MLS: Magamat is megleptem a huszonkét góllal – Gazdag Dániel

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.14. 07:06
null
(Fotó: Philadelphia Union)
Az amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában szerepel a Philadelphia Union 17-szeres válogatott középpályása, Gazdag Dániel, aki a liga egyik ásza lett.

– Küldetés teljesítve?
– Az elsődleges célunkat elértük, igen – felelte lapunknak Gazdag Dániel. – A minimális elvárás az volt, hogy jussunk be a rájátszásba, az viszonylag korán nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel nem lesz gond. Ugyanakkor egyre feljebb és feljebb vágytunk, az alapszakasz hajrájában már az lebegett a szemünk előtt, hogy nyerjük meg a Keleti főcsoportot. A végén ez is sikerült, úgyhogy jöhet a rájátszás!

– Aminek az MLS gólkirályaként vághatna neki, ha néhány héttel ezelőtt, a Colorado ellen nem engedi át az egyik büntető elvégzésének jogát Julián Carranzának…
– Az igazság az, hogy az idényben kétszer is átadtam neki a lehetőséget, de cseppet sem bánom. Sok segítséget kaptam tőle is a pályán, az a legkevesebb, hogy amikor szüksége volt rá, hogy gólt szerezzen, odaadtam neki a labdát. Való igaz, ha csak az egyik tizenegyest én lövöm – és persze értékesítem –, holtversenyben gólkirály vagyok, de egyáltalán nem idegesít, hogy „csak” második lettem. Sokkal inkább örülök annak, hogy huszonkétszer találtam be a kapuba. A huszonkét gól azért sok, még magamat is megleptem vele… Legutóbb még gyerekfejjel, Nyíregyházán szereztem annyit, akkor még gólkirályi címeket is nyertem a különböző tornákon. Később, mikor már középpályásként számoltak velem, nem kerültem annyiszor a kapu elé, habár az utolsó kispesti évemben csak eljutottam tizenhárom gólig. Nincs kétség, hogy ez az idény volt karrierem csúcsa. Habár azt remélem, a java most következik.

– Ha abból indulunk ki, hogy a Toronto elleni utolsó körös alapszakaszmeccsen az idei második triplájával járult hozzá a négy-nullás győzelemhez, van oka bizakodni.
– Jó formában érzem magam, élvezem a futballt. S mivel így vannak ezzel a csapattársaim is, optimistán várhatjuk a rájátszást. Azért is volt fontos, hogy a Keleti konferencia élén zárjunk, mert így a rájátszás első körében pihenhetünk, aztán a főcsoport-elődöntőt itthon játszhatjuk, és ha megnyerjük, a döntőt is. Márpedig az idei eredménysorunk arról tanúskodik, hogy hazai környezetben erősebbek vagyunk.

– Az elődöntőben a New York RB–Cin­cinnati párharc győztesét fogadják. Melyik riválisnak örülne?
– Nekem mindegy, úgy vagyok vele, aki szembejön, le kell győznünk, ha bajnokok akarunk lenni. A társaim többsége viszont a New Yorkot szeretné ellenfélnek, mert a Cincinnati vezetőedzője Pat Noonan, aki egyfelől kiváló szakember, másfelől a tavalyi, sőt még az azt megelőző két idényben is a Philadelphia másodedzőjeként ténykedett, úgyhogy jól ismer minket, tisztában lehet azzal, hol vagyunk sebezhetők. Szerettem vele dolgozni, tényleg érti a dolgát. Ha jobban belegondolok, sokat tud az én játékomról is… Jó, akkor csakugyan legyen inkább a New York az ellenfelünk!

– Nyugaton a Los Angeles FC lett az első, és bár hatvanhét ponttal zárt, mint a Philadelphia, több győzelmének köszönhetően a „nagydöntőben” is élvezhetné a hazai pálya előnyét.
– Emiatt van bennünk kis csalódottság, de ezzel már nem tudunk mit kezdeni. Nézzük a jó oldalát: ha minden jól alakul, két meccset biztosan játszhatunk még odahaza. Előbb nyerjük meg őket, aztán foglalkozhatunk azzal, hol kellene megvívni a döntőt. Mert azt ne feledjük, ha netán az LAFC elvérzik menet közben, máris átszállna ránk a kedvezmény.


– Ezek szerint még három mérkőzésre tervez ebben az idényben?
– November ötödikére van kiírva a finálé, egyelőre úgy kalkulálok, hogy aznap meccsem lesz.

– Magasra szökött a fociláz Philadelphiában?
– Úgy fogalmaznék, a sportláz szökött magasra. A város amerikaifutball-csapata, az Eagles ötből öt mérkőzését megnyerte eddig, a baseballcsapat, a Phillies már a rájátszásban küzd az Atlantával, és hamarosan kezdődik az NBA-idény is, amit a 76ers vár nagy reményekkel. Felfokozott a hangulat, a szurkolóknak van miért, kiért izgulniuk. Vasárnap mi is megyünk az Eagles meccsére, de előtte a kosarasok pénteki edzésére is meghívást kaptunk. Különösen örülök ennek, mert kedvelem a kosárlabdát, várom, hogy találkozhassak az NBA-sztárokkal. Még akkor is, ha csak a köldökükig érek…

– Az utolsó kérdés erejéig ugorjunk át Európába: hogyan fogadta az Eb-selejtezőcsoport sorsolását?
– Megtévesztő lehet ez a csoport. Topválogatottal nem kerültünk össze, ám akiket kaptunk, azok ellen nehéz lesz játszani. A szerbek roppant erősek, nem véletlen, hogy kijutottak a világbajnokságra, de Montenegró, Bulgária, sőt még Litvánia is alaposan megnehezítheti a dolgunkat. Ellenük már nekünk kell dominálnunk, azt gondolom, erre képesek vagyunk, megvan már bennünk az ehhez szükséges kvalitás. Azt viszont senki sem hiheti el, hogy megvan a továbbjutás, meg kell őriznünk a ránk jellemző szerénységet és elszántságot. Ha a selejtezősorozatban azt az arcunkat mutatjuk, mint a Nemzetek Ligájában, ha a legjobbunkat nyújtjuk az összes meccsen, kiharcolhatjuk az Eb-részvétel jogát – egy biztos, csalódásként élnénk meg, ha nem sikerülne.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik