NB I: Jó lenne eldönteni a meccset – Kocsis Dominik

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.28. 11:47
null
Kocsis Dominik minden idegszálával a Ferencváros elleni csatára összepontosít (Fotó: Török Attila)
Kocsis Dominik, a győzelemre vágyó kispestiek szélsője szerint csak kisiklás volt az FTC írországi veresége, nehéz feladat vár rájuk az Üllői úton.


Duzzad az önbizalomtól Kocsis Dominik, a Bp. Honvéd szélsője, aki már nagyon várja a Ferencváros elleni mérkőzést.

„Remélem, csakúgy, mint az előző két bajnokin, a Ferencváros ellen is kezdőként kapok lehetőséget, de ha csak csereként, akkor is egy cél lebeg a szemem előtt: legyen sikeres a csapat, és amellett jó lenne eldönteni a meccset   – mondta lapunknak a kispestiek 20 éves labdarúgója. – Eddig egyszer játszottam a Ferencváros ellen az NB I-ben, két évvel ezelőtt, akkor még Bódog Tamás ült a kispadon. Sajnos kikaptunk egy-nullára, az MTK-pályán játszottunk albérletben a Bozsik Aréna építése miatt. Biztos vagyok benne, hogy kitűnő hangulatban léphetünk pályára, ahogyan hallottam, a vendégszektorba is szép számmal fogynak a jegyek, élmény lesz mindannyiunknak a vasárnapi meccs. Bár az FTC kikapott csütörtökön a Shamrock Roverstől, ez semmit sem jelent, abból a mérkőzésből nem szabad kiindulnunk, hiszen a párharc első meccsén simán, négy-nullára győzött, csak formaság volt a visszavágó. Otthon nyilván nyerni akar és bizonyítani, hogy az írországi vereség csak kisiklás volt.”

A játékos az előző évadot kölcsönben az NB II-es Diósgyőri VTK-ban töltötte, de úgy tűnik, ebben az idényben az NB I-ben is megállhatja a helyét.

„Nem akarok türelmetlen lenni és sürgetni az időt, a fiatal játékosok általában ebbe a hibába esnek. Keményen kell dolgoznom, és akkor rendre játéklehetőséghez juthatok. Ahhoz, hogy megragadjak a kezdőben, gólokat kell szereznem és gólpasszokkal kell kitűnnöm. Ami a csapatot illeti, nem kezdtük jól az idényt, de legutóbb a Vasas ellen nyertünk kettő-egyre. A játékunk még akadozik, ám napról napra egyre inkább összecsiszolódunk. Nem szeretnénk még egy olyan idényt, mint amilyen az előző kettő volt, vagyis a kiesésre gondolni sem akarunk.”


Ehhez azonban még meg kell erősíteni a játékoskeretet, információink szerint egy spanyol, bal oldali védőként és szélsőként is bevethető futballista érkezhet. Információnk szerint felvetődött Amadou Moutari esetleges visszatérése is: a szélvészgyors szélső két évvel ezelőtt szerződött a szaúdi al-Ainhoz, majd tavaly szeptemberben az úgyszintén szaúdi al-Fajhához került. Úgy tudjuk, jelenleg szabadon szerződtethető.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
14.30:
Kisvárda Master Good–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NB I, 2022–23, 5. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 26., péntek
Újpest–Paks 2–3
Újpest, Szusza Ferenc Stadion
Káprály Mihály2596
Augusztus 27., szombat
Mezőkövesd–Vasas 1–1Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
1500
Kecskeméti TE–Zalaegerszeg 3–1
Kecskemét, Széktói StadionKarakó Ferenc1627
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
3803
Augusztus 28., vasárnap
14.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+) Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Kecskeméti TE 5 2 3 6–3 +3 9
2. Kisvárda 4 2 2 10–6 +4 8
3. Paksi FC 4 2 2 10–7 +3 8
4. Ferencvárosi TC 2 2 5–0 +5 6
5. Puskás Akadémia 5 1 3 1 5–4 +1 6
6. Mezőkövesd 5 1 2 2 8–9 –1 5
7. Zalaegerszegi TE 4 1 1 2 4–7 –3 4
8. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5–9 –4 4
9. Vasas FC 5 4 1 5–6 –1 4
10. Debreceni VSC 5 4 1 7–9 –2 4
11. Mol Fehérvár 3 1 2 4–6 –2 3
12. Újpest FC 4 2 2 4–7 –3 2

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Tóth Alex Angliába igazol

Labdarúgó NB I
6 órája

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
15 órája

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
16 órája

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 11:07

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
2026.01.14. 19:32

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 18:09

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 08:34
Ezek is érdekelhetik