még nem hallottam… A Magyarországról érkezők eredményeit és mutatóit is látjuk, ezek alapján szisztematikus munkával sokkal többet ki lehetne hozni belőlük.

– A nyáron Magyarországon töltött három hetet, több NB I-es mérkőzésre is kiment. Mik voltak a tapasztalatai? 
– Alaphiányosságok vannak. És ami különösen zavaró, hogy mindig megy a magyarázkodás. Jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, a védekezés is rendben volt, csak éppen kikaptunk… Miért nem tudja egyszer valaki azt mondani, elnézést, hibáztam, nem működött a taktika, vagy nem megfelelően készítettük fel a játékosokat? Persze vannak odahaza is kivételek, jó látni Győrben Borbély Balázs munkáját, az elmúlt időszakban Kisvárdán dolgozó, igaz, nemrégiben menesztett Gerliczki Máté előtt is szép jövő állhat.

– Azt mondja, a magyar rendszer nem mindenkiből hozza ki a legtöbbet. Tudna példát mondani?     
– Nem kell messzire menni, elég az itt, Amerikában futballozó Gazdag Dánielt említeni. Meg kell vizsgálni, hol tartott, amikor kijött ide, illetve hol tart most. Huszonöt évesen került az MLS-be, tudom, milyen állapotban volt, hiszen vele is dolgoztunk. És azt is látom, hová jutott el mostanra. Elkezdett keményen dolgozni, megváltozott a szemlélete. Bele sem merek gondolni, mire vitte volna, ha tizenkét évesen sok melót fektetnek bele. Magyarként igazi példakép Amerikában a gyerekeknek, óriási pénzeket keres.

– Együtt dolgoznak a közelmúltban a Lionel Messi oldalán az Inter Miamiban bemutatkozó Pintér Dániellel is. Évtizeddel ezelőtt gondolta volna, hogy olyan játékosa lesz, aki a Miami profi keretéhez tartozik?
– Erre nem gondoltam. Nem tagadom, amikor Dani a Charlotte ellen bemutatkozott a profik között, hihetetlen büszkeséget éreztem. Tizenkét éves kora óta dolgozik velünk, heti ötször járt hozzánk, még most is ott van heti három-négyszer velünk a pályán. Kivételes alázat jellemzi. A koronavírus-járvány idején hetente több mint tíz edzésünk volt, egy napra sem akart leállni. Hol a parkban, hol az erdőben bujkáltunk. Szerencsés helyzetben van, hiszen a családi háttere példaértékű, minden adva van, hogy szép karriert fusson be.

– Pintér Dániel játszott a magyar és az amerikai utánpótlás-válogatottakban is, mit gondol, a fiatal futballistának hova húz a szíve?
– Jelenleg az amerikai U19-es csapat oszlopos tagja. Híven tükrözi a helyzetét, hogy a bajnoki bemutatkozását követően egyik korábbi magyar szövetségi edzője sem gratulált neki, nem érezték úgy, hogy írnának néhány sort neki. Ez számomra elgondolkodtató, megmagyarázhatatlan, egyben tanulságos is. Nem azt mondom, hogy egyik pillanatról a másikra ő oldja majd meg a magyar válogatott csatárgondjait, de a futballunk nincs olyan helyzetben, hogy bárkit is veszni hagyjon. Az én lelkiismeretem tiszta, négy éve októberben már jeleztem a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőinek, hogy Pintér Dánielre érdemes lesz odafigyelni, mert jelentős potenciál van benne. Hogy mennyire vettek komolyan, más kérdés.