Tovább dőltek az átigazolási csúcsok Kövesden! Rudolfra felnéznek a Balmaznál

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 10:26
null
Rudolf Gergelyt nagy reményekkel szerződtette a Balmazújváros (Fotó: balmazfoci.hu)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtját, ahogy azt olvasóink az elmúlt években megszokhatták, ezúttal is többrészes sorozatban vezetjük fel, amelyben összegezzük a csapatok keretében történt téli változásokat, és értékeljük a felkészülési meccsek tapasztalatait is. A hétvégén esedékes 20. forduló előtt először a tabella utolsó három helyén telelő csapattal, a rekordszámú, nyolc új igazolást felvonultató Mezőkövesddel, a mások mellett a 36-szoros válogatott Rudolf Gergelyt is szerződtető Balmazújvárossal és a felkészülési időszakban veretlen, nyolc téli meccséből hatot megnyerő Haladással foglalkozunk.

A MEZŐKÖVESD HALMOZZA AZ ÁTIGAZOLÁSI REKORDOKAT…

A Mezőkövesddel kapcsolatban az ősz folyamán, a kispadon történt Radványi Miklós–Kuttor Attila csere után egy hosszabb cikkben már megírtuk, hogy a 2016-os feljutás óta 82-szer változott az együttes kerete, ami rekord a jelenlegi mezőnyben.

Nos, az efféle rekordok „halmozását" a télen is folytatta a klub, ugyanis újabb 18 helyen változott a keret (másfél év alatt ez már éppen 100 változást jelent!). A tíz érkező és a nyolc távozó egyaránt a legtöbbnek számít a 12 csapatos mezőnyben.

Az új szerzemények közül négyen légiósok, róluk most még korai lenne megmondani, valóban erősítést jelentenek-e az NB I-ben. Egyelőre csak azt szögezhetjük le, hogy a kameruni védekező középpályás, Fabrice Onana, a szlovák támadó,Patrik Misák és a szerb csatár, Sztefan Drazsics egyaránt kevésbé jól sikerült ősz után érkezett Mezőkövesdre.

A legutóbb Tunéziában szereplő Onana őszi szezonja például olyannyira nem sikerült jól, hogy 2017 májusa óta nem is játszott tétmeccset… A legmagasabban jegyzett bajnokságból, a belga élvonalbeli Mechelentől jött Drazsics ugyan 16 mérkőzésen szerepelt a Jupiler Pro League-ben, de hozzátesszük, hogy csak 642 percet volt a pályán és csupán egy gólt szerzett. Az egyszeres szlovák válogatott támadó középpályásnak, Patrik Misáknak pedig a lengyel élvonalbeli Termalica Niecieczában jutott 15 bajnokin 841 perc, de november 5. után már egy sem, akkor került ki a csapatból, amelynek színeiben az ősszel egy gólpasszig jutott.

Egyedül a horvát védő, Matija Katanec mondhatja el magáról, hogy az őszi jó teljesítményének is köszönheti a kövesdi szerződést, hiszen alapembernek számított a bosnyák élvonalban 2. helyen álló, a 12 csapatos mezőnyben a harmadik legkevesebb gólt kapó Zrinjski Mostarban, és belső védő létére szerzett két gólt.

Nagy kérdés azonban, hogy a rövid idő alatt – a tavasszal csak 14 fordulót rendeznek az őszi 19 után – mennyire tudja beépíteni az újakat a csapatba Kuttor Attila vezetőedző, főleg, hogy a négyből hárman csak az utóbbi, bő egy hétben írtak alá. A légiós szerzemények mellett a Ferencvárostól szerződtetett, a csapathoz 2014 után visszatérő Bognár Istvánra hárulhat még fontos szerep a bennmaradásért vívott harcban, de az ő esetében is kérdéses, hogy mennyire tud formába lendülni azok után, hogy az ősszel a Fradiban egy bajnokin sem játszott.

A Mezőkövesd a felkészülési időszakban hat meccsen győzött, két vereség és három döntetlen mellett. A legyőzöttek között találunk szlovák (Zlaté Moravce – Aranyosmarót) és ukrán élvonalbeli csapatot is (Csornomorec Odessza), viszont például a másodosztályú Kazinbarcikától kikaptak a matyóföldiek.

A felkészülési időszakban hat gólt szerző Novák Csanád formája biztató lehet a kövesdi szurkolók számára, ezzel együtt úgy érezzük, a jelenlegi sereghajtótól, a 10. Haladást négypontos hátrányban követő Mezőkövesdtől bravúr kell a bennmaradáshoz. Viszont nagyon sokat számíthat az első három hazai mérkőzés a tavasszal, sorrendben a Puskás Akadémia, a Haladás és a Paks ellen, mert ha ezeket megnyeri a Kövesd, életben tarthatja a reményt…


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Sztefan Drazsics (szerb, KV Mechelen – Belgium, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Videoton), Matija Katanec(horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Patrik Misák (szlovákiai, Termalica Nieciecza – Lengyelország), Oláh Bálint (Diósgyőr), Fabrice Onana (kameruni, szabadon igazolhatóként, legutóbbi CS Hammam-Lif – Tunézia), Tarczy Pál (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Jakub Brasen (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Köböl Máté (szlovákiai, Veszprém), Martin Krnác (szlovák, MFK Karviná – Csehország), Marek Strestík (cseh-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton), Lazar Veszelinovics (szerb, FK Zemun – Szerbia)
Kölcsönbe távozók: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Murai Márk (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Paul Keita (szenegáli), Tomás Majtán (szlovák)

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: január 31. – február 9., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Mezőkövesd–Kazincbarcika 2–3 (Novák 2)
Január 24., Mezőkövesd–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 1–0 (Baracskai)
Január 27., Mezőkövesd–MTK Budapest 2–1 (Bognár, Koszta)
Február 2., Belek: Mezőkövesd–FK Sztal (ukrán) 2–1 (Novák, Cseri)
Február 3., Belek: Mezőkövesd–FK Csajka Peszcsanokopszkoje (orosz) 1–2 (Koszta)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Sahtar Doneck U21 (ukrán) 1–1 (Szalai A.)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Pirin Blagoevgrad (bolgár) 2–1 (Cseri 2)
Február 8., Belek: Mezőkövesd–Irtis Pavlodar (kazah) 0–0
Február 8., Belek: Mezőkövesd–Csornomorec Odessza (ukrán) 1–0 (Novák)
Február 17.: Mezőkövesd–Szolnoki MÁV 1–1 (Misák)
Február 17.: Mezőkövesd–Ceglédi VSE 4–0 (Novák 2, Koszta, Iszlai)

BALMAZÚJVÁROSBAN RUDOLF GERGELY LEHET AZ ÚJ VEZÉR?

Azt a 19 ponttal a 11. helyen telelő, a folytatásra kizárólag Magyarországon készülő (a 12-es mezőnyből ez még a Vasasra igaz) Balmazújvárosról sem mondhatjuk el, hogy a téli mérkőzéseken végig meggyőző, kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott volna. Sőt, a 11 mérkőzésen produkált három győzelem, hat döntetlen (köztük az NB II-es Vác elleni 4–4…), két vereség akár még aggodalomra is okot adhatna a szurkolók számára. Viszont például az NB I-ben címvédő Honvéd ellen nagyon szervezett játékot mutatott be Horváth Ferenc csapata, és bár a találkozón nem született gól, megvoltak a helyzetei a győzelemhez is.

Na igen, a kimaradt helyzetek… Ezzel elérkeztünk ugyanis a csapat Achilles-sarkához, mert a 11 téli meccsen ötször nem szereztek gólt Sigér Dávidék, pedig a 11-ből csak két alkalommal találkoztak élvonalbeli csapattal (a Honvéd mellett a szlovák első osztályú, eperjesi Tatrannal – egyiknek sem lőttek gólt). Nem véletlenül hangsúlyozták az újonc háza táján, hogy a támadósort szeretnék mindenképp megerősíteni.

Érkezett is a grúz szélső,Lasa Sindagoridze, aki 2017-ben, márciustól november végéig sorozatban 36 bajnokin játszott hazája élvonalában, és szerzett is kilenc gólt, viszontaz első balmazújvárosi góljára még várni kell, olyannyira, hogy eddig nem is sokat játszott a felkészülés során (feltételezhető, hogy sérülés miatt). Az NB II-es Nyíregyházáról érkező, 32 éves, 36-szoros válogatott Rudolf Gergely ellenben már lőtt gólt a Balmazban – kettőt is. Ez máris a duplája annak, amit ősszel a másodosztályban jegyzett 11 bajnoki alatt… Rudolf teljesítményén sok múlhat, Horváth Ferenc vezetőedző a felkészülés során az NSO Tv-nek is elmondta, a támadó vezér lehet a fiatalok számára, akik felnéznek rá.

A szintén új igazolásra, a fél évig klub nélküli Harsányi Zoltánra pedig már csak 193 centis magassága miatt is felnézhetnek, és 30 évesen ő is a rutint képviseli (talán sokan emlékeznek rá, négy évvel ezelőtt Mezőkövesden ő volt Véber György egyik „kedvence"). A felkészülés során egy alkalommal szintén betalált, csakúgy, mint a Harsányihoz és Rudolfhoz hasonlóan télen érkező, legutóbb Nyíregyházán futballozó középpályás, Kónya Márk.

Aki viszont nem lőtt gólt a téli meccseken, az az ősszel hat góllal házi gólkirálynak számító, de a felkészülés során kisebb sérüléssel is bajlódó grúz Bacsana Arabuli. Pedig az ő találataira tavasszal is nagy szükség lesz, azok nélkül aligha tud bennmaradni a csapat.

A cél felé az első lépést szombaton Debrecenben tehetné meg az együttes a hajdúsági rangadón, majd a Paks, aztán két rázós idegenbeli túra következik a Horváth-legénység számára a Ferencváros és a Videoton vendégeként. Vagyis nem ígérkezik könnyűnek a rajt, és most szerdán még a Magyar Kupa-nyolcaddöntőjének első meccsén is jelenése lesz a Balmazújvárosnak Győrben, az NB II-es ETO otthonában.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Harsányi Zoltán (szlovákiai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Nyíregyháza Spartacus), Kónya Márk (Nyíregyháza Spartacus), Rudolf Gergely (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Lasa Sindagoridze (grúz, Szaburtalo – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kamarás György
(Dorogi FC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kovács Ádám (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Vólent Roland (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bódis István (romániai, Szeged 2011), Orovecz Ádám (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A BALMAZÚJVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4. (orvosi vizsgálat), január 8. (első edzés)
Edzőtábor: –
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Balmazújváros–Ceglédi VSE 1–1 (Zsiga)
Január 24., Balmazújváros–Szeged 2011-GA 0–1
Január 24.: Balmazújváros–CS Luceafarul Oradea (Nagyvárad, romániai) 0–1
Január 27.: Balmazújváros–Kisvárda 1–0 (Kónya M.)
Január 31.: Bp. Honvéd–Balmazújváros 0–0
Február 3.: Balmazújváros–CFR Cluj II (Kolozsvár, romániai) 0–0
Február 3.: Balmazújváros–1. FC Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai)
0–0
Február 7.: Balmazújváros–Vác FC 4–4 (Andrics, Vajda, Zsiga, Haris)
Február 10.: Balmazújváros–Soroksár 1–1 (Tamás L.)
Február 14.: Balmazújváros–Kazincbarcika 2–0 (Zsiga, Rudolf)
Február 17.: Balmazújváros–Cigánd 4–0 (Harsányi, Rudolf, Vajda, Sigér)

TÚL JÓL SIKERÜLT A FELKÉSZÜLÉS, VAGY TÉNYLEG ENNYIRE JÓ CSAPAT LETT A HALADÁSBÓL?

Túl jól sikerült a felkészülés." Ritkán hallunk ilyet egy klubvezetőtől, de a vasiak ügyvezetője, Tóth Miklós viccesen erre „panaszkodott" a Nemzeti Sport Online-nak a minap, amikor szóba jött az edzőmeccseken elért hat győzelem, illetve két döntetlen. Persze, rutinos sportvezetőként Tóth Miklós is tudja, hogy ezekből az eredményekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, és a már-már hibátlan felkészülést olykor nagy fejre állás követi, ezért nem árt óvatosnak lenni.

Ezzel együtt szombathelyi szempontból jó jel lehet, hogy a rivális Balmazújvárossal 0–0-t játszó Tatran Presovot például 4–1-re megverte Michal Hipp csapata.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2017–2018-AS SZEZONBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 16.
MezőkövesdRadványi Miklós helyett Kuttor Attila
2017. november 13.
Haladás
Pacsi Bálint helyett Michal Hipp
2017. december 10.Honvéd
Erik van der Meer helyett Supka Attila

Apropó Hipp: mióta ő irányítja a gárdát, hirtelen csapattá formálódtak a vasiak, legutóbbi három bajnokijukat megnyerték (a Fradi, a PAFC és a Videoton ellen), az edzőmeccsekkel együtt 11 találkozó óta veretlenek, ebből kilencet megnyertek.

Kérdés, hogy melyik a Haladás igazi arca? Az a szenvedős, amit az idény elején Mészöly Gézával, majd Pacsi Bálinttal mutatott a csapat, vagy a mostani, magabiztos. Mert ha ez utóbbi, akkor biztosan nem lesznek kiesési gondjai a gárdának. Már csak azért sem, mert a védelemben a szlovák Kristián Kolcákkal,míg elöl a háromszoros cseh válogatott csatárral, az első edzőmeccsén rögtön gólt is szerzőMichael Rabusiccsal, alias Rambóval még bővültek is a szakmai stáb variációs lehetőségei. Miközben az alapemberek közül senki sem távozott, míg a legutóbbi három bajnokin két gólt szerző Karol Mészárosta lejáró kölcsönszerződése után végleg megszerezte a Haladás a DVSC-től.

A soproni albérletből az ősz végén immár végleg hazaköltöző szombathelyiek a tavaszi nyitányon előbb Újpesten, majd az új stadionjukban, egy másik fővárosi csapat, a Vasas ellen bizonyíthatják, hogy a legutóbbi 11, veretlenül megvívott mérkőzés nem csak szemfényvesztés volt.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Kristián Kolcák (szlovákiai, FK Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Karol Mészáros (szlovákiai, DVSC, kölcsön után végleg), Michael Rabusic (cseh, Vysocina Jihlava – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Devecseri Szilárd
(ZTE FC), Jánvári Gábor (Kisvárda), Leandro Martínez (olasz-argentin, visszavonult), Tóth Benjámin
Kölcsönbe távozók: Tóth Dávid (Soproni VSE), Winkler András (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 26. – február 4., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 17., Soproni VSE–Haladás 2–4 (Halmosi, Williams – 11–esből, Tóth M., Németh Márió)
Január 20., Szombathely, műfüves pálya: Haladás–1. FC Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai) 4–1 (Grumics, Németh Márió, Medgyes., Williams)
Január 24., NK Maribor (szlovén)–Haladás 1–1 (Ramos)
Január 28., Side: Haladás–Szlavija Szófia (bolgár) 1–0 (Kolcák)
Január 31., Belek: Haladás–Rad Beograd (szerb) 1–0 (Kiss. T.)
Február 3., Belek: Haladás–Zira (azeri) 2–1 (K. Mészáros, Ramos)
Február 10., Szombathely, Kenderesi utcai műfüves pálya: Haladás–NK Lendava (Lendva, szlovéniai) 3–2 (Pinte, Kovács L., Sinder)
Február 16.: SCWiener Neustadt (Bécsújhely, osztrák)–Haladás 1–1 (Rabusic – 11-esből)

NB I, 2017–2018, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 24., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Videoton–Vasas (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Debreceni VSC–Balmazújváros
Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK
Paks, Városi Stadion
17.00: Újpest FC–Haladás
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30: Ferencváros–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik