Légiósok: Nem hittem a szememnek, elvették tőlem az elismerést – Gazdag

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 07:44
null
Gazdag Dániel csalódott, amiért nem került be az MVP-díj döntősei közé (Fotó: Getty Images, archív)
A Philadelphia Union magyar válogatott középpályása, Gazdag Dániel az amerikai labdarúgással foglalkozó Jenkifoci Facebook-oldalnak kommentálta, hogy az MLS-nél a 22 gólja ellenére sem került be az idény legértékesebb játékosának járó MVP-díj szavazásának öt döntőse közé.  
Gazdag a Nemzeti Sportnak még az öt döntős kihirdetése előtt nyilatkozott.
„Magamat is megleptem a huszonkét góllal”

„Nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy nem vagyok benne az első ötben – nyilatkozta Gazdag Dániel a Jenkifocinak azt követően, hogy csütörtökön kiderült, hiába döntött meg több rekordot is a Philadelphia Unionban, az amerikai liga (MLS) legértékesebb játékosnak járó MVP-díj öt finalistája közé nem került be. – Hihetetlenül csalódott voltam. Nyilván nem az egyéni díjak a legfontosabbak, de motivációként folyamatosan ott lebegett a szemem előtt, hogy benne legyek majd a legjobb háromban. És a játékom valamint a statisztikám alapján benne is vagyok, de számomra érthetetlen okból elvették tőlem ezt az elismerést. Pedig nagy dolog lett volna, ha elmondhatom magamról, hogy a döntősök közé kerültem az MVP-szavazáson.”

A 17-szeres magyar válogatott játékos elmondta nagyon jól esett neki a csapattársak és klubja szakmai stábjának, valamint Sallói Dánielnek a támogatása.

„Biztos vagyok benne, hogy mások is meglepődtek, hiszen a héten Jillian Sakovitsék podcastjében, a Call Upban a fő esélyes, Hany Mukhar is úgy nyilatkozott, hogy engem és Sebastian Driussit tart a legnagyobb riválisának az MVP-címért járó versenyfutásban. De hát történt ami történt... Nem lehet más célom a rájátszásban, mint hogy bebizonyítsam a voksolóknak, mekkorát tévedtek” – fűzte hozzá Gazdag.

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34

Kinevezték az új vezetőedzőt Gazdag Dánieléknél – hivatalos

Légiósok
2026.01.01. 07:42

Sallói Dániel: Immár Amerika az otthonom!

Képes Sport
2025.12.29. 10:28
Ezek is érdekelhetik