NB II: újabb edzőváltás Óváron, Debrecenitől is elköszöntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.03. 16:27
Közös megegyezéssel szerződést bontott Tóth András vezetőedzővel a labdarúgó NB II-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvár, a tréner helyett 2022 nyaráig Király József irányítja a csapatot – adta hírül a klub Facebook-oldala.

Tóth András az őszi szezonban, a 18. forduló előtt vette át a csapatot, és bár az őszi hajrá remekül sikerült (négy bajnokin nyolc pont), tavasszal már nem ment ilyen jól az együttesnek, egy győzelem mellett három döntetlennel szereztek összesen hat pontot, míg ötször vereséget szenvedtek.

Az óváriak új trénere a klubnál korábban pályaedzőként és vezetőedzőként már sikeresen dolgozó Király József lett, vele hosszú távú, 2022 nyaráig szóló szerződést kötött a klub. Király egyébként az NB II most futó idényében az ETO FC Győrnél dolgozott vezetőedzőként, de a 29. forduló után, a Nyíregyháza elleni vereséget követően lemondott – azóta a győriek utánpótlásában vállalt szerepet, így a zöld-fehérek állományából kerül most Mosonmagyaróvárra.

A bajnokságot még Várhidi Péterrel kezdte el az MTE, a korábbi szövetségi kapitány balhés távozása után ideiglenes jelleggel Takács Gábor vette át a csapat, őt Tóth András követte. Király József így a negyedik edzője a gárdának az NB II 2018–2019-es kiírásában.

A Nemzeti Sport Online-nak Drescher Ottó elnök elmondta, hogy a klub elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, Debreceni Andrástól is, a továbbiakban ugyanis már nem számítanak a játékára. A 29 éves, egykoron a Honvédban, a DVTK-ban és a Vasasban is futballozó Debreceni 15 bajnokin játszott az idényben és egy gólt szerzett.

A Mosonmagyaróvár 30 forduló után 25 ponttal az NB II 19. helyén áll, hátránya hat pont a már bennmaradást jelentő pozícióban álló Balmazújváros mögött.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. ZTE FC 30 19 6 5 59–33 +26 63
2. Gyirmót FC Győr 30 19 2 9 65–37 +28 59
3. Kaposvári Rákóczi FC 30 15 11 4 48–34 +14 56
4. Vasas FC 30 13 10 7 57–50 +7 49
5. Békéscsaba Előre 30 13 9 8 44–34 +10 48
6. Soroksár SC 30 14 5 11 51–42 +9 47
7. Budaörs 30 14 3 13 46–38 +8 45
8. Kazincbarcika 30 12 8 10 45–38 +7 44
9. ETO FC Győr 30 12 6 12 48–39 +9 42
10. Nyíregyháza Spartacus FC 30 11 8 11 44–40 +4 41
11. FC Csákvár 30 9 14 7 48–48 0 41
12. Vác FC 30 9 12 9 36–38 –2 39
13. Budafoki MTE 30 11 4 15 38–49 –11 37
14. Dorogi FC 30 9 10 11 45–45 0 37
15. Tiszakécske VSE 30 7 14 9 29–45 –16 35
16. BFC Siófok 30 7 10 13 28–42 –14 31
17. Balmazújváros 30 7 10 13 25–39 –14 31
18. Ceglédi VSE 30 6 7 17 29–56 –27 25
19. Mosonmagyaróvár 30 5 10 15 28–48 –20 25
20. Monor 30 5 7 18 37–55 –18 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik