Felkészülés: három NB I-es klubot is másodosztályú rivális tréfált meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.20. 13:39
null
Eppel és Holender nem szerzett gólt, de így is nyert a Honvéd (Fotó: Koncz György)
A másodosztályban szereplő Budaörs labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte az élvonalbeli Paksot, a Kazincbarcika pedig a Mezőkövesd ellen nyert. A Cegléd ikszelt a Balmazújvárossal. A Haladásnak nem okozott gondok a szlovák élvonalbeli Tatran Presov elleni összecsapás – Michal Hipp együttese négyet lőtt.

A Paksnál ott volt a kezdőben Papp Kristóf, aki iránt Magyarországon kívül Lengyelországból, Ausztriából és Törökországból is érdeklődnek. Csertői Aurél együttese Bertus Lajos büntetőjével ugyan előnybe került a 13. percben, ám a másodosztályú Budaörs még az első félidőben fordított.

A Balmazújváros zárt kapuk mögött csapott össze a Cegléddel – Horváth Ferenc gárdája a 67. percben megszerezte a vezetést, de megtartani nem tudta a fórját, a Cegléd egyenlített. A vége 1–1 lett.

A Mezőkövesd a félidőre már háromgólos hátrányban volt a Kazincbarcika ellen. A második játékrészben kozmetikázott az eredményen, s betalált kétszer, a KBSC viszont végül kihúzta a hajrát, és 3–2-re diadalmaskodott.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
BALMAZÚJVÁROS–CEGLÉDI VSE 1–1 (0–0)
Balmazújváros, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy N.
BALMAZÚJVÁROS, 1. félidő: Horváth L. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Majszuradze, Sigér D., Andrics – Arabuli, Sindagoridze. 2. félidő: Horváth L. – Bokros, Jagodics B., Póti, Schmid Á. – Harsányi, Batarelo, Haris, Zsiga – Fekete Á. (Kónya M.), Kamarás
CEGLÉD, 1. félidő: Tulipán – Wild, Virág Á., Preklet, Farkas A. – Damásdi, Sándor I., Ágoston D., Majoros – Asztalos, Peres. 2. félidő: Mursits – Gaal (Nagy Zs.), G. Bíró, Albert I., Valkovszki – Györe, Peszmeg, Nyilas – Fehér M., Hujber, Szilágyi P.
Gólszerző: Zsiga, ill. Hujber

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–KAZINCBARCIKAI SC 2–3 (0–3)
Mezőkövesd, 300 néző. Vezette: Kátai
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Dombó – Tasi, Pillár, Katanec, Szalai A. – Cseri, Varjas Z., Iszlai, Bognár I. – Koszta, Baracskai. 2. félidő: Horváth T. – Farkas D., Hudák D., Fótyik, Vadnai – Oláh B., Mlinár, Tóth B., Varjas L. – Földi, Novák
KAZINCBARCIKA: Fila – Lovszka (Constantinescu), Palmes, Hegedűs D., Süttő – Sigér Á., Villand (Micsinai), Engel (Lukács), Murai (Bene A.) – Kanalos (Balogh A.), Pataki (Boros)
Gólszerző: Novák (2), ill. Engel (2), Kanalos

BUDAÖRSI SC–PAKSI FC 2–1 (2–1)
Diósd, 100 néző. Vezette: Bereczki
BUDAÖRS: Kemenes (Demjén) – Menyhárt, Kékesi (Ódé), Tányéros Á., Medgyes – Fényes (Vincze Á.), Sajbán Miklós, Bakos Sz. (Szántó) – Annus (Fodor D.), Sajbán Máté (Pető B.), Marques-Airosa (Csobánki)
PAKS, 1. félidő: Verpecz – Kulcsár D., Szilvási, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Kecskés T., Bertus – Szakály D., Hahn, Bartha. 2. félidő: Molnár P. – Vági A., Lenzsér, Berdó, Báló – Bognár D., Hajdú Á., Nikházi – Kalmár D., Daru, Jelena
Gólszerző: Sajbán Máté, Bakos Sz., ill. Bertus (11-esből)

SZOMBATHELYI HALADÁS–TATRAN PRESOV (szlovák) 4–1 (2–1)
Szombathely, 50 néző.Vezette: Gaál Á.
HALADÁS, 1 félidő: Király G. – Polgár, Schimmer, Jancsó, Németh Milán (Bosnjak) – Kiss T., Petró, Németh Márió, Pinte, Tóth M. – Grumics. 2. félidő: Gyurján M. – Polgár, Wils, Jancsó, Bosnjak – Kovács L., Jagodics M. – Medgyes, Rácz B., Halmosi – Williams
Gólszerző: Grumics, Németh Márió, Medgyes, Williams, ill. Cernak

BUDAPEST HONVÉDAQVITAL FC CSÁKVÁR 3–2 (1–1)
ESMTK-pálya,
zárt kapuk mögött. Vezette: Ducsai
HONVÉD. 1. félidő: Horváth A. – Ikenne-King, Baráth, Bobál D., Fabio – Milicsics, Nagy G. – Danilo, Herjeczki, Csiki N. – Kabangu. 2. félidő: Horváth A. – Erdélyi, Deák, Bobál D., Fabio – Milicsics, Stoiacovici – Lukács D., Tömösvári, Csiki N. – Rózsahegyi
CSÁKVÁR: Markek (Major B.) – Horvat T. (Régi), Csonka, Kiprich D., Baranyai, Galambos – Oldal (Molnár T.), Sándor Gy., Molnár Cs. (Gyökér), Sejben – Máté J. (Tamás N.)
Gólszerző: Danilo, Lukács D., Csiki N., ill. Sándor Gy., Sejben

KÉSŐBB
15.30, Benidorm:
Videoton–Pejcsing Zsenho (kínai)
16.00, Málaga: Puskás Akadémia–Sanghaj Senhua (kínai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik