Felkészülés: a Balmaz nyolcgólos meccsen ikszelt a Váccal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.07. 14:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Balmazújváros felkészülési mérkőzésen 4–4-es döntetlent játszott a másodosztályú Váccal.

Mint az a Balmazújváros honlapjának beszámolójából kiderül, a Vác a 22. percben Zsolnai Richárd találatával szerzett vezetést, s a vendégek négy perccel később már kettővel mentek – Nagy Richárd a jobb oldalról érkező beadás után lőtt a kapu közepébe (0–2).

A Balmaz szinte egyből szépített, majd Vajda Sándor és Zsiga Ervin góljával még az első félidőben fordított. A 63. percben Szabó Norman egyenlített (3–3), de a 77. percben Haris Attila 23 méterről megeresztett szabadrúgással 4–3-ra módosította az állást. Ám az élvonalbeli Balmazújváros nem tudta megtartani előnyét, a 90. percben ugyanis Borvető Áron a kapufáról kipattanó lövés után bekotorta a labdát a hazaiak kapujába, amivel kialakult a 4–4-es végeredmény.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Balmazújváros–Vác FC 4–4 (3–2)
Balmazújvárosi Edzőcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Veizer
Balmazújváros: I. félidő.
Horváth L. – Jurij, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Maisuradze, Sigér D., Zsiga – Andrics, Arabuli. II. félidő: Horváth L.– Schmid M., Póti, Jagodics B., Virág – Harsányi Z., Haris, Batarelo, Kónya (Erdei, 64.) – Kamarás, Rácz Ferenc
Gólszerző: Andrics (27.), Vajda S. (32.), Zsiga (44.), Haris (77.), ill. Zsolnai (22.), Nagy R. (26.), Szabó N. (63.), Borvető (90.)
Forrás: balmazfoci.hu

KÉSŐBB
13.00:
Debreceni VSC–1. FC Katowice (lengyel), Side
13.30: Paksi FC–Vorszkla Poltava (ukrán), Belek
14.00: Bp. Honvéd–KF Trepca ’89 (koszovói), Side
15.00:
Vasas–Iváncsa, Telki
15.00: Debreceni VSC–FK Toszno (orosz), Side
15.00: Újpest FC–Dukla Praha (cseh), Belek

A BALMAZÚJVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4. (orvosi vizsgálat), január 8. (első edzés)
Edzőtábor: –
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Balmazújváros–Ceglédi VSE 1–1 (Zsiga)
Január 24., Balmazújváros–Szeged 2011-GA 0–1
Január 24.: Balmazújváros–CS Luceafarul Oradea (romániai) 0–1
Január 27.: Balmazújváros–Kisvárda 1–0 (Kónya M.)
Január 31.: Bp. Honvéd–Balmazújváros 0–0
Február 3.: Balmazújváros–CFR Cluj II (Kolozsvár, romániai) 0–0
Február 3.: Balmazújváros–1. FC Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai)
0–0
Február 7.: Balmazújváros–Vác 4–4 (Andrics, Vajda S., Zsiga, Haris)
Február 10., 13.00: Balmazújváros–Soroksár
Február 14., 11.00: Balmazújváros–Kazincbarcika
Február 17., 11.00: Balmazújváros–Cigánd

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Harsányi Zoltán (szlovákiai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Nyíregyháza Spartacus), Kónya Márk (Nyíregyháza Spartacus), Rudolf Gergely (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Lasa Sindagoridze (grúz, Szaburtalo – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kamarás György
(Dorogi FC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kovács Ádám (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Vólent Roland (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik